PDA

Teljes verzió megtekintése : Modell alapok kezdőknek



oldal : [1] 2

dolfin
2010-03-06, 22:12
Üdv

Friss RC autó modell tulajdonos vagyok és olvasgatom itt a fórumot. Az elektronikához elég jól értek, de itt elég sok szakkifejezés röpköd amiről nem tudom mit jelent.
Egy Himoto 4WD elektromos buggy-m van RTR 1/10 arányú.
Alap szavakat megmagyaráznátok? pl: spúr meg ehhez hasonlók.
A buggyt egy RC540-es motor hajtja, de többet nem tudok róla. Olvastam itt hogy vannak szénkefés meg kefe mentes motorok. Ez világos. De mi az a "kör" mit jelent hogy egy motor 12*2 körös?
Aztán van az ESC. A doboz szerint ez egy 03018 típusú ESC, sajnos nem tudom hány amperes. Ha egy jobb motort szeretnék bele, honnan lehet tudni hogy egy ESC milyet tud meghajtani? Látom a motorok leírásánál hogy hány W-osak illetve hány V-on mennek, ebből kijön hogy a motor hány A-es. Ha az ESC-m 30A-es és a motor mondjuk 201W 7.2V-on akkor az 28A körüli, vagyis egy 30A-es ESC elég rá?

Minden információt ezeken kívül is szívesen fogadok, hogy minél többet tudjak ebben a témában ha esetleg valami tönkremenne és vennem kellene hozzá alkatrészt, meg amúgy is.

Addig is két kép a buggy-ról, némi optikai tuning után. (sajnos nem tudom hogyan kell képet beszúrni)
http://dolfin.atw.hu/kocsi/k1.jpg
http://dolfin.atw.hu/kocsi/k2.jpg

Köszi
Dolfin

allercé
2010-03-07, 15:42
Szia!
Üdv a cspatban! :D
Néhány válasz a kérdéseidre:
A "spur" kerék a meghajtott fogaskerék neve, aki a motor után következik.
A "pinion" a meghajtó fogaskerék, ami a motoron van és a spur-hoz kapcsolódik.
A motorok körszáma gyakorlatiag a tekercs menetszámát jelenti. A példádban szereplő 12x2-es motor forgórésze kettő, egymással párhuzamos, 12 menetes tekercset tartalmaz.
Az ESC-ken jellemzően nincs feltüntetve semmi, ehhez kell a leírása, ahol megtalálod a szükséges adatokat. Az adatok között kell szerepelnie az üzemi feszültségnek, ezt cellaszámban is megadhatják, nem csak V-ban. Milyen akksival kompatibilis, ez a Li-Po-k miatt szükséges, tudja-e a lekapcsolási küszöbfeszültséget, vagy sem, esetleg állítható-e. A teljesítményt jellemzően két adattal adják meg, az egyik a folyamatos terhelhetőség A-ben, a másik a pillanatnyi terhelhetőség, szintén A-ben megadva. Néhány gyártó a csúcsáram mellé odaírja az időt is, pl. 2.sec. Ezen kívül a BEC (battery eliminator circuit) feszültségét és terhelhetőségét is meg szokták adni, pl. 5V 1A, ez jelenti azt, hogy a rádió és a szervó(k) felé mit szolgáltat a szerkezet. Nem minden ESC-ben van BEC! Fel szokták még tüntetni a működési frekvenciát (motor PWM freki) és az elérhető üzemmódokat is (forward/reverse; forward/brake; training; crawler)
A motoroknál, persze nem mindegyiknél, de valóban feltüntetik az elméleti teljesítményt W-ban. Ez lehet támpont a szabályzó megválasztásához, de korrigálni kell a motor hatásfokával is, ami néhány motor esetében elég karcsú. A kiindulási alapod jó (I=P/U) csak ha korrigálod a hatásfokkal, ami egy kefés rendszerben átlagosan valahol 70-80% körül van, akkor inkább 35A-körül van a 200W-os motor. Ebből már látható, hogy ha nem szeretnéd, hogy túlságosan melegedjen a szabi, akkor legalább 45-50A tartós terhelhetőségű szabi a megfelelő választás. Persze ez sokminden egyébtől is függ, ol. a spur/pinion/motor helyes megválasztása nagyban befolyásolja a felvett folyamatos áramot.
Remélem segítettem egy picit!
Üdv!
Allercé

dolfin
2010-03-08, 01:30
Üdv

Köszi a válaszokat.
Ha nem haragszol még kérdeznék.
Mi a jobb egy buggyhoz? Nagyobb fordulatszám vagy nagyobb nyomaték? Adatlapokat honnan találtok?
Ha egy motorra azt írják hogy 12x2 körös, akkor az olyan ESC-vel amire azt írják hogy 12 körtől azzal megy?
Ha azt írják az ESC-re hogy előre+fék akkor van hátra menet is?
Ezek szabványosak? Tehát rá tudom kötni a Himoto Buggy alap vevőjére?
Kétféle jelölést láttam a motoroknál. Az hogy hány körös az ok, de mi az a 23T? Hogy lehet átszámítani?

Csak azért kérdezek ennyit mert venni szeretnék egy nagyobb ESC-t meg hozzá motort. Ti honnan szoktatok vásárolni? (webshop) A www.modellexpressz.hu -n nézegetem hogy mik vannak. Mostmár naggyából értem a kefés motorokat meg hogy milyen ESC kell hozzá, mert ott leírják hogy pl 12 körtől, de mi a helyzet a brushless-ekkel? Ott a motornál meg a ESC-nél sem írnak semmit.
Pár konkrét példával leírnád hogy melyikhez melyik jó? Pl kinéztem a Eraser 9.5T típusú motort, ahhoz melyik ott található ESC lenne jó?

Köszi

dolfin
2010-03-08, 16:34
Üdv

1/10-es Himoto Buggyhoz melyik motort ajánljátok (meg úgy alapban is).
http://modellfutar.hu/modell/motor/elektromos.html?SID=5502af7b8322b358e6311a6727e830 23&focsoport=109&tipus=173&p=3

Az LRP Big Block-ot (32000-es fordulat, 270nm nyomaték)
vagy a Tamiya Super Stock BZ-t (26500-as fordulat és 500g/cm nyomaték)
Egyik gyorsabb és nyomatékos viszont a Tamiya-ról tudom hogy jó márka, az LRP-t nem ismerem.
Áruk ugyanaz. Melyiket rendeljem?

Köszi

allercé
2010-03-08, 21:00
Hali!
Ezt így nagyon nehéz egyértelműen megválaszolni. Attól is függ, hogy mit szeretnél csinálni azzal a buggy-val! Egy biztos, abból még senkinek sem lett baja, hogy egy pörgős, nyomatékos motort tett az autóba! Ebből a spur/pinion arány változtatásával sokmindent ki lehet hozni. Ha alapból kisebb a motor nyomatéka, akkor hamar eljön a határ, ahonnan már nincs tovább, csak a hőmérséklet növekszik, de az meg nem jó semmire ;D
Egy 12 körös moci elmegy a 12 körös szabályzóval is, de nincs tartalék! Egy hosszabb áttétel, egy meleg nyári nap elég lehet ahhoz, hogy a "harmónia" megboruljon! Nem feltétlenül szerencsés kombináció!
Ha az ESC-re azt írták, hogy előre/fék, akkor azon nincs hátramenet! Ha azt írják rá, hogy előre/hátra, vagy előre/fék/hátra, akkor van rajta hátramenet!
Ha egy mocira az van írva, hogy 23T, akkor azt nem kell átszámolni, az maga a körszám! T=turn=kör!
A szabályzók, vevők, szervók, külső BEC-ek egy azon szabvány szerint készülnek, már ami a vezérlőjeleket és a lábkiosztást illeti. Bizonyos esetekben találkozhatsz olyannal, hogy a vezeték végén lévő csatlakozóház mechanikailag eltér egymástól, de attól még villamos szempontból kompatibilisek. Nagyon régen volt több különböző csatlakozási szabvány, de ezek már teljesen kikoptak a modellezésből.
Azt, hogy ki honnan vásárol, én nem firtatnám, mindenkinek megvannak a bejáratott helyei, amik vagy ezért, vagy azért jók. Nem írnék semmit, idővel kialakul mindenkinek a jól bevált beszerzési forrása.
A BL. motoroknál, szabályzóknál ugyanúgy megvannak azok a paraméterek, amik a kefés cuccoknál. Itt egy picit más a helyzet, de alapvetően az egyszerűség kedvéért itt is a körszámokkal igyekeznek támogatást adni. 3 fázisú rendszerről lévén szó, itt egy kicsit azért lehetne vitatkozni ezen, de a bevett gyakorlat itt is ez (jellemzően az autós BL. holmiknál) Egy BL. autós motort ezekkel a paraméterekkel szoktak jellemezni: Körszám (T), csillag vagy delta (a csillag a jellemző), szenzoros vagy szenzor nélküli, KV érték (rpm/volt), hatásfok %-ban, teljesítmény W-ban, max feszültség, vagy cellaszám, ragasztott vagy préselt forgórész.
A szabi kb. ugyanaz, mint a keféseknél, folyamatos/csúcs áram (fázisonként illik megadni) feszültség, vagy cellaszám, üzemmód, BEC adatok, freki, vízállóság, szenzoros/szenzor nélküli.
Az Eraser 9,5T-hez ebből következően pl. ez a szabi kellene:
http://www.modellexpressz.hu/component/virtuemart/?page=shop.product_details&product_id=1137&category_id=51&flypage=flypage.tpl
persze ha LRP-ben gondolkodunk.

Van egy nagyon fontos szabály! Nem ismerem konkrétan az autódat, de mindenképpen tisztában kell lenni az autó képességeivel a motorválasztás előtt! Sokan beleesnek abba a hibába, hogy túlméretezik a "teljesítményt" és egész egyszerűen széttépik az autó hajtásláncát, vagy jobbik esetben az autó alkatrészei kibírják ugyan a terhelést, de az egész konstrukció, súlyelosztás, CG, fútóműgeometria nem teszi lehetővé, hogy "uralni" lehessen a teljesítményt! Az összkerekeseknél ez kevésbé okoz problémát, de egy hátsókerekes esetében már gondosabban kell eljárni!
Végezetül egy teljesen szubjektív, de tapasztalati vélemény, lehet, hogy másnak más lenne a véleménye. Ha a Tamiya TZ, RZ, BZ sorozat vagy a Big Block közül kellene választanom, csak a Tamiya felé mennék! Ezek nagyon jó motorok, rettenet erő van bennük és nem csak papíron!! Emellett nekem igen tartósnak bizonyultak. Nem is igazán értem, mitől árazták be a Big Blockot ugyanoda :o A Tamiyával egy "baj" van, alapból siklócsapágyas, illk kicserélni golyósra! Mellesleg nézz szét a fórumon ha ilyen mocit akarsz, féláron megkapod!
Üdv!
Allercé

dolfin
2010-03-08, 21:49
Köszi

Ez egy 4WD 1/10-es Himoto Buggy.
Akkor a Tamiya jobb választás a LRP-nél. Tudod nem akarok semmi extrát, csak nem egy alap buggyt szeretnék hanem kicsit erősebbet ami megállja a helyét minden terepen és kicsit gyorsabb is mint a sima RC540-es alap moci.
A spúr és a pinion is fémből van, elvileg nitroshoz gyártották, így talán elbírja az elektromocit. Arányukat nem tudom, meg kellene számolni.
Mi a baj a csúszócsapággyal? Melegszik?
A Tamiya BZ RZ meg TZ közt mi a különbség? Gondolom Buggy, Rally meg Touring.
A Robitronic Speedstar 2x12T meghajtó jó? Vagy inkább a sima Robitronic Speedstar 12T? A BEC pontosan mire jó? Az hajtja a szervót meg a vevőt? mert akkor az mindenképp kell.
Ha előre+hátra akkor gondolom fék is van. (állítható hátramenet késleltetés)
Ehhez a Tamiya motorhoz mekkora golyós csapágy kell?
http://modellfutar.hu/modell/kiegeszito/csapagy.html
Köszi

allercé
2010-03-08, 23:00
Hali!
Tudom, hogy az autó egy Himoto, de akkor sem ismerem :(
A tamiya mocival meg fogsz lepődni az alapmocihoz képest! ;D ;D Annyi a baj, hogy egy komplett hajtásláncban nem csak a spur és a pinion szerepel! Van ott még diffi, kihajtások, kutyacsontok, keréktengely, tehát mást is szét lehet gyilkolni ha nem elég strapabíró anyagból készült. Azért nagy valószínűséggel ezek a motorok nem tesznek kárt az autóban, legfeljebb a kopások előbb fognak jelentkezni. A siklócsapágy csúszóellenállása nagyságrendekkel nagyobb egy golyóscsapágy gördülési ellenállásánál, valamint főleg offroad körülmények között, telemegy por-homokszemcsékkel és szétrágja magát és a tengelyt is! Célszerű kicserélni őket!
A motorok betűkódjai nem tudom pontosan mit takarnak, de nem kell elmisztifikálni a jelentésüket! Mindhárom nyomatéka megegyezik, fordulatszámban van különbség, ha jól emlékszem a BZ/ésTZ 26,500, az RZ 27,500 és az RZ fekvőkefés. A BZ-hez adnak egy porvédő szivacskupakot is, az offroad használat miatt.
A speedstar 2-es az újabb változat, mindkettő megfelel a céljaidnak. A BEC állítja elő az akkumulátor feszültségéből a szervó és a rádió tápfeszültségét. Ezeknek az eszközöknek sok a 7,2, 7,4, 11,1V! A BEC-ek jellemzően 5, 5,5 6 V-ot állítanak elő. Ez majdnem minden szabályzóban benne van. Külső BEC akkor kell, ha a szervók túl nagy teljesítményűek, vagy sokan vannak és az ESC-ben lévő BEC nem győzi árammal őket. Ez a veszély téged nem fenyeget!
Ha ezt írják, hogy előre/hátra, akkor automatikusan van rajta fék üzemmód is! Az, hogy a hátramenet késleltetett-e, szabija válogatja. A sorrend viszont mindegyiknél ugyanaz. Előremenetből hiába tolod hirtelen hátra, először mindegyik fékez. Az egyik típus, ha nem nyúlsz a gázkarhoz, akkor egy bizonyos idő elteltével átvált hátramenetbe. A másik változat pedig addig nem csinál semmit, amíg nem teszed vissza a kart neutrálisba, ezután tudsz hátramenni (vagy előre) Az utóbbit én személy szerint jobban preferálom.
A csapágyak méretét fejből most meg nem mondom, de a szerelhető 540-es mocik 99%-ban ilyen csapágyak vannak. Egyébként nem metrikus, hanem inches méretű, ha jól emlékszem 1/8x1/4x7/64, de ha motorba kéred, ezt kapod (persze modellboltban)
Üdv!
Allercé

zolee1988
2010-03-09, 14:29
nagyon szépen köszönöm én is a magyarázatot! én egy 1:10-es 4wd monsterrel kezdtem kb. 2 hete.

dolfin
2010-03-12, 14:16
Üdv

Megérkezett a rendelt Tamiya Super Stock BZ motor. A hátulsó (kefe oldali) golyós csapágyat kicseréltem de az elülsőt (tengely oldali) nem sikerül. Elég erősen bele van téve, vagy csak valahogy máshogy rögzítve van?
Hogyan tudom az elülső csapágyat kicserélni?

Köszi

megj: A másik amit rendeltem egy Robitronic Speedstar 12T ESC :) Jól nyomja mindkettő :D

dolfin
2010-03-20, 00:35
Most vettem a Tamiya BZ Stock motort. Sokan írták a HSP buggy fórumon hogy nemjó ha a motor az óramutató járásával megegyezően forog mert az nem túl jó neki. Asszem enyém is arra forog, de azt vettem észre hogy hátramenetnél szikrázik csak a kefe, előrénél nem. Ezek szerint jól van összerakva? (ugye hátrafele menne az óramutatóval ellentétesen, előre meg megyegyezően)

BaluGTV
2010-03-20, 06:51
Most vettem a Tamiya BZ Stock motort.


Új, vagy használt a motor? Ha új, mindenképpen járasd be, ha használt, akkor egy kefecsere lehet hogy nem ártana neki. ;)

Üdv

Omega
2010-03-20, 19:50
Hello

En ismerem az autot, birni fogja a mocit, ennel jobb motorokat is elbir. Ez egy robbanos konverzio. Fem a kupkerek, fem a difi, a kihajtasok stb.
Nem akarlak megbantani, de en mar nem feccoltem volna penzt egy kefes rendszerbe. Persze ha ez volt, vagy kenyszerpalya van, akkor jo.
Ez a Tamiya moci jo, nekem is volt. A csapagy feltetlen kellett bele.
Forgasirany.
Igen, ez gond a Himotonal, annak is az elso verziojanal. A masodik verziojaban mar szimmetrikus a difihaz elol-hatul, igy egyszerubb ott forditani a forgasiranyon, mint a motor kornyeken.
Ha nem szimmetrikus, es a motornal kell forditani, akkor a BZ motornal ez viszonylag jol megoldhato. Fel kell cserelni a ket vezeteket a motoron, de ez nem eleg, mert igy a motor idozitese nem lessz jo. Le kell szedni a motor hatulso reszet, es at kell tekerni az idozitest, hogy "utogyujtasbol" "elogyujtas" legyen. De erre keress ra, valaki biztos pontosan leirja neked hogyan kell.

Ha ezt a motort akarod hasznalni, akkor mindenfelekepp erdemes tartalek kefeket beszerezni. Jo a gyari is, de en korbeneznek a kemenyebb LRP- kefek korul.

dolfin
2010-03-25, 17:41
Üdv

A motor új, be is járattam.
Azért nem értem ezt a forgásos dolgot, mert előre menetben nem szikrázik, hátra menetbe viszont igen. Azt mondták hogy emiatt kellene megfordítani a forgásirányt, de itt nem szikrázik. Lehet hogy mégiscsak jó irányba forog?
Honnan kell nézni? A motor felől vagy a spúr felől?
Még az eredeti kefe van benne, amég bírja az marad, de milyet ajánlotok?
Ha beviszem egy modellboltba ott gondolom tudni fogják milyen kell bele.

Köszi

voicespeed
2010-05-25, 22:02
Sziasztok!

Milyen rendszerű vevő képes digitális szervókat vezérelni?

Köszönettel Petya

Necro
2010-05-25, 22:17
dolfin es a tobbiek akik erdekeltek ebben: nektek is ajanlom az RC Suli uj video sorozatat, ami az elektromos autokrol szol..
a sorozat most indult, heti rendszeresseggel lathato a www.rcportal.hu webcimen

koridor
2010-09-08, 18:27
Sziasztok.

Tamiya mad fightert és egy himoto traxxsas jó kezdésnek?
Én nem a vigyázok rá tipus, inkább a probáljuk ki majd megcsinálom tipus vagyok.

http://auto.indavideo.hu/video/Himoto_Truggy_110/

slim79
2010-09-13, 17:14
Helló forumozók!
Kérnék véleményeket(ha valaki ismeri!) a következő autóról:
http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&cid=VkZod1JtUXdNVlZYV0hCUFpXc3hNdz09&pid=Vkcxd1FrMHdOVVZUV0d4T1pXdEZPUT09
Kezdő autó lenne!
Előre is köszi!

Necro
2010-09-25, 14:12
no akkor vagjunk bele :)



Sziasztok!

Milyen rendszerű vevő képes digitális szervókat vezérelni?

Köszönettel Petya


barmilyen vevo kepes digitalis szervot kezelni....az, hogy belul milyen, az nem jelent ebben az esetben semmit sem, kifele minden vevovel kompatibilis




Sziasztok.

Tamiya mad fightert és egy himoto traxxsas jó kezdésnek?
Én nem a vigyázok rá tipus, inkább a probáljuk ki majd megcsinálom tipus vagyok.

http://auto.indavideo.hu/video/Himoto_Truggy_110/


A Mad Fighter meg ok, mint tipus....de a Himoto es a Traxxas ket kulonallo auto
Minden auto jo kezdesnek, azt neked kell eldonteni, hogy mire akarod hasznalni...
Az meg, hogy mit szeretnel osszetorni, az a penztarcadtol fugg....



Helló forumozók!
Kérnék véleményeket(ha valaki ismeri!) a következő autóról:
http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&cid=VkZod1JtUXdNVlZYV0hCUFpXc3hNdz09&pid=Vkcxd1FrMHdOVVZUV0d4T1pXdEZPUT09
Kezdő autó lenne!
Előre is köszi!



Nalad is szokaos dolog, mint barki masnal...
Nem a modell fogja eldonteni, hogy mivel kezdesz modellezni vagy sem.... :)
Ha hobbyautozni szeretnel, gyakorolni, es megtudni, hogy akarod-e egyatalan, vasarolj egy olcso autot (nem rosszat!! )
A modellezes nem occo sportag, nem lehet benne sporolni igazan, a kezdo szettett meg kell venni, nincs mese
A Reely, Himoto, HSP, Maverick - ezek mind ugyanazok - bolt fuggvenye, hogy mit adnak hozza
nehol helyen azert occo, mert franya muanyag perselyek vannak benne bronz vagy esetleg golyos csapagyak helyett....ennyi...A Conradban en nem vennem meg....tessek bemenni egy Modell Hungariaba, vagy rendel meg a Modellfutartol es megkapod azt, amit szeretnel szepen egyben
Kesobb ugyis ki kell cserelni ezeket a muanyag perselyeket, de jobb, ha azonnal megkapod pici plussz penzert, mint kesobb megvasarolni 1 renddel tobbert

slim79
2010-09-25, 19:59
Köszönöm a jótanácsot!
Végül is egy Maverick Strada TC mellett döntöttem. Úgy gondolom kezdésnek megfelelő lesz.
Használtan sikerült hozzájutnom itt a fórumon!(Köszi: Leowrc! )
Vásároltam hozzá akksit, töltőt és már teszteltem is az udvaron!
Jó kis verdának tűnik nekem mint kezdő!!!

Necro
2010-09-25, 20:07
igazan nincs mit..
tukepp akkor pont azt vasaroltad meg itt a forumon, amit belinkeltel :)
van az autonak sajat topikja, keresd meg es tajekozodj majd arrafele a sepecifikus dolgokrol
no akkor jo modellezgetest neked! 8)

koridor
2010-09-27, 11:38
Miután megjöttek a gépek (neten vettem) és megtudtam nézni élöben már én is kiderittem hogy egy himoto buggy traxxsas kasznival.
A himotora felrakom a terepgumit árkon-bokron át megy, csak szerintem kicsit lomha.
A mad fighter viszont nagyon állat :)))))))))) Gyors, robbanékony, kicsit ideges a hátsókerékhajtás miatt de még ez is mókás.

clley
2010-10-04, 15:32
Sziasztok!
Találtam egy használt Tamiya DF03 Dark Impact buggy neten elég kedvező áron.
Érdekelne hogy ehhez lehet e még kapni alkatrészt. És hogy megbízható modell e?
A kocsihoz kéne vennem még motort mert az nincs hozzá. Ebből milyet érdemes venni?
Elvileg egy Super reverse F1 szabályzó van benne szóval ahogy itt olvasgattam ahhoz kéne néznem motort de tanácstalan vagyok. Egy jó pörgős kocsit szeretnék.
Ja és egy táv is kéne a kocsihoz. Abból milyet ajánlotok? Pisztoly formát szeretnék.

Necro
2010-10-04, 15:39
Sziasztok!
Találtam egy használt Tamiya DF03 Dark Impact buggy neten elég kedvező áron.
Érdekelne hogy ehhez lehet e még kapni alkatrészt. És hogy megbízható modell e?
A kocsihoz kéne vennem még motort mert az nincs hozzá. Ebből milyet érdemes venni?
Elvileg egy Super reverse F1 szabályzó van benne szóval ahogy itt olvasgattam ahhoz kéne néznem motort de tanácstalan vagyok. Egy jó pörgős kocsit szeretnék.
Ja és egy táv is kéne a kocsihoz. Abból milyet ajánlotok? Pisztoly formát szeretnék.


Szia,

latom kicsit el vagy tevedve :)
a DF03 aranylag uj tipus, ugyhogy nem csak meg, de meg sokaig lehet alkatreszt kapni hozza
pl Modellzona, ok is forgalmazzak...
A megbizhatosagat neked kell eldonteni, hiszen minden modell megbizhato, amit az ember sajat maga rak ossze...ez privat velemeny :)

A szabalyzo dolog pedig szvsz forditva van, a mocihoz kell valasztani szabalyzot..
de mivel neked van egy, igy nagyjabol egy akarmilyen 540-es meretu mocit tehetsz bele, persze kefest. Szinten ott a boltban, vagy itt a forumon valaszthatsz egyet...
Nem hinnem, hogy "jo porgos" kell kezdesre, de ez a fogalom elegge sajatsagos..mindenkinek mast jelent.
elmeletben tegyel bele egy Tamiya Super Stock RZ vagy BZ mocit es jo lesz sokaig

Tav pedig jo lehet egy Futaba 2PL, ami mostansag a forumon occoert lehet megszerezni....nagyjabol a bolti ar feleert...

kb ennyi....sok sikert!

clley
2010-10-04, 17:06
Köszönöm a gyors választ.

clley
2010-10-04, 20:12
Egyébként ezt néztem még.
Ez kicsit olcsóbb és gyárilag szerelt.
Szerintetek ez milyen? http://www.hpiracing.com/kitinfo/10791/
Ahogy néztem róla videókat nem egy gyors kocsi. Bár az eredeti HPI videón elég gyorsnak tűnik de gondolom azok agyon vannak szerkesztve.

clley
2010-10-05, 16:35
Megint én :D
Találtam egy másik modell-t.
Ugyan abban az árban van mint a HPI BRAMA csak ehhez 2.4ghz távirányítót adnak.
Azt hallottam hogy az sokkal jobb mert azt már semmi nem zavarja be. Ellentétben a 27mhz sekkel amiket egy másik kocsi vagy akár a taxik rádiója is zavarhat.
Szóval ő lenne az: http://modellfutar.hu/himoto-megae-xb10-2-4ghz-rtr.html
Nehéz a döntés mert nem szeretnék rosszat venni ;D

Necro
2010-10-05, 16:39
nos mar az elsore sem azert nem irt senki, mert nem akart, hanem mert donteni neked kell
es amig igy csapongsz ossze-vissza, addig amig eldontod, csak magadnak fogsz irni :)
ne vedd rossz neven....
olvasgasd a forumot, mikrol miket irnak (tapasztalat) es aztan ugy vasarolj, hogy tudd mira akarod hasznalni, nagyon sok tema foglalkozik ezzel
de hidd el teljesen mindegy, hogy ki mit irna, hogy ezt vedd meg, ugysem azt vasarolnad meg es megis, akkor meg lehet csalodnal...szoval ezt magadnak

ps: es ez a topik nem arrol szol, hogy milyen autot vasarojunk, arra van masik, hanem arrol, ha mar van autod es valaben elakadtal, akkor megprobalunk segiteni...

bloky
2010-11-12, 21:18
Üdv Mindenkinek!

Lenne valaki, aki kifejtené nekem, hogy mit jelöl a felniknél az offset kifejezés?

Valamint, ha már itt vagyok, megkérdezem, van-e valakinek tapasztalata a Himoto on-road verdájával (nascada)?

Köszi a válaszokat!

Necro
2010-11-12, 21:32
http://img35.imageshack.us/img35/153/offseto.png

bloky
2010-11-12, 21:41
Áhhá! Ezer köszönet! :D

zimi10
2011-01-06, 15:44
sziasztok!
Lenne egy pár kérdésem. Eddig egy 1:8-as buggy-m volt robbanós de kifikkant a motorja sok volt vele a gond így inkább átállnék elektromosra.
Azt szeretném megkérdezni milyen szabályzót aksit töltőt és motort vegyek ki mit ajánl persze nem csillagászati árakon. Brushless motorban gondolkoztam.
válaszokat előre is köszönöm!
Üdv: Imi

Necro
2011-01-06, 15:48
szia ,

az, hogy mi mennyibe kerul, azon ugysem tudsz valtoztatni, igy arakat majd kepezz inkabb magad, ahogy amennyit szansz erre....

ami neked kell az egy min. 80A-os szabalyzo, tudja a 4 cellas lipot, hozzavalo motor legalabb 2200kV-s, szinten tudja a 4 cellas pakkot
ennyi az ossz kriterium, ezek utan mar eleg egyszeru utanajarni...innentol ugyis szuveren velemenyek jonnek, hogy pl. nekem ez van, ez jo, masnak meg mas van, neki az a jo....

a dolog ennyire egyszeru :)

zimi10
2011-01-06, 16:03
hali
A 80A az állandó vagy csúcs terhelhetőség?

Necro
2011-01-06, 16:09
sorry, termesztesen allando..
ennyi kell minimun...
azt meg azert irom, hogy alapertelmezes szeruen 4 cellas akksikban gondolkozz (vagy 2db 2 cellas lipoban)
ugye kis szamolgatassal ebbol mar ki lehet kovetkeztetni, hogy milyan pakkok szuksegesek ehhez
a lenyege ugye, hogy min. 80A le tudj szedni a pakkjaidrol, hogy kalppoljon minden
pl 4000mAh akksiknak 25C-tol folfele, 5000mAh pakkoknal 20C-tol folfele (persze inkabb folfele)

de meg mindig oriasi a kinalat mind szabi, mind a moci es a pakkokban
a penztarcadhoz merten tudsz bosegesen valogatni, de azert tudni kell, hogy nem occo jatek ez, tehat ha ilyen 30 ezrekben gondolkozol akkor inkabb meg gyujts hozza
fokent akkor, ha ebbe az akksit es a toltot is be szeretned szamolni....

ha akarod meg lehet hatarozni az arakat is persze, tessek egy pelda:
szabi+moci idehaza ~40 ezer
4s (vagy 2db 2s) akku 20 ezer
tolto: 10 ezer

zimi10
2011-01-06, 16:19
igen nézegettem az árakat kicsit elborzadtam úgyhogy ezen még gondolkozok lehet jobb lenne egy új nitros blokkot vennem legalábbis az biztos olcsóbban kijönne de unom a sok állítgatást meg a gyertya izzító stb.. majd látom azért köszönöm a segítséget még nézelődök.
Esetleg használtat megéri megvenni?

Necro
2011-01-06, 16:24
persze, hogy megeri a hasznaltat is..
egyszer egyebkent valahol levezettem mi a kulonbseg (hasznalati arban, onkoltsegben) az elektro es nitros modellezes kozott eves szinten, ahol csupan heti egyszer hasznlajuk a modellunket
gondolom nem kell kulon ecsetelni, hogy a nitrozas eves szinten majd 3x annyiba kerul, mint az elektromos modell onkoltsege

ha mododban all akar a kinai, akar bemilyen mas kulfoldi oldalrol rendelni, akkor meg meginkabb megeri...nem olyan veszes az, csak persze a szamok mast mondanak szereny kishazankban :)

jo mokat es sikeres epitkezest kivanok!

udv: Necro

zimi10
2011-01-06, 16:33
hát igen nekem egy 1:10 onn-road-om is van szintén nitros azzal semmi gond azt megtartom bohóckodni de egy elektromost szeretnék videókon láttam eddig csak de az a nyomaték amit hiányolok a nitros-ból.
na hát köszönöm a segítséget!!
remélem mire jön a tavasz összedobok valamit :D
Üdv: Imi

koridor
2011-01-06, 17:15
Ha csak csapatni akarsz és nem szeretnél sokat költeni nem kell feltétlenül BL szett hozzá.
Egy ~15T-s motorral szerelt járgány már simán jó, haszáltan már egész jó az áruk.

Necro
2011-01-06, 17:23
mar megint sorry, de kivancsi lennek, hogyan hajtasz meg egy 3,5 kg-os autot egy 540-es HPI szerint 15 koros motorral es a hozzavalo szabival....kicsit mosolygok :o ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D

koridor
2011-01-06, 19:51
Már megint bocsi ;D
Én arra gondoltam hogy egy vesz egész autót.
Azt irtad hogy egy belevaló szabi+motor ~40e ft, annyiért már vehet egy komplett elektromos gépet és nem kell átalakitani a nitrost.

Itt egy példának:
http://forum.rcmodell.hu/index.php/topic,81909.0.html

zimi10
2011-01-06, 20:10
hali
onn-road-om már van egy nitros.
Buggy-t szeretnék.
Az enyém most lett felújítva teljesen nagy teljesítményű difik stb..
ezért szeretném ezt csinálni mert már benne van egy rakás lóvém..
néztem én is a kefés motorokat.
de szivesen várok minden ötletet de nekem csak arra kel az autó hogyha van egy kis időm kimenjek csapatni egy kicsit ezért nem akarok hatalmas összeget költeni.
ha esetleg valaki olvassa ezeket és van eladó motor szabi stb akkor az érdekel!
üdv.

Babilla
2011-01-10, 08:23
Sziasztok. Az volna a kérdésem, hogy a Himoto 9.5R BL motorhoz (szabályzója 60A-s) gyárilag adtak egy 7.2V 3000 mAh akksit. Ehelyett tudok én használni 5000 mAh-s LiPo akksit? Mondjuk ezt: http://rcapro.hu/index.php/rc-elektronika/akku/3412/elado-uj-turnigy-5200mah-2s-30c-hard-cas.html

bence88
2011-01-29, 14:23
sziasztok!
nem dudnátok mondani albol egy kis tuningot az uj automra
használtan 5000ft ért vetem

Necro
2011-01-29, 14:25
Sziasztok. Az volna a kérdésem, hogy a Himoto 9.5R BL motorhoz (szabályzója 60A-s) gyárilag adtak egy 7.2V 3000 mAh akksit. Ehelyett tudok én használni 5000 mAh-s LiPo akksit? Mondjuk ezt: http://rcapro.hu/index.php/rc-elektronika/akku/3412/elado-uj-turnigy-5200mah-2s-30c-hard-cas.html


igen, tudod hasznalni, csak a szabalyzon allitsd be, hogy LiPo akksid van

coyoteyoco
2011-02-12, 00:15
Hali lipo aksin nagyából rájöttem mik az adatok csak a pl. 20c re nem.
Ha jol sejtem 2s az a cellák száma.
Coyote

V.L.
2011-02-12, 00:30
coyoteyoco!
A "C" érték az akku kapacitását jelenti. Két értéket adnak meg, a folyamatos és a csúcs terhelhetőséget. Az akku kapacitása*20= 20c. Vagyis egy 5000mAh kapacitású 20c akksi állandó terhelhetősége 100A.

ps
2011-02-13, 18:47
Sziasztok rc fanok.

Én és a fiam is rc on-rod autókkal szórakozunk kisebb nagyobb sikerrel.De nem vagyunk tisztában egy néhány dologgal .Kérlek segítsetek mit hogyan csináljunk .Mit lehet megvenni mit nem. Nekem egy Tamya TT01D van a gyereknek TT01E .Játszunk betonon is és homokon is cserélgetjük a kerekeket .A gond hogy nekem az eredeti sebességszabályozóm kiment kb 2honap alatt és vettem bele egyet Robbe rokkie 20A nem egy agresziv elektronika lassban gyorsul de gyorsabb végsebességre a TT01E töl abban az alap van Teu 101 Bk
De az jobban gyorsul ezzel el is vagyunk . Na de az én D-és autóm nem akar egyenesen menni ez egy gond ez ügyben kérnék tanácsot , állítható futómű vagy valami más? A másik a távirányítom az pultos Acoms 40mhz
Na ez egy érdekes távirányító néha rájön hogy nem arra megy az auto amerre szeretném.Valami jót és nem túl drágát tudnátok ajánlani.Szeretnénk egy kis tuningot is . Egyáltalán van e értelem ? És a mi motorunk mekkora ? Azt tudom 540 es de semmi többet .Mi itt Belgiumban élünk itt is vannak boltok de van ami drága van ami olcsóbb vagy ugyanannyi az ára. Vettem én egy seb szabályzót T2M 18T ez drága volt 60€ na ez egy f.... azt csinálja hogy megáll és csak pár másodperc múlva indul újra főleg kanyarodáskor csinálta ezt .Milyen motor vegyek bele milyen elektronikát esetleg kefe nélküli motort? Mit javasoltok ?

GPx8
2011-02-18, 14:34
Sziasztok!
TT-01 alap szabihoz (TEU 101BK) Tamiya RS540 SP motor alternativájaként ez a motor megfelelne?
ASMANN-SPEED MACHINE 21
Üresjárati fordulat: 25 300
Névleges feszültség: 7,2
Áramfelvét: 9
21 Turns
http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&cid=1202032&pid=230530

Necro
2011-02-18, 14:39
Szia,

Nem, mivel mivel a TEU10BK 27T motorokat tud csak kiszolgalni

GPx8
2011-02-18, 15:07
Szia,
Nem, mivel mivel a TEU10BK 27T motorokat tud csak kiszolgalni

Köszi a gyors választ! Akkor ezek szerint a 6000 Ft. alatti árfekvésben nincs jó alternativája a Tamiya RS-nek?

Necro
2011-02-18, 15:08
A szabalyzo csere az alternativa
egyebkent nem igazan
itt a forumon konnyuszerrel talalsz 6000 ft ertekben rendekkel jobb szabalyzokat

swayner
2011-03-13, 15:33
Sziasztok.
Volna egy problémám.
Használtan került hozzám egy HSP Brontosaurus,és az a baja,hogy ha nagy gázokkal használom,pár perc után lekapcsol.Gondolom a szabi.A szervó viszont működik.
Nem nagyon ismerem az autókat,szerintem gyári alap moci van benne,semmi felirat nincs rajta,a szabi egy Tamiya 101 BK van benne.
17-64es áttétel.
Mikor lekapcsol,egész forró a szabi.
Elvileg mi lehet a gond,szabi,moci,vagy áttételt kéne változtatnom.
Előre is köszi.
Sanyi

Necro
2011-03-13, 15:36
A kerdesedbe benne is a valasz: a problema szabi vagy a moci
az attellel nem kell bajlodj, csak ha mocit cserelsz
Egyebirant - ha a gyari (es ebben biztos vagy, hogy a gyari) motor van benne, akkor 100%, hogy a szablyzo hovedelme kapcsol le, hiszen a 101BK 27 koros motorokat kepes normal uzemben meghajtani, a gyari motor viszont 22 koros, ez rendekkel tobb aramot vesz fel...

ennyi a problemad, dontened neked kell

swayner
2011-03-13, 16:04
Köszi a gyors választ.
Azt,hogy gyári motor van-e benne nem tudom biztosan,mert nem ismerem az előéletét,de a szabi az biztos cserélve lett benne.
A motoron viszont semmi felirat nincs.
Ha esetleg 22 körösre cserélném a motort akkor az áttételt is változtatnom kell majd?

Necro
2011-03-13, 16:15
mivel nem tudni biztosan, hogy milyen motor van benne, addig hagyd az attetelt ugy, ahogy van
de amit muszaj, hogy vagy szablyzot cserelsz vagy mocit, mert elobb-utobb igy vege lesz

swayner
2011-03-13, 16:18
Oké
Köszi
Ezért nem is használom most.

coupegsi
2011-03-17, 22:51
Sziasztok. Az volna a kérdésem, hogy a Himoto 9.5R BL motorhoz (szabályzója 60A-s) gyárilag adtak egy 7.2V 3000 mAh akksit. Ehelyett tudok én használni 5000 mAh-s LiPo akksit? Mondjuk ezt: http://rcapro.hu/index.php/rc-elektronika/akku/3412/elado-uj-turnigy-5200mah-2s-30c-hard-cas.html


igen, tudod hasznalni, csak a szabalyzon allitsd be, hogy LiPo akksid van

Szia!

Nekem is ilyen autóm van,és most vettem hozzá LiPo aksit.Hogyan kell a szabályzón beállítani hogy milyen aksi van benne.A másik kérdésem,hogy ezt minden egyes aksi cserénél meg kell játszani?Gondolok itt ha LiPo után NIMH aksival játszom.

Necro
2011-03-18, 09:26
Sziasztok. Az volna a kérdésem, hogy a Himoto 9.5R BL motorhoz (szabályzója 60A-s) gyárilag adtak egy 7.2V 3000 mAh akksit. Ehelyett tudok én használni 5000 mAh-s LiPo akksit? Mondjuk ezt: http://rcapro.hu/index.php/rc-elektronika/akku/3412/elado-uj-turnigy-5200mah-2s-30c-hard-cas.html


igen, tudod hasznalni, csak a szabalyzon allitsd be, hogy LiPo akksid van

Szia!

Nekem is ilyen autóm van,és most vettem hozzá LiPo aksit.Hogyan kell a szabályzón beállítani hogy milyen aksi van benne.A másik kérdésem,hogy ezt minden egyes aksi cserénél meg kell játszani?Gondolok itt ha LiPo után NIMH aksival játszom.


Azt, hogy hogyan kell atallitani a szabalyzo leirasaban talalod, vagy kaptal hozza programozo kartyat - en nem ismerem abban az autoban levo gyari szabalyzot
Amikor mas tipusu akkukat hasznalsz, persze, hogy at kell allitani minden esetben

coupegsi
2011-03-18, 17:21
Azt, hogy hogyan kell atallitani a szabalyzo leirasaban talalod, vagy kaptal hozza programozo kartyat - en nem ismerem abban az autoban levo gyari szabalyzot
Amikor mas tipusu akkukat hasznalsz, persze, hogy at kell allitani minden esetben

A leírás cseh,programozó kártya meg nincs hozzá.

HummeRC
2011-03-18, 20:43
De akkor miért vetted meg, ha ennyire noname a cucc? Ezt sosem fogom megérteni.

Necro
2011-03-18, 20:46
ezen majd a google fordito azert tud segiteni
csak van valami neve...de amig nem tudjuk, hogy mi ez, nem lehet segiteni rajta
de megegy lehetoseg: irany a bolt, ahol vasaroltad es kerdezd meg

dtr
2011-03-18, 22:49
Ha legalább egy pontos típust megadnál, vagy feltennél egy értékelhető képet, hogy be tudjuk azonosítani a szabit (ki tudja, hogy gyári-e?), akkor talán lenne esély.

coupegsi
2011-03-19, 15:16
De akkor miért vetted meg, ha ennyire noname a cucc? Ezt sosem fogom megérteni.


Himoto brushless buggyról beszéltünk eddig,kezdőként nem tudom hogy gagyi vagy sem.....Teljesen újonnan vettem a modellhungáriánál.Minden gyári benne,vagyis szinte minden.A motort és a szabályzót nem cseréltem ki.

coupegsi
2011-03-19, 15:19
ezen majd a google fordito azert tud segiteni
csak van valami neve...de amig nem tudjuk, hogy mi ez, nem lehet segiteni rajta
de megegy lehetoseg: irany a bolt, ahol vasaroltad es kerdezd meg


Kerestem róla angol vagy bármilyen nyelvű leírást,de sajnos nem találtam....kitaláltam,hogy be scannelem pdf-be,és onnan átmásolom a google fordítóba,de nem másolja ki rendesen.Az ékezetes betűk helyett számokat ír :( :D
Ha más nincs hétfőn bemegyek és kérek hozzá magyar nyelvű leírást. 8)

HummeRC
2011-03-19, 15:23
Akkor én értettelek félre, mivel úgy értettem, hogy ismeretlen bl szett került az autódba. Ha a Modell Hungáriánál vetted, akkor nincs probléma. Csak beszélsz velük, hogy legalább valami emberi nyelvű leírást mellékeljenek a szetthez. Lehet emailben is tudnak küldeni egyet. ;)



Himoto brushless buggyról beszéltünk eddig,kezdőként nem tudom hogy gagyi vagy sem.....Teljesen újonnan vettem a modellhungáriánál.Minden gyári benne,vagyis szinte minden.A motort és a szabályzót nem cseréltem ki.

coupegsi
2011-03-19, 15:33
Akkor én értettelek félre, mivel úgy értettem, hogy ismeretlen bl szett került az autódba. Ha a Modell Hungáriánál vetted, akkor nincs probléma. Csak beszélsz velük, hogy legalább valami emberi nyelvű leírást mellékeljenek a szetthez. Lehet emailben is tudnak küldeni egyet. ;)



Himoto brushless buggyról beszéltünk eddig,kezdőként nem tudom hogy gagyi vagy sem.....Teljesen újonnan vettem a modellhungáriánál.Minden gyári benne,vagyis szinte minden.A motort és a szabályzót nem cseréltem ki.


Az email nem rossz ötlet,ez eszembe se jutott.Már el is küldtem :D
Azért ha esetleg valakinek lenne magyar,vagy tudja hol találnék az ne tartsa magában :D :D :D

Necro
2011-03-19, 18:15
Azt pl meg elarulnad, hogy milyen jelzesek vannak a szabalyzon
barmilyen szoveg ami rajta van

coupegsi
2011-03-19, 21:22
Azt pl meg elarulnad, hogy milyen jelzesek vannak a szabalyzon
barmilyen szoveg ami rajta van

Rá van írva hogy melyik vezeték mi.Van egy setup felírat,egy kicsi gomb elött.receiver - + S meg switch és senzor.Annyi van még rajta hogy himoto black magic.Gondolom ez nem sokat segít :(

coupegsi
2011-03-20, 17:19
Azt pl meg elarulnad, hogy milyen jelzesek vannak a szabalyzon
barmilyen szoveg ami rajta van

Rá van írva hogy melyik vezeték mi.Van egy setup felírat,egy kicsi gomb elött.receiver - + S meg switch és senzor.Annyi van még rajta hogy himoto black magic.Gondolom ez nem sokat segít :(

Ez jó lenne nekem a programozáshoz?http://www.modellhungaria.hu/programozobox-himoto-p-13042.html

Feri98
2011-03-27, 13:29
Sziasztok
Nekem is lenne némi kérdésem.
Nekem is van egy HSP Brontosaurus Ezrun5.5T-s szettel 7.4 5000mAh lipo aksival
Egy szerüen nem indul el semmi rajta bekapcsolom a szabályzonak a ventilátora megy de semmi más nem,a töltö pedig azt jelzi az aksira hogy,fel van töltve:S

Üdv!
Ferenc.

Necro
2011-03-27, 13:32
Feri98: ebbol sajna nem lehet megmondani a hiba okat, jomagam meg kovetkeztetni nem szeretnek

dtr
2011-03-27, 18:51
Az 500mAh valóban 500? Nagyon kevésnek hangzik, hány C-s?

Necro
2011-03-27, 18:56
Az 500mAh valóban 500? Nagyon kevésnek hangzik, hány C-s?

egeszen biztos 5000-es akart lenni...500-as nincs is autos meretben....

Feri98
2011-03-28, 15:08
Üdv,

hát elsietem téleg 5000:S

Üdv!

LoMBoY
2011-06-26, 22:16
Sziasztok!

Szeretnék egy kis segitséget kérni, adott:
- egy TESCO-s ócsó RC-offroad
- meguntam hogy a gyerek sír mert nem megy fel egy kis emelkedőn se
- egy "meghalt akksis" csavarbehajtó

Az utóbbiból motort kiszedtem, átraktam autóba (hajtás) , mechanikaval alig voltak gondok( ugyanolyan fogaskerék volt mindkettőn:))

Most nem bír elindulni az autó, ha van egy kis kezdő sebessége ( a gyerek megoldotta egy rúgással ),
akkor meg se lehet állítani, de helyből nem bírja a motor megmozdítani.

A motor: XX-RS380S DC 3.6V

Üzem közben 4.4V ot kap , amit még lazán ki kell bírnia. szerintem.

Miért nem bír elindulni?

Ja az eredeti mocin volt egy kis kondenzátor, esetleg erre is kéne, csak nagyobb mint azon volt?

Köszi előre is minden segítő hozzászólást.

Üdv.

siletto
2011-07-06, 22:14
SZiasztok!

Szeretném megtudni, hogy mi alapján jelölik a kefés mocikat?

Pl: 600, 280, Speed 400?

Mert vagy egy játékautóm, és abba kellene egy, de nemtudom hogy mekkora a gyári számos méretben

Necro
2011-07-06, 22:16
a motor hossza tengely iranyban, de persze tengely nelkul :)

remz
2011-10-16, 19:47
Sziasztok, esetleg valaki nem tud egy képet vagy egy oldalt v egy videót ahol fent van egy TL-01 alváz összerakása? Itt van egy halom alkatrész, és nem én szedtem szét és :o

BaluGTV
2011-10-16, 19:55
http://www.tamiya.com/english/rc/rcmanual/tl01.pdf

Hajrá! ;)

remz
2011-10-16, 20:39
köszönöm!: )

misike1996
2011-11-24, 18:19
Sziasztok ;D

Meg uj vagyok.Van egy HSP 4WD 1/10-es Buggy-m amibe mar csereltem egyszer motrot.Az uj motor benne egy szenkefes motor a HPI racingtol,ami mostanaban vacakol.Ezt ugy ertem hogy ha kb 3masodpercnel tobbet megyek elore fullgazzal s elengedem a gazkart mikor ujra akarom meghuzni az autom motorja csak sipol,de nem megy sem elore sem hatra.Ez mitol lehet?

Elore is koszonom.

misike1996
2012-02-15, 20:37
Akkor most mit csinaljak valaki tud adni tanacsot? :(

Necro
2012-02-15, 20:42
Akkor most mit csinaljak valaki tud adni tanacsot? :(

ird meg a motor pontos tipusat es azt, hogy szerelheto-e vagy sem
ha ezt nem tudod, akkor tegyel fel egy fotot a mocirol..
Aztan talan lehet segiteni....

Udv: Necro

misike1996
2012-02-16, 14:20
Ma elvittem egy elektronikushoz es o megallapitotta hogy a szabalyzoval volt egy baj es most ott van nala kell tegyen bele uj tranzisztort.

graffiti88
2012-03-27, 21:19
Sziasztok

Közel fél-1 éve hobby szinten foglalkozom egy himoto alap 1:10 kefés verdával, és az utóbbi időben nyergeltem át Offroadra (modellzonában vásárolt DF BIG Hammer típusú gépre), és ezzel kapcsolatban lenne kérdésem.
Kicsit analfabétának érzem magam elektronikában,bár olvasgattam a fórumot,de a segítségre több mint valószínű h szükségem lenne :)
A célom az lenne, hogy kicsit gyorsabb legyen a gép. Ha minden igaz az egyik megoldás,h a pinion cserével(áttétel?)nyerhetek valamekkora különbséget, ill ha motort cserélek. -->
1. pinion csere - ezt a változatot h érdemes/lehetséges megvalósítani?pinionból kisebb?
2. motor csere - gondolom ez a bonyolultabb.(egyenlőre egy 550es alapmotor "dübörög" a kasztni alatt) egy a biztos, hogy egyenlőre szeretnék még a kefés motoroknál maradni (bár amennyiben szabályozót is cserélnem kell még az is elképzelhető h egy brushless szettel jobban járok..elképzelhető?)
3.ráadás 1 -> eddig 7.2V-os NiMh akksiaim vannak, de ah olvasgattam, inkább ajánlatos LiPo akkuval menni, de abból 7.4V-osat is használhatok?ehhez szabályozót is kell párosítani?
4.ráadás 2 ->ez már csak ráadás, de ha motort cserélek, akkor az új motor akár gyorsabban is leszívhatja az akksit és ezzel a játékidőt is, igaz?
köszi a segítséget :)

Necro
2012-03-28, 09:16
Szia graffiti88,

Jo lenne tudni, hogy milyen is az a gep...annak ismereteben nem egyszeru, pl en nem ismerem az ominozus modelllt...
De altalanossagban:
1., a sebesseg novelesehez a gyari motorfogaskereket nem illik lecserelni ugyanazzal a motorral, ezek ugyis csucskon jarnak.....
2., motor cserenel ha erosebb motort teszunk bele, altalaban szukseges a motorfogaskerek csereje is, de nem am meg nagyobbra, hanem kisebbre....
- Attetelezekor gondolj a bringara, mikor konnyebb hajtanod, vagy mikor lesz gyorsabb a bringa, nem a mereteket kell figyelni, hanem a fogaskerek aranyait....ugy egyszerubb :)
3., mint irtam az elejen, az "ehhez a szabalyzohoz"-bol nem sokat ertunk, meg kell tudni a szabi pontos technikai adatait, neked van olyanod, kell talalj leirast hozza
3.1., :) altalanossagban: a kefes rendszerek tobbsege nem tudja kezelni a lipo akksikat, ami nem azt jelenti, hogy nem mennek vele, hanem csak azt, hogy nem tudja mit is adsz neki enni
A tobbi dolog meg mar a lipo akksira vonatkozik, hiszen azt nem szabad tulmeriteni, mert egyszeruen tonkremegy es nem tudod ujbol feltolteni...iigy a kefes rendszerek tobbsegehez kell egy un. lipo or cucmak - barhol kaphato - ezer ft-os tetel, no majd az vigyez neked az akkudra, hogy ne meruljon tul....de ha mar lipo azt fel is kell tolteni, ahhoz mas toltesi mod valo, igy ha neked nincs olyanod, addig a lipo felejtos...
4., az, hogy mi szivja le gyorsabban az akksit, az a teljesitemnytol fugg...
persze, hogy kevesebb idot fogsz autozni egy nagyobb teljeseitmenyu motorral
de megegyszer vissza az elejehez: mihez kepest?
Semmi gyari specifikaciot nem irtal, anelkul nem lehet segiteni...
Amit meg ilyenkor kell tenni: szepen visszamesz a Modellzonaba, vagy ahol vasaroltad az autot es elmondjak neked a teendoket ezzel kapcsolatban....

Udv: Necro

graffiti88
2012-03-29, 18:58
Szia graffiti88,

Jo lenne tudni, hogy milyen is az a gep...annak ismereteben nem egyszeru, pl en nem ismerem az ominozus modelllt...
De altalanossagban:
1., a sebesseg novelesehez a gyari motorfogaskereket nem illik lecserelni ugyanazzal a motorral, ezek ugyis csucskon jarnak.....
2., motor cserenel ha erosebb motort teszunk bele, altalaban szukseges a motorfogaskerek csereje is, de nem am meg nagyobbra, hanem kisebbre....
- Attetelezekor gondolj a bringara, mikor konnyebb hajtanod, vagy mikor lesz gyorsabb a bringa, nem a mereteket kell figyelni, hanem a fogaskerek aranyait....ugy egyszerubb :)
3., mint irtam az elejen, az "ehhez a szabalyzohoz"-bol nem sokat ertunk, meg kell tudni a szabi pontos technikai adatait, neked van olyanod, kell talalj leirast hozza
3.1., :) altalanossagban: a kefes rendszerek tobbsege nem tudja kezelni a lipo akksikat, ami nem azt jelenti, hogy nem mennek vele, hanem csak azt, hogy nem tudja mit is adsz neki enni
A tobbi dolog meg mar a lipo akksira vonatkozik, hiszen azt nem szabad tulmeriteni, mert egyszeruen tonkremegy es nem tudod ujbol feltolteni...iigy a kefes rendszerek tobbsegehez kell egy un. lipo or cucmak - barhol kaphato - ezer ft-os tetel, no majd az vigyez neked az akkudra, hogy ne meruljon tul....de ha mar lipo azt fel is kell tolteni, ahhoz mas toltesi mod valo, igy ha neked nincs olyanod, addig a lipo felejtos...
4., az, hogy mi szivja le gyorsabban az akksit, az a teljesitemnytol fugg...
persze, hogy kevesebb idot fogsz autozni egy nagyobb teljeseitmenyu motorral
de megegyszer vissza az elejehez: mihez kepest?
Semmi gyari specifikaciot nem irtal, anelkul nem lehet segiteni...
Amit meg ilyenkor kell tenni: szepen visszamesz a Modellzonaba, vagy ahol vasaroltad az autot es elmondjak neked a teendoket ezzel kapcsolatban....

Udv: Necro




Köszönöm a választ,és azt hiszem akkor leírok pár adatot a kütyükről:
Motor (16200rpm,48W;RC-550 8515 kefés motor)
Speed controller (input-6V-8.4V;van vmi continous current ami 20A; peak current ami 300A; BEC 5V,1A) na most nekem ezek semmit se mondanak :D

szmarton
2012-04-24, 00:09
Sziasztok!

Egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek motorválasztásban:)

Van egy 1/10-es stadium truckom (2wd), gőzöm sincs a típusáról.. Sehol semmi szám vagy jelzés. Leginkább a Team Associated 10T B3hoz hasonlít. Szétkaptam ripityára, h. leszámoljam a fogakat a következők az áttétel adatok:

pinion: 18
spur: 90
áttétel: 19:38 (spur tengelyen lévő fogas : "diffikerék" fogak)
motor 10-et fordul, amíg a kerék 1et
hátsó kerék átmérő: 93mm (kerület 292mm)

7.2NiMhról küldöm és egy SpeedStar2 T12 szabival.

Illetve van hozzá egy LRP V10 Spec5 T12-es mocim... megpróbáltam vele, hát megy kegyetlenül, de túl gyors ez a moci, illetve szenved szegény ezen az áttételen. Melegszik az egész rendszer, a tamiya csatik megolvadtak és a motor vezetéke is kegyetlen forró.. levágtam, hogy nem ez való hozzá. Úgyhogy nem is kínoztam sokat így együtt :)

Milyen motort ajánlotok? LRP Spec5 szériából vannak 19-21 körösek, azzal próbálkozhatok?
Vagy még magasabb, inkább 30körülivel?

Előre is köszönök minden választ.

Raktam fel http://forum.rcoffroad.hu/viewtopic.php?t=23038 pár képet a kocsiról, ha van tippetek, hogy milyen márka/típus lehet, azt is örömmel veszem!

graffiti88
2012-05-01, 00:32
Sziasztok

Kisebb segítségre lenne szükségem.
Van egy 1:10es elektromos onroad kefés alapgépem(Himoto), 540es alapmotorral, 58-26spur-pinionnal, egy alapszabályozóval.

1. Első problémám az, hogy miután kb fél évig kibírta a spur, elhasználódott, vettem egy ugyanolyan újat, de a pinion egy 30perc alatt ledarálta, és elforog a két fogaskerék egymáson. Itt mi lehet a baj?(a motor távolsága állítható,de ahhoz hozzá se nyúltam...1600ft egy ien kis szar spur...őrület)

2.elképzelhető, h szeretnék egy új alapmotort, és egy LRP blast s10 http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=238696 motor lett kinézve...erről valami vélemény?valamivel jobban teljesít mint egy alap540es motor?

Köszi a segítséget

krommer19
2012-05-01, 10:24
Szia
Valószínüleg pont a távolság miatt darálta le az újat.Nézz körül az interneten hátha találsz egy oldalt ahol leírjak pontos foghézagot.

ÉN
2012-09-24, 20:29
Foghézagot a legkönnyebben úgy lehet beálítai,hogy a spur és pinion közzé beraksz egy sima papír csikot,és úgy álítod hozzá a piniont amikor nem tudod kihúzni a papirt szakadás nélkül, akkor jó a hézag és utána simán kiforgatod közüle a papirt.

Zu hans
2012-09-29, 18:00
Sziasztok!
Van egy 1:10-es 4wd buggy-m, ami jelenleg egy 540-es (gyári) motorral megy. Akarok venni hozzá brushless motort, szabit, illetve egy lipo akksit. Ez lenne a konfig:
Motor:
http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/__16156__Scanner_RC_PowerSquare_3100kv_Racing_Moto r_13_5T_.html
Szabi:
http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/__8993__Hobby_King_Brushless_Car_ESC_100A_w_Revers e_Upgrade_version_.html
Akksi:
http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/__8578__ZIPPY_Flightmax_5000mAh_2S1P_20C_.html

Szóval lenne néhány kérdésem, mivel az autók körül elég kezdő vagyok.
Először is: elég lenne-e ez a szabályzó ehhez a motorhoz? Illetve milyen áttételt ajánlotok? Jelenleg a pinion 16 fogas a spúr pedig 38. Ezzel elég szépen gyorsul, és viszonylag jól megy, viszont egy pár motort már leégettem vele (természetesen túl nagy akksi volt benne :D). Viszont ha már brushless lesz benne, nem szeretném hetente cserélgetni. Most meg fogjátok kérdezni, hogy gyorsulásra vagy sebességre akarom használni, hát én eléggé sebességmániás vagyok (szerk. de inkább egy arany-középutat választanék :)) , de a motort is óvnám, ahogy csak lehet. :)

Elnézést a hosszú szövegért, és előre köszönöm a válaszokat :)

Necro
2012-09-29, 18:47
Szia,

Leirom a velemenyem, bar tutko nem fog tetszeni :)
Legeloszor jo lenne tudni, hogy mi az a 4wd buggy es most mi van benne....az egy dolog, hogy spur/pinion...az ok..

Mas: nem igazan jol nezted ossze a BL cuccosokat, mert neztel egy szenzoros mocot es egy szenzor nelkuli szabit, ugy gondolom ezekkel nem vagy tisztaban, de ezert a forum...
Tovabba: ova intelek ezektol a HK szabiktol....nem igazan problemamentesek....

Ha mindenaron a HK-tol akarsz szabit meg mocot vasarolni, akkor tessek
szabi: http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/__7188__Turnigy_Brushless_ESC_60A_w_Reverse_prog_v 2_2_.html - elnyuhetetlen
vagy ez: http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/__14634__Turnigy_TrackStar_1_10th_Scale_60A_Car_ES C_Version_2.html

motor: http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/__7190__EZ_RUN_Brushless_Motor_13T_3000Kv_GENUINE_ .html - mivel magad is a 13T nezted ki....
Ezek a szabik alkalmasak meg egeszen 9T motor cipelesere bosegesen

hozzatennem, hogy ez a sajat velemenyem es ne feledd el:
cucc ara + posta koltseg + 27% AFA +2% vam

ennyi...

Udv: Necro

Zu hans
2012-09-29, 22:27
Itt nem a nemtettszésről vans zó, sőt örülök, hogy kapok segítséget :D
Nos a buggy, az egy HengLong gyártmány (nem valami híres, tudom :D) (itt a linkje http://www.henglongtoys.net/eng/ShowProduct.aspx?ID=1355.

Mint már mondtam 4 kerékhajtás kardánnal, 2 kúpkerekes diffi, mindenhol golyóscsapágyak, alu alváz stb. Jelenleg egy (fúrógépből kinyert :D) 540-es 9 voltos moci van benne, a gyári 320 A-s (folytonos áramot nem tudom mennyit tud) szabival, és egy 3 cellás lipó akksival. (bár ez nem hiszem hogy túl fontos lenne). Illetve a motortartó sajnos műanyag, viszont elég masszívnak tűnik. Ennyi ami hirtelen eszembe jutott fontosabb tudnivaló róla.

Visszatérve az elektronikához, nem értek rendesen hozzá, igazából nem is tudom mi az a szenzoros motor (upsz :D).

Necro
2012-09-30, 11:10
No akkor mar csupan azt talald ki, hogy szamodra megeri-e a koltseg, amit ra kell kolteni

Diplom
2012-10-10, 11:10
Szevasztok!!!!!
Segítséget szeretnék kérni azzal kapcsolatban,hogy a traxxasnál valamiért az arányok kicsit különböznek a többi modellétől mert a Revo 3.3-ast 1/10nek irták amerikában aztán 1/8as arányú.Szeretnék venni 1/16os revo-t de nem tudom milyen kategoriába tarozik,1/10hez? vagy van neki külön kategória? nagyjából megegyezik az 1/10 mérettel,ha nem akkor,a rendezett versenyeken nem is lehet indulni vele?

cocacola
2012-10-10, 12:39
Szevasztok!!!!!
Segítséget szeretnék kérni azzal kapcsolatban,hogy a traxxasnál valamiért az arányok kicsit különböznek a többi modellétől mert a Revo 3.3-ast 1/10nek irták amerikában aztán 1/8as arányú.Szeretnék venni 1/16os revo-t de nem tudom milyen kategoriába tarozik,1/10hez? vagy van neki külön kategória? nagyjából megegyezik az 1/10 mérettel,ha nem akkor,a rendezett versenyeken nem is lehet indulni vele?


cm-ben kellene összehasonlítanod, hozzávetni a versenyszabályzathoz. Gyártó oldalain megvannak a méretek.
1/16 revo az kicsi lesz az 1/10-esek között...

Necro
2012-10-10, 15:56
Egyatalan eloszor azt kellene megnezni, hogy milyen traxxas autoval szeretnel menni...
Oszinten szolva az orszagban mar csak 2 fele trx van, aminek van is versenye....
szoval tukepp nem a meretarany szamit - amugy pedig egy trabant kisebb mint egy teherauto megis 1:1-es - gondolkozz igy....

WestBam
2012-10-10, 16:07
Egyatalan eloszor azt kellene megnezni, hogy milyen traxxas autoval szeretnel menni...
Oszinten szolva az orszagban mar csak 2 fele trx van, aminek van is versenye....
szoval tukepp nem a meretarany szamit - amugy pedig egy trabant kisebb mint egy teherauto megis 1:1-es - gondolkozz igy....

Melyik kettő az a verseny?

Necro
2012-10-10, 16:09
gondoltam evidens :), hogy itthon pl Slash, meg az 1/16 trx

ennyi

wolfielobo
2012-11-25, 12:02
Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni autó vásárlás téren.
Van elég konkrét elképzelésem, hogy mit szeretnék, de jól jönne pár tanács is.
Első sorban elektromosokat néztem, mert azokhoz "csak áram" kell, és ugye az meg mindenféleképpen kell a járműhöz, meg zárt térben is szeretném használni (persze a robbanósok erősebbek, tudom).
Ami rendkívül fontos szempont, hogy legyenek hozzá pót/csere alkatrészek, ill. beszerezhetőek legyenek. Ahogy látom a fő irányvonal az, hogy veszel valamelyik gyártó által kínált valamelyik típust és utána vagy megtalálod hozzá, ami kell vagy nem.
Ami leginkább szeretnék, egy olyan
- minőségi alkatrészekből álló,
- nem gyártó specifikus alkatrészekből áll,
- minden alkatrésze cserélhető,
- elektromos (győzzetek meg miért ne elektromos :) ),
- 4WD, on road,
- 1/10 méretű
- 50-60 körül max (amiben már benne van minden, távirányítótól az elemekig)

Használt is szóba jöhet, sőt ahogy néztem lehet, hogy ajánlatosabb is lenne!?

Necro
2012-11-27, 04:55
Hali,

Vannak kriteriumaid, amik nem fognak teljesulni
- minőségi alkatrészekből álló,
- nem gyártó specifikus alkatrészekből áll,
- 50-60 körül max (amiben már benne van minden, távirányítótól az elemekig)

Ezek egyutt meg hasznaltban sem igazan, nemhogy boltban....
A nem gyartospecifikus a legkevesbe, ambar persze nemelyik tupsnal van olyan, hogy masik gyarto is gyart ahhoz, meg meg masik 10-hez alkatreszt, mert neki az a dolga....

Az is lehetseges, hogy minosegi alkatreszekbol all, de, hogy ez jo vagy rossz, azt nem a gyarto/forgalmazo fogja megmondani :)

Neked olyan auto kell, ami altalanos, sokaknak van - azert van sokaknak, mert mindig van hozza minden, vay azert van sokaknak, mert felkapott cucc.....attol fuggetlen egy kalap kaki is lehet :)

De tessek, ide mar irtam nehany sort, nehany tipusu buggyrol:
http://forum.rcmodell.hu/index.php/topic,6221.msg1447253.html#msg1447253

Udv: Necro

ps: uj, onroados topik errol itt: http://forum.rcmodell.hu/index.php/topic,122214.new.html#new

szilagyil
2012-11-27, 12:50
Ha 50-60, akkor a boltokat el is lehet feledni szépen, ami ,ahogy írtad is, nem biztos h hátrány, hisz nem sokan szeretnek 'bukni' 10-20-30 ezret egy újonnan vásárolt, aztán eladott (mert mégsem jött be) szekéren.

Minőségi alkatrész.... hát ezt így nem hiszem, h lehet. Szinte minden gyártó gyárt alap, közép és felső kategóriás modelleket, és nyílván nem ugyan azt a percizitást lehet fellelni egy 20 ezres E10-nél mint egy Cyclone-nál pl., pedig végső soron HB/HPI mindkettő. De mondhatnám a TT-01 vs TRF416 példát is. És akkor csak 2 gyártót említettem a teljesség igénye nélkül azok közül, melyek termékei/alkatrészei itthon kaphatóak. Hol van még a többi, amelyek itthon nincsenek hivatalosan, de sokan használják és külhonból rendelik az alkatrészeket, mert ezek is vannak szép számmal és nem is elhanyagolható áron/minőségben.

Szal első körben szűkíteni kellene az elvárásokat esetleg a felhasználás jellege tükrében.

szecsi
2013-09-30, 14:08
Szerettem volna egy új témát nyitni, de nem sikerült.
Körülbelül fél éve kezdtem tervezgetni egy elektromos 1:10 arányú rc autót. Fórumokat, e-bay-t, youtube-ot nézegetve próbáltam adatokat gyűjteni, hogy neki tudjak fogni. Laikusként kezdtem el, de pár dolgot leszámítva még mindig tanuló vagyok. Ezt a fórum témát is azért készítem, hogy ötleteitekkel, kritikáitokkal reményeim szerint jobbá tegyem az autót.
Szerettem volna magam elkészíteni minél több alkatrészét, de technikai lehetőségeim erősen korlátozottak, és voltak alkatrészek amiket egyszerűen nem érte volna meg legyártani mert pár centért megvehettem az e-bay-en.
Szerszámozottság szempontjából a legfontosabb egy „hobby” CNC maró ami miatt egyáltalán belefogtam az egészbe.
Kezdéskor eldöntöttem , hogy alumínium alkatrészeket fogok használni a váz és futómű alkatrészeihez. (ez még mindig nem biztos, h jó ötlet volt). Az alkatrészek terveit modellek robbantott rajzából és egy modellautóból másoltam. Persze a másolás szabadon történt csak ötleteket adoptáltam. Az alváz és a lengéscsillapító tartó 3mm-es a lengőkarok 5mm-es lemezből készültek. Csapágyakat, kutyacsontot, differenciál művet, motort, vezérlő elektronikát, kuplungot, kerekeket, kerék felfogatókat, lengéscsillapítókat, szervót az e-bay-ről vettem meg. Ezek egy része túl bonyolult forma a többit pedig olcsóbb mintha én készítem el.
Jelenlegi állás szerint bent van az első és a hátsó futómű. Csak a hátsó hajtás van kész (ez így egyszerűbb (de a tervek szerint összekerék hajtású lesz). Az első futómű kormányzása és a motor és a kuplung közötti kapcsolat még nincs kész, de hamarosan kész lesz. A kasztnit még nem tudom, hogy oldom meg, de van egy gipsz formám és üvegszálas anyagom.
Sok érték meghatározás nem történt számításokkal (motor, áttétel) ,találtam programokat amik ebben segítséget nyújtanak de sok változó értéke ismeretlen volt számomra ezért maradt a tapasztalati út. Töltök fel pár képet az elkészült alkatrészekről. Szeretném ha véleményeznétek esetleg ötletekkel segítenétek az építést.

Köszönettel!

callgeri
2013-10-19, 19:58
Sziasztok, nemrég vettem egy reely 1:8-as brushless sct-t. Eddig tamiya kefés autóm volt, itt szembesültem,hogy ez sokkal komolyabban megy, viszont jobban ki kell számolni, hogy milyen akksit használjak. jelenleg 4 cellás 5200mah-s van, ami elég meggyőző..
2370 kV motor v an benne 80A szabályzóval, milyen akksit vegyek, hozzá, illetve a távirányítóval is be kellene állítani egy csomó mindent?
Van olyan hely,ahol lehet edzeni, s hozzáértőkkel találkozni??
köszi, :o üdv

dtr
2013-10-19, 22:28
Az írt aksi általában jó szokott lenni, ha úgyis tetszik, ahogy most megy, akkor maradj meg nála. Az alap távokon általában végkitérést és középállást lehet beállítani, vagyis hogy hol legyen az egyenes a kormányon és a semleges állás a gázkaron, de távtól függően sokminden mást is lehet (és érdemes).
Hely van bőven, de könnyebb ajánlani, ha leírod, hogy merre laksz.

callgeri
2013-10-20, 21:24
köszönöm, az írt akksi mit is jelent? matched? a 4cellás jónak tűnik, de ennek nem kell valahogy passzolni a motorhoz? nanotech? csak jól hangzik?
budapesten és vác környékén lakom.
köszi,üdv

dtr
2013-10-20, 22:50
Az "írt"-tal arra aklartam utalni, amit te írtál, vagyis a 4 cellás 5200mah lipo.
Hozzád legközelebb Gödön van pálya, bővebben: (http://www.godrcklub.hu/). Idén már nem sok jóidős hétvége várható, de szerencsés esetben lesz ott még néhány összeröffenés. Szerintem a Dunaparton is vannak érdekes helyek, de de nem nagyon ismerem a környéket.

sanyijuci
2014-01-02, 15:13
Üdv mindenkinek,

Én is nem rég kezdtem (vagyis még el se kezdtem, még postán van )
sok új infót olvastam amit én is köszönök.
tamiya tl-01 milyen motort szabályzót ajánlanátok?
Hsználnám aszfalton is rally, meg terepen is buggy gumikkal.
Én brushless szettre gondoltam (mindenki azokat dícséri) itt a fórumon 15-20 között már nézelődtem.
Várom a véleményeteket.

Ez nekem megtetszett:
http://forum.rcmodell.hu/index.php/topic,143807.0.html
Eröl mi a véleményetek

Még akkum, és töltőm sincs.
Akkuból Li-Po akkura gondoltam de ott is nagy a variáció.

Sanyi

Kisgyerek
2014-01-02, 23:09
Én személy szerint terepra-rallyra nagy gumákkal keveslem a motor teljesítményét! Ha van lehetőséged külföldi rendelésre,akkor nézz kürül a hobbyking.com-on (ezért tuti megköveznek...:D ) mert ebben az árfekvésben új szettet tudsz venni! Én a 10,5 körös szenzoros motort és egy 60A-s szenzoros szabályzót vettem 16-ért postával együtt! Aksi: mindenképp lipo és keménytokos ezügyben keresd Menki007 kollégát,neki mindíg van új aksija nagyon jó árban! egy 4-5ezres két cellással bő egy-másfél órát elvagy "kéznagyságtól" függően,és terepviszonyoktól! Töltő pedig ImaxB6 és klónjai,ilyet is találsz az említett kollégánál jó árban! Akár belső táposat is (így tuti nem hagyod otthon a tápját) :) Remélem sikeresen összezavartalak,és kellően tudtam segíteni is!

sanyijuci
2014-01-03, 16:46
Köszönöm az infót.

De már sajnos, vagyis remélem nem sajnos de már vettem egy ezrun brushless szettet
9T motor, 35A szabályzó, Programkártya.
Remélem jó lessz.

De az akku tippet köszönöm, mindenképp felkeresem.

Kisgyerek
2014-01-03, 20:35
Az nem lesz sokáig nyerő páros! a 9T-nek kevés a 35amper! Nekem a 9T melett egy 45 A-s aeolien szabi dolgozott brutál hűtéssel,és egy év után kuka lett,hozzáteszem driften,ahol negyed-fél gázon autóztam vele!

sanyijuci
2014-01-04, 00:13
Akitöl vettem ő elvileg ezt használta 1 évig csak drift versenyen, és minden ok volt vele.
Így vette szettben.

Kisgyerek
2014-01-04, 02:20
Persze,ki lehet fogni,de így nagyon ki van hegyezve,ezért írtam,h driften más,ott nincs folyamatos teligázon az ember,mint egy rally autón! a 9T-hez minimum egy 45A-s szabit szoktak ajánlani! Nekem szerintem csak a nimh aku miatt bírt annyit amennyit,mivel ha jól tudom az nem ad le egyben akkora feszt!

ÉN
2014-01-04, 11:34
Lehet,hogy driftre egy 60 amperes kellene mert azt írták egyszer itt a fórumon,hogy éppen a negyed-fél gáz eszi a szabikat a legjobban.
A szabi úgy dolgozik,hogy a negyed és fél gázon korlátozza az áramot és ezért melegszik annyira,ha állandóan teljes gázon mennénk akkor nem lenne olyan terhelés rajta,plussz még a fékezés is rátesz egy lapáttal.

De ha nem jól emlékszem majd kijavítanak,de nekem is kevésnek tűnik a 35 amper ehhez a mocihoz,egy nagyobb körszámú motornál már más a helyzet.

sanyijuci
2014-01-04, 12:51
Próba cseresznya :(
max buktam egy motort vagy szabályzót :(

Kisgyerek
2014-01-04, 12:51
Motort nem,csak szabit,ha megáll :)

sanyijuci
2014-01-04, 12:57
esetleg mire állíthatom a szabit, hogy kíméljem, hogy ne nyírjam ki olyan hamar.
Bár nagyon nem kéne ha szét menne mert tán az egyik leg drágább alkatrész..................

Kisgyerek
2014-01-04, 13:16
esetleg mire állíthatom a szabit, hogy kíméljem, hogy ne nyírjam ki olyan hamar.
Bár nagyon nem kéne ha szét menne mert tán az egyik leg drágább alkatrész..................

Nagyon nem tudsz rajta mit állítani,esetleg valami brutál +ventit adni neki,hogy a legnagyobb melegben is hideg maradjon! Leg drágább? Egy jónak mondható és megbízható szabit már 5-6ezerért meg tud venni az ember :)

sanyijuci
2014-01-04, 13:19
Köszönöm

Kisgyerek
2014-01-04, 13:21
Amúgy mire használod pontosabban az autód,on road,rally,vagy milyen kategória?

sanyijuci
2014-01-04, 14:17
A plussz ventillátorra tudsz valami tippet adni ?
Milyet , mekkorát , honnan, hova tudom bekötni?
A szabin van gyárilag is ventillátor.

Sanyi

Kisgyerek
2014-01-04, 14:26
A plussz ventillátorra tudsz valami tippet adni ?
Milyet , mekkorát , honnan, hova tudom bekötni?
A szabin van gyárilag is ventillátor.

Sanyi

Persze,van,hát bekötni vagy aksi csatlakozókra,vagy ha engedui a vevőd külön csatornáról is kaphat áramot! Talán egy 30X30-as brutálabb videókártyának a ventije megteszi! csinálsz neki egy tartót a szabid fölé,és úgy helyezed,hogy jó legyen,akár még a motor is kaphat a hűtésből! Nekem is melegedett a 9 körös szettem,sokszor le is tiltott szóval nem egy hátrány!

rozsomak8805
2014-01-04, 15:50
Üdv Mindenkinek!

Friss Rc tulaj vagyok, és még nagyon kezdő ebben a témában, nemrég kaptam egy Tamiya TB-01-es komplett gépet. De akksit+töltőt szeretnék hozzá venni. Tudnátok segíteni, hogy milyet érdemes venni. LIPO 2 cellás akksikat nézegettem, mivel azt kaptam hozzá. De elég réginek tűnik, és ezért gondoltam, hogy veszek. Töltő meg nem volt hozzá, ezért szándékozok egyet venni. Segítségeteket előre is köszönöm.

Kisgyerek
2014-01-04, 15:55
Üdv Mindenkinek!

Friss Rc tulaj vagyok, és még nagyon kezdő ebben a témában, nemrég kaptam egy Tamiya TB-01-es komplett gépet. De akksit+töltőt szeretnék hozzá venni. Tudnátok segíteni, hogy milyet érdemes venni. LIPO 2 cellás akksikat nézegettem, mivel azt kaptam hozzá. De elég réginek tűnik, és ezért gondoltam, hogy veszek. Töltő meg nem volt hozzá, ezért szándékozok egyet venni. Segítségeteket előre is köszönöm.


Üdv a klubban :)
Töltő ImaxB6 és bármely klónja,akksi pedig keménytokos kétcellás lipó :) Akár mindkettő ügyében keresd Menki007 kollégát,rcapro.hu-n vannak a hirdetései,jó árban adja,én mindíg tőle veszek aksit!

rozsomak8805
2014-01-04, 16:11
Köszönöm

dtr
2014-01-04, 22:26
A plussz ventillátorra tudsz valami tippet adni ?
Milyet , mekkorát , honnan, hova tudom bekötni?

Elektronikai boltban vegyél 40mm-es ventit, 6-800ft darabja és ha nem feszül, évekig bírja.

madmike
2014-01-05, 22:17
Sziasztok!
Tök laikus vagyok, ma vettem egy Tamiya TL-01-et, amiben egy LRP f1 pro reverse szabályzó és a kocsi gyári motorja van benne,emi elég gyengén muzsikál. Ha jól sejtem nem a szabályzó a gyenge pont. Milyen olcsó motort javasolnátok amivel látványos lenne a gyorsulás? Esetleg ha valakinek van ilyen otthon elfekvőben, amitől megválna.

Más kérdés, a szabályzóból jön ki egy vékony kék kábel, aminek nincs csatlakozója, csak úgy van, Az mi célt szolgál? Illetve el volt szakadva a szabályzó kapcsolójánál az egyik forrasztás, ideiglenesen leblankoltam a két kábelt és összeszigetelőszalagoztam. Jó lehet ez végleges megoldásnak is vagy mindenképpen kell a kapcsoló?
Előre is köszönöm a segítséget!

sanyijuci
2014-01-05, 22:34
Heló mindenkinek.

Az volna a kérdésem, hogy létezik olyan lekerakített szélü li-po akku amit bele lehet tenni tl-01 be?
Vagy valahogy bele kell fabrikálni a li-po akkut.

Sanyi

stoto
2014-01-05, 23:28
Heló mindenkinek.

Az volna a kérdésem, hogy létezik olyan lekerakített szélü li-po akku amit bele lehet tenni tl-01 be?
Vagy valahogy bele kell fabrikálni a li-po akkut.

Sanyi


Létezik:
http://www.sylkamodell.hu/Turnigy-nano-tech-7-4v-4200mah-2S2P-40-80C-Lipo-akku-ovalis-kemeny-tokos-Stick-Pack-Tamiya-autokhoz.html

sanyijuci
2014-01-05, 23:36
Köszönöm a segítséget

dtr
2014-01-05, 23:46
Más kérdés, a szabályzóból jön ki egy vékony kék kábel, aminek nincs csatlakozója, csak úgy van, Az mi célt szolgál? Illetve el volt szakadva a szabályzó kapcsolójánál az egyik forrasztás, ideiglenesen leblankoltam a két kábelt és összeszigetelőszalagoztam. Jó lehet ez végleges megoldásnak is vagy mindenképpen kell a kapcsoló?

Forraszd össze nyugodtan a kapcsoló két vezetékét. A szabiból kilógó vezeték tövénél nincs valami jelzés? Ha nincs benne a leírásban, akkor gyanús. Talán egy kép is segítene.

madmike
2014-01-06, 14:22
Közben rájöttem. Azzal a szervónak lehetne plusz feszültséget adni, ha olyan szervó lenne.

Necro
2014-01-08, 13:10
Valszeg egy LRP szabirol van szo, aminek az arvalkodo egyszem cernaja anno a FET-es szervokhoz volt...
Ez nem egy mai dolog...es nincs koze semmilyen plussz feszkohoz

sanyijuci
2014-01-24, 17:56
Heló mindenkinek,

Volna 1 olyan problémám, hgy vettem eggy Brushless szettet (ezrun) 9T motor 35 A szabályzó programkártyával.
Ha bekötöm a motort a szabályzóval a 3 vezetékkel kéket kékkel sárgát a sárgával, pirosat a pirossal akkor fordítva dolgozik a motor előre fele van fék, és lassabban megy mint hátrafele. Ha felcserélem a kéket a sárgával akkor tökéletesen működik, de olyan mintha jobban melegedne. Jó így , vagy árt a motornak, vagy valami megoldás esetleg ??

Üdv
Sanyi

Kisgyerek
2014-01-24, 23:24
A távon is tudsz fordítani! Normálról tedd át REV-be a motor irányát!

sanyijuci
2014-01-26, 16:31
Köszönöm, tudom, hogy meglehet fordítani. (próbáltam is)
De amikor megfordítom se jól működik. Akkor először fékez, és csak másodszorra indul el kb. 50 % os teljesítménnyel, hátrafele viszont 100 os teljesítménnyel megy.

MenőBenő
2014-01-29, 09:29
Sziasztok!

Már hónapok óta olvasom a fórumot,most kérdés merült fel bennem,hát Hozzátok fordulok mint jártasabb R/C tulajokhoz:

-van egy 1/10-es 4WD SCT-m és van egy 4000KV-s 8,5T Brushless motor 60A-s szabival,pinion még nincs (pinionban is szívesen veszem a segítséget,a spur 68 fogas)...ők ketten jól ellesznek egymással ha nem kívánok off-road-olni hacsak le nem tévedek a szilárd útról?
Aszfalton,szőnyegen,parkettán,linoleumon,műgyan ta padlón,salakon...stb. szeretném használni az autót. ::)

Előre is köszi a válaszokat!
Szép napot Nektek!
B.

stoto
2014-01-29, 09:47
Sziasztok!

Már hónapok óta olvasom a fórumot,most kérdés merült fel bennem,hát Hozzátok fordulok mint jártasabb R/C tulajokhoz:

-van egy 1/10-es 4WD SCT-m és van egy 4000KV-s 8,5T Brushless motor 60A-s szabival,pinion még nincs (pinionban is szívesen veszem a segítséget,a spur 68 fogas)...ők ketten jól ellesznek egymással ha nem kívánok off-road-olni hacsak le nem tévedek a szilárd útról?
Aszfalton,szőnyegen,parkettán,linoleumon,műgyan ta padlón,salakon...stb. szeretném használni az autót. ::)

Előre is köszi a válaszokat!
Szép napot Nektek!
B.


Milyen autóhoz?

MenőBenő
2014-01-29, 10:03
Milyen autóhoz?[/quote]

LRP Blast S10 SC,2s LiPo aksi.

stoto
2014-01-29, 14:17
Milyen autóhoz?

LRP Blast S10 SC,2s LiPo aksi.
[/quote]

Akkor 15ös pinion, 68as spur.

https://www.lrp.cc/fileadmin/lrp_anleitungen/anl_30453_lrp-s10-blast-speedkit-manual.pdf

MenőBenő
2014-01-30, 08:20
Köszönöm!

Tomka
2014-03-02, 22:36
Sziasztok !
Kezdő modellező vagyok és ezért szeretném kikérni a tanácsotokat illetve segítségetek. Olyan problémával/ kérdéssel fordulok felétek, hogy most állok modell vásárlás előtt és mivel nagy kezdő vagyok még nem tudom hogy melyik alváz típussal érdemes autó vásárolni tamiya tt-01 vagy ta-01 vagy tl-01 alvázzal? segítségetek előre is köszönöm !

voicespeed
2014-03-03, 00:00
Sziasztok !
Kezdő modellező vagyok és ezért szeretném kikérni a tanácsotokat illetve segítségetek. Olyan problémával/ kérdéssel fordulok felétek, hogy most állok modell vásárlás előtt és mivel nagy kezdő vagyok még nem tudom hogy melyik alváz típussal érdemes autó vásárolni tamiya tt-01 vagy ta-01 vagy tl-01 alvázzal? segítségetek előre is köszönöm !

A fentiek közül TT-01 az aktuális modell, azzal érdemes foglalkozni.

Üdv Petya

gst
2014-03-03, 13:40
Egy kicsit azért néz körül a piacon mert kb. vagy 30 különböző modell közül választhatsz lehet hogy többet, jobbat kapsz a pénzedért mint a Tamiya régi alap műanyag autói.

szilagyil
2014-03-03, 14:08
Egy kicsit azért néz körül a piacon mert kb. vagy 30 különböző modell közül választhatsz lehet hogy többet, jobbat kapsz a pénzedért mint a Tamiya régi alap műanyag autói.


Egyetértek, illetve vásárlás előtt azt sem árt körvonalazni, h mire is fogod használni a képállatot...

Tomka
2014-03-03, 15:23
Köszönöm a segitségetek!
Az autót aszfalt,salak,mügyantás pályán szeretném használni. Esteleg tudnátok ajánlani márkát vagy tipust amiket érdemes nézegetnem ami kb ár-érték arányban jo és hogyha esetleg alkatrész kellene hozzá akkor annak a beszerzése nem annyira körülményes ! Köszönöm a segítségeteket!

conflict
2014-08-01, 10:43
Körbenézhetsz a vrx háza táján, alkatrész van, saját topik van, segítőkész szakik vannak ott.

marci002
2014-08-03, 10:23
Sziasztok!!
Szeretném Tőletek megkérdezni,hogy ez a modell:http://taviranyitosjatek.hu/Maverick-Ion-MT-RTR-4WD-taviranyitos-terepjaro alkalmas-e kezdésnek? ???
Ha esetleg Brushless-é szeretném alakítani hol érdemes megvenni a motort és a szabályzót????????
Vagy Valaki tud használtat???
Üdv:Marci :D

conflict
2014-08-05, 01:40
Aranyos kis kocsi, de szerintem nagyon gyorsan "kinövöd"...
Mondjuk első autónak jó. De ha esetleg komolyan gondolod, nagyobb autót vegyél. 1/10 -esekhez több a tuninglehetőség.

marci002
2014-08-06, 16:27
Szia!
Köszi a tanácsot és ez? :o

donleo
2014-08-06, 17:07
Szia!
Köszi a tanácsot és ez? :o


Nagyon kicsi a kép így azt se látjuk, hogy ez milyen autó.
:)

marci002
2014-08-06, 19:26
Szia!
Ez egy Tamiya Subaru csak még nem válaszolt az alvázról >:(

voicespeed
2014-08-06, 23:17
Szia!
Ez egy Tamiya Subaru csak még nem válaszolt az alvázról >:(

Az rcaprós hirdetés linkjét esetleg?

Üdv Petya

marci002
2014-08-07, 09:52
Szia!
Itt van.
http://rcapro.hu/index.php/rc-auto/elektromos/on-road/19388/subaru-imprezza-wrc-komplett-szett.html?Itemid=0

donleo
2014-08-07, 11:09
Szia!
Itt van.
http://rcapro.hu/index.php/rc-auto/elektromos/on-road/19388/subaru-imprezza-wrc-komplett-szett.html?Itemid=0


Szia!
A hirdetett járgány ha jól látom egy TT-01 ez egy jó kezdő szintű autó. Jó az alkatrész ellátottsága és viszonylag strapabíró.
Nem akarom senkinek a üzletét rontani, de ebben az árban itt a fórum adok veszek topikjában találsz jobb felszereltséggel rendelkező ugyan ilyen autót 2,4Ghz távval. A hirdetésben látható táv az egy régi 27Mhz táv.

Ha megengedsz egy javaslatot akkor nézd meg a következő linket http://www.sylkamodell.hu/VRX-X-Ranger-1-10-4WD-rtr-palyaauto.html igaz egy tízessel többe kerül mint a hirdetett autó, de egyrészt új másrészt benne van egy csomó olyan tuning dolog amit egy egyszerű tt-01 be meg kell venni ahhoz, hogy normálisan lehessen vele autózni. Pl: alu kardán, állítható futóművek stb. alkatrész a forgalmazónál szinte mindig kapható. Egy kis ráfizetéssel a gyári 27 mhz-s távot lecserélik neked egy 2.4 ghz-s távra.

Üdv.
donleo

marci002
2014-08-07, 11:36
Szia!
Engem nem zavar ;)
Legalább kitapasztalom a modellezés adta lehetőségeket ;D

marci002
2014-08-07, 11:38
Ha Brushlessé szeretném átalakítani mélyen a zsebembe kell nyúlni? ??? :o

marci002
2014-08-07, 11:41
Én Ezt néztem!
http://rcapro.hu/index.php/rc-auto/elektromos/on-road/19846/brushless-sz-.motorszabalyzo-program-ka.html?Itemid=0

marci002
2014-08-07, 11:49
Távszettnek? http://rcapro.hu/index.php/rc-elektronika/taviranyito/19638/acoms-24ghz-rc-modell-taviranyito.html?Itemid=0
http://rcapro.hu/index.php/rc-elektronika/taviranyito/18321/elado-uj-flysky-taviranyito.html?Itemid=0

Kisgyerek
2014-08-07, 22:36
Jó kis táv! Főleg ha okosítva is lesz idővel! Egy a hiba vele,mégpedig ha van a közelében 2-3 ilyen,vagy ennek más változata (HK_S és társai) akadni tudnak egymással!

Peaceliker
2014-08-08, 08:45
Jó kis táv! Főleg ha okosítva is lesz idővel! Egy a hiba vele,mégpedig ha van a közelében 2-3 ilyen,vagy ennek más változata (HK_S és társai) akadni tudnak egymással!


Ugy tudom azt a GT2k csinaltak, gt3 mar nem. De tevedhetek is :)

marci002
2014-08-08, 09:57
Sziasztok!
Hol lehet a legtöbb alkatrést megkapni hozzá?
Keréknek milyet ajánlanátok????

Peaceliker
2014-08-08, 12:42
Jó kis táv! Főleg ha okosítva is lesz idővel! Egy a hiba vele,mégpedig ha van a közelében 2-3 ilyen,vagy ennek más változata (HK_S és társai) akadni tudnak egymással!


Ugy tudom azt a GT2k csinaltak, gt3 mar nem. De tevedhetek is :)


De, lehet megis …ma egy gt3b es egy gt3c egyutt gyanus vt …

marci002
2014-08-08, 21:11
Sziasztok!
Mire való a FAILSAFE??
Annyit tudok hogy az irányítással kapcsolatos dolog!

marci002
2014-08-09, 15:02
:o :o :o :o :o :o :o :o :o :o :o

ndani01
2014-08-09, 18:44
Sziasztok!
Mire való a FAILSAFE??
Annyit tudok hogy az irányítással kapcsolatos dolog!

A Fail Safe arra való hogy ha megszakad a kapcsolat a modell és a modellező között akkor az autó automatikusan meg áll. ;)

voicespeed
2014-08-09, 23:27
Sziasztok!
Mire való a FAILSAFE??
Annyit tudok hogy az irányítással kapcsolatos dolog!

A Fail Safe arra való hogy ha megszakad a kapcsolat a modell és a modellező között akkor az autó automatikusan meg áll. ;)

Pontosabban a vevő jelkimaradás esetén egy előre meghatározott jelet vezérel ki ennek következménye lehet az, hogy az autó megáll. Egyes rendszereknél pl csak nincs gáz, van ahol beállíthatod, hogy fékezzen és forduljon is.

Üdv Petya

marci002
2014-08-10, 20:45
Köszi!

Hol lehet legolcsóbban beszerezni a TT-01-hez ?? :o :o :o :o

dtr
2014-08-10, 22:38
Általában a vevőbe van beépítve.

marci002
2014-08-11, 10:39
Bocsi Én lengéscsilapítóra gondoltam és ezt nem ide akartam írni!!
BOCSI!!! :-[

monster07
2014-08-15, 22:20
Hali!
Van egy TT-01 em semmi módosítás nincsen még rajta....de, ha szeretném hogy 60 km/h val száguldozzon akkor milyen mocit,akksit és áttételt kellene választanom?
köszi

marci002
2014-08-16, 10:56
Szia!
Ha azt szeretnéd fölösleges!!
Mire 60KM/H-ra felgyorsul már nem is látod vagy a pálya fogy el!!

monster07
2014-08-17, 12:53
versenyen milyen mocikat hasznalnak tt-01 be? mert azok a gepek tok jol mennek es iszonyat tetszik ahogy mennek!

Emunem
2014-08-18, 20:56
versenyen milyen mocikat hasznalnak tt-01 be? mert azok a gepek tok jol mennek es iszonyat tetszik ahogy mennek!

Korábban, de talán még mindig axial 27T-s keféseket, csakugye az áttétel is sokat számít...

Raveace
2014-08-18, 21:11
versenyen milyen mocikat hasznalnak tt-01 be? mert azok a gepek tok jol mennek es iszonyat tetszik ahogy mennek!


Szia!

A KCSD versenyein CCM motorral és axial motorral is sokan használnak TT-t, jól bírja. Carson 16T brushless szettel azt hiszem, a Tamiya kupán mennek vele. Több szerintem nem kell bele. Ha ezzel már pályán tudod tartani, jó eredményekkel, akkor pedig vegyél olyan rollert, amibe jöhet az erősebb motor. Ez nem szentírás, szigorúan magánvélemény.

Üdv: Attila

monster07
2014-08-29, 17:26
Az Ansmann 19 körös motorja forog 22500 at, a carson cup machine 28000-et.......melyik éri meg inkább és miért? Ti melyiket választanátok?
Megbízható márka az Ansmann, vagy inkább ha lehet válasszak LRP,Tamiya,Carson,HPI motorokat?

dtr
2014-08-29, 19:00
Az Ansmann 19 körös motorja forog 22500 at, a carson cup machine 28000-et.......

Az a 28000 valószínűleg elírás.

monster07
2014-08-29, 20:00
http://www.the-border.com/carson-906052.html
Itt írják!

TibiStuttgart
2014-09-02, 23:28
Nekem az itteni beszerzo honlapomon is azt irjak..

dtr
2014-09-03, 00:13
Látom már, a trükk az, hogy terheletlen fordulatszám és nem adnak meg hozzá feszültséget...

TibiStuttgart
2014-09-03, 00:18
Akkor ezzel mi is baj?

NBS
2014-10-03, 09:35
Tisztelettel Üdvözlök Mindenkit

Még ujj vagyok itt a közösségi életben,de a modellezés régóta érdekel.Szeretnék egy kis segítséget kérni tőletek mégpedig abban hogy hol találok Budapest területén egy olyan rc modell boltot ahol tudnék vásárolni Kamion modellt.
Mert ahogy néztem netten nem találtam olyat ahol lehetett volna böngészni az árukban.../Biztos csak én nem találtam/

Előre is köszönöm a segítségeteket

Üdvözletem

Zoli

dtr
2014-10-03, 18:44
Itt kérdezz (http://forum.rcmodell.hu/index.php/topic,20629.0.html), ha tuti választ és tanácsokat szeretnél. Tudtommal a modellzónában vannak még kamionok.

NBS
2014-10-10, 13:24
Szép napot mindenkinek

Köszönöm válaszod azóta meg is látogattam okét is.

Zoli

janige
2014-11-22, 01:55
sziasztok.Szeretnék venni egy modell autot, és némi tanácsot szeretnék kérni pl milyen autot lenne érdemes venni, ami birja a strapát és elektromos.
A pénz annyira nem számit, de ne legyen 200e ft :o
Ha veszek autot egyben vagy külön külön érdemes összerakni vagy egyben és kalap?...? :P
Van egy kiszemeltem ami egy traxxas e revo 1:10 es.
várok tapasztalatokat, ki mennyit játszik a gépével, és mennyit szereli azt :D

thomas76
2014-11-24, 10:41
Szia ! E-revo jó választás kezdésnek ,főleg a vízálló elektornika miatt is .Gondolom nemakarod vízben használni ,de ha harmatos vagy kicsit vizes a fű/talaj és raátapad az elektronikára némi por,nagyon nehezen tisztítható (megvárod míg szárad aztán ecset+sűrített levegő) ,(himoto volt az első autóm a nedves fű megölte a szabályzót).A nyitott hajtás miatt a por és az apróbb kavicsok miatt lehetett cserélgetni a spurt mega piniont.Rémálom volt .Vettem egy flux xs-t ami vízálló,zárt spur és pinionházzal ,sokszor nagykig sáros ,berakom a kádba ráengedem a tust és félperc múlva tiszta.Mondjuk van aki ki is használja ezt :D http://www.youtube.com/watch?v=zYv67tlQmaU. Revo-m nemvolt de biztos jó választás,hajóltudom ebből is van kefés meg brushless kefe nélküli motor, ami sok szempontból előnyösebb mint a kefés (jobb élettartam,nagyobb terhelhetőség lipoval).
Ha traxxas még lehet a Summit is jó választás .Ilyen lesz a 4 ik autóm,egy mambával+erősített futóművel:P Mióta Savage-kre váltottunk szerelgetni keveset kell bár a gyerkőc tegnap egy villanypóznát elkapott az xs-sel. Tört a tengely ami pont egy 60 as szeg mérete 1 ft javítási költség lett:) Írtad hogy esetleg darabokban megvenni és úgy összerkani az autót.Kezdőként inkább komplett szettet érdemes venni aztán majd úgyis megtanulod szerelni. Arról meg nemis beszélve hogy a komplett szett kisidő elteltével úgyis átalakításra kerül mert úgysem a te szád íze szerint van összerakva,kinek mi kell.jobb gunik,erősebb szervó,hosszabb játékidő emiatt erősebb akku,estleg erősebb kevésbé melegedő,jobban terhelhető szabályzó/motor.Erősebb alváz(főleg ha gyerek játszik vele) jobb ütközésvédelem, világítások,nagyobb hatótáv ,erősebb adó/vevő/ antenna.Jobb távvezérlő több infóval, sebességmérő,egyedi kasztni/festés . És csak pár dolgot említettem,ami csaka felszínt karcolgatja,nembeszélve még a megfelelő spur /pinion arányokról ,difikről,teleszkópokról ,mind olyan dolog amiről az itt fórumozók sokkal többet tudnak mint én.

conflict
2014-11-25, 22:23
sziasztok.Szeretnék venni egy modell autot, és némi tanácsot szeretnék kérni pl milyen autot lenne érdemes venni, ami birja a strapát és elektromos.
A pénz annyira nem számit, de ne legyen 200e ft :o
Ha veszek autot egyben vagy külön külön érdemes összerakni vagy egyben és kalap?...? :P
Van egy kiszemeltem ami egy traxxas e revo 1:10 es.
várok tapasztalatokat, ki mennyit játszik a gépével, és mennyit szereli azt :D


Ha a pénz nem számít, talán bele kéne vágni egy 1/8-as gépbe. Mindenki azt írja itt a fórumon, hogy azzal örömteli, és gondtalan az autózás, mert nem esik szét könnyen, strapásabb anyagokból vannak összerakva.

dtr
2014-11-25, 23:04
Jó lenne, ha elmennél egy versenyre vagy edzésre, ahol saját szemeddel láthatsz többfélét és egy kis szerencsével eldöntheted, hogy melyik tetszik.
Amúgy én is az 1:8-at ajánlom, esetleg egy 4wd sct-t. Viszont először tudni kéne, hogy hol akarod használni.

csecs
2014-12-01, 07:37
Üdv!
Tegnap megvettem az első autómat. Egy 1:8-as Crawlert RTR-ben. Viszont csak 1 szervóval, mindenképp összkerékkormányzást szeretnék. Mivel a vevő, tudja a 3 csatornát( vicc: a táv csak 2 csatornás...), a hátsó híd is megfelel a célnak.
Arra gondoltam, hogy vennék egy erősebb szervót és azzal kormányoznám az első kereket, a gyárival pedig a hátsót.

Az hozzá kapott szervó: http://www.ebay.co.uk/itm/60094B-15kg-Metal-Gear-Servo-E1501-HSP-Redcat-Amax-/291167952291

Viszont nem tudom, hogy mit kell figyelembe venni az új szervó kiválasztásánál.. Feszültség, terhelhetőség, stb... Gondolom a szabályzó paraméterei határozzák meg.
+ ha a vevő tudja a 3 csatornát, akkor elég csak 3 csatornás távirányítót vennem?
Ebben kérnék segítséget.

dtr
2014-12-01, 20:08
A vevő 3. csatornájáról sok egyebet elláthatsz táppal, pl. ventillátorok, jeladó, fix világítás... Nem hülyeség az!
Szervó:
Egyszerű esetben a feszültséget a szabi és a vevő együttesen kell bírja; a szabi adja és a vevő elviseli, továbbadja. Az áramterhelés viszont a szervókból származik a terheléstől függően, ezt le kell tudja adni a szabi. Itt lehetnek gondok; ilyenkor egy külső BEC vagy akár az új szervó direkt aksira kötése is megoldás lehet.
Kérdés, hogy mennyit fogyasztanak a szervók és mennyit tud stabilan leadni a szabályzóban levő BEC.
Még egy szempont; a mostani szervód sebessége nem derül ki; jó, ha a táv tudja korrigálni a két szervó sebességkülönbségét.
(Látatlanban egy viszonylag jó és olcsó szervó: Trackstar ts-910 (http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/__43054__TrackStar_TS_910_Digital_1_8_Truggy_Monst er_Truck_Steering_Servo_66g_30_6kg_0_14sec.html))

Táv: használható összkerékkormányzáshoz olyan táv kell, ami tud sebességfüggő kormánymixet, de legalább fordulatszámfüggőt (vagyis nagyobb sebességnél a hátsó kevésbé fordul, alacsonyabb sebességnél jobban közelíti az elsőt. Jobb, ha a hátsó kitérés relatív mértékét menet közben tudod állítani, erre egy flysky gt3b már alkalmas, ha a pavel-féle firmware-t ráteszed vagy ráteteted.
Ha sok időm lenne rá, akkor egy pálcikás távot próbálnék rávenni, hogy független első és hátsó kormányzásom (és hajtásom) legyen.

csecs
2014-12-02, 07:07
Köszönöm a választ. Én úgy képzeltem el, hogy a 3. chanellel csak a hátsó kereket kormányoznám, ez nem megvalósítható a FlySky FS-GT3B távval?

Peaceliker
2014-12-02, 07:49
Azzal nem, mert a 3. csatorna ennél a távval csak 2 a végállás között tud kapcsolni és azt is egy külön gombbal.

csecs
2014-12-02, 08:19
Értem, akkor milyen/melyik táv kellene ehhez a funkcióhoz?

Peaceliker
2014-12-02, 09:06
Spektrum dx3s asszem tud ilyet. De HKn körbe lehet nézni ott van e vmi.

stoto
2014-12-02, 09:37
FlySky FS-GT3B -vel is meg lehet csinálni, de nem triviális. Szét kell szedni és rá kell tölteni egy hackelt firmwaret. Van kifejezetten 4WS crawling autókra kifejlesztett firmware rá.

csecs
2014-12-02, 14:11
Még egy utolsó kérdés: ha 2 vevő van a gépben, akkor 2 távval lehet irányítani?
Mert ha igen, akkor a hátsó futómű irányítása történhet egy másik távval is. Jól gondolkodom?

Peaceliker
2014-12-02, 14:37
Jól, csak tápot kell adni második vevőnek is.
De akkor már egyszerűbb és olcsóbb a tavodat hekkelgetni sztem :-)

csecs
2014-12-02, 19:17
Tápot adni egy masik szabival tudok csak ugye? Valoszinuleg a gyari szabi amugy sem bírja a 2motort + a 2 szervot. Igy az új vevőnek es az új szervonak egy masik szabival adnék áramot. Vagy máshogy is megoldható a dolog?

Sorry a sok hulye kérdésért. Esetleg valami komolyabb leírást nem tudnatok ajánlani ilyen vrzerlesi dolgokról? Atolvasgatnam

dtr
2014-12-02, 21:38
Egy szabiból is mehet a táp, csak a jel vezetéket ne ágaztasd tovább (vagyis csak a fekete és piros menjen át a másik vevőbe), vagy ha bírja a feszültséget vevő és szervó, akkor direktben az aksiról is.
A dx3s mixei elég buták, jó alaposan nézz utána mielőtt megvennéd.
A http://www.rccrawler.com/forum/ oldalon érdemes nézelődni.

gabesz86
2015-01-12, 01:35
sziasztok!
rc auto vàrlàs elött àllok,sokat olvastam màr róluk,túl vagyok sok you tube os videon is de élöben meg nincs tapasztalatom :/
egyre jobban tetszenek 2wd autók,jobb àr,kevesebb hibalehetöség,meg a csúszkàlàs.
a kérdés az lenne érdemes e elsö autonak egy 2 wd-t vàsàrolni?(Hpi blitz vagy traxass slash )
vagy az irànyítàssal meg gyülne a bajom?


:'(

Kgerely
2015-01-13, 23:58
Van pálya ahol tudod használni? Aszfaltra mást vennék, terepre szintén. 2WD nem hiszem, h zavarna.

Zizi
2015-01-14, 18:51
Sziasztok!

A haveromnak a gyereke, es az en gyerkocom szeretnenek egyutt "csapatni" (7 evesek), es ehhez kellene nekem venni 1 RC autot.
Nekik mar adott, 1 ilyen autojuk van:
Maverick Strada MT Evo 1/10 RTR Electric Monster Truck BL motorral.

Tehat a cel, hogy kb 1 ilyen tudasu, vagy ne sokkal gyengebbet vegyek, hogy ne legyen oriasi kulonbseg a 2 auto kozott, hogy elvezheto legyen a jatek.
Olyan auto kellene, aminek "olcso" a fenntarthatosaga (vagy olcsobb az alkatresz, vagy dragabb, de nem romlik el), upgrade-elheto, jol vezetheto. Tehat tipikus elso auto.
Nyilvan nem szeretnek 1 kisebb vagyont rakolteni, csak latniszeretnem hogy egyaltalan mukodik-e a dolog, es rakapnak-e az izere. :)

Az egyik forumtars VRX Sword 1/10 4WD RTR Monster Truck -ot javasolt, volna ennel idealisabb auto nekem?

Egyebekent van a Maverick-nek utangyartott valtozata, ami kompatibilis vele?

Elsore ennyi kerdesem volna :)

gtibi
2015-01-14, 19:22
Hali! Kezdő vagyok, most kaptam kedvet az rc autozashoz. Sajnos nehez dontenem milyen markat es tipust vallaszak a keret 50 e. Az en kiszemeltem a vrx marka lenne velemyeket kernek koszi!

Kgerely
2015-01-15, 02:40
A VRX Sword -nek kefés motorja van, ezért lehet, hogy lassabb mint a Maverick. Ráadásul a kefés motort gondozni kell, a brushless-t nemigazán. Egyébiránt egyik autót se ismerem. Akksit és töltőt is vegyél, mert nincs minden csomagban. Ha a VRX mellett döntesz akkor akkut biztos, hogy venned kell, mert amit adnak hozzá az arra elég, h a lakásból kiguruljatok az utcára. Ennyiért én próbálnék vmi használt jó állapotút venni inkább.

gst
2015-01-15, 03:34
A VRX topikban minden kérdésetekre kaptok választ, mivel versenyeztek is vele ezért van bőven tapasztalat!

VRX topik - > http://forum.rcmodell.hu/index.php/topic,113519.2115.html

Minden RTR kezdő készletekben található akku átlagban max. 6-10 perc játékidő biztosít a vezetési stílustól függően.

Én azt javallom ha van lehetőség akkor mindig menjünk be a boltba és nézzük meg a kiszemelt autót!

Zizi
2015-01-15, 08:03
A VRX topikban minden kérdésetekre kaptok választ, mivel versenyeztek is vele ezért van bőven tapasztalat!

VRX topik - > http://forum.rcmodell.hu/index.php/topic,113519.2115.html

Minden RTR kezdő készletekben található akku átlagban max. 6-10 perc játékidő biztosít a vezetési stílustól függően.

Én azt javallom ha van lehetőség akkor mindig menjünk be a boltba és nézzük meg a kiszemelt autót!


En csak peldanak irtam a VRX Sword-ot, mert azt mar javasolta valaki.
Inkabb arra volnek kivancsi, hogy van-e ennel idealisabb kezdo auto a reszemre? Tehat valami olyasmi kategoria kellene, mint a RC helikoptereknel a WLToys V911 (szinte torhetetlen, az alaktreszek fillerek bele, ha cserelni kell, konnyu iranyitani, es meg olcso is) Persze tudom, hogy a V911 sokkal inkabb gyerekjatek, mint versenygep. , es itt mar komolyabb geprol indulnek, de itt rengeteg ember hasznalt rengeteg fele modell-t, es hatha van valami "best buy" reszemre.

conflict
2015-01-22, 11:37
Szerintem kezdéshez vagy egy himotot, vagy egy vrx-t kell venni. Kb egy ötvenesből egy tisztességes modellautód lesz. Ha egy játékot veszel (nikko, revell, carrerra) az feleennyibe kerül, de hidd el az olyan, mintha a kukába dobtad volna a pénzed. Azért mondom, mert én már végigjártam a szamárlétrát ezügyben :(

Peaceliker
2015-01-22, 14:01
Törhetetlen autó nincs. Vrx himoto alkatrész árban hasonlítható a v911 hez.
De helivel könnyű leesni... Autóval meg nem kell falnak menni ;-)
De fenntarthatosagra v911 hez semmi nem lesz köze, ezek koltsegesebbek lesznek.

nyomulos
2015-01-26, 18:14
Sziasztok!
Rc autó vásárlása előtt állok és egy kis segítséget szeretnék kérni. A következő két autót néztem ki a kisfiamnak és azt szeretném megtudni, melyik a megbízhatóbb, minőségibb ill. melyikhez van több alkatrész utánpótlás. A vásárlásra max 60e-t szánok ha valakinek van más ötlete az általam kinézett autókon kívül, azok tanácsát is szívesen veszem.
1. http://www.sylkamodell.hu/VRX-DT5-1-10-4WD-RTR-SC-Truck.html
2.
https://taviranyitosjatek.hu/LRP-S10-Blast2-SC-RTR-2-4GHz-4WD-taviranyitos-terepjaro-120702

Előre is köszönöm!

conflict
2015-01-26, 20:14
Ha még kicsi a gyereked, gondolj arra is, hogy ne gangoljon a kiccsákó egy 2 kilós autóval negyvennel. Járj utánna, melyik az, amelyiken az autó teljesítményét korlátozhatod, mert az bizony szükséges lesz. Amúgy a két autó kb ugyanaz, a vrx olcsóbb, az lrp meg azt hiszem zárt hajtásláncú. Mindkettőnek megvan az előnye, meg a hátránya is, de én nemigazán ismerem az sct-ket, mindjárt jön valaki, és praktikus tanácsokat is kaphatsz:)

nyomulos
2015-01-26, 20:56
Ha még kicsi a gyereked, gondolj arra is, hogy ne gangoljon a kiccsákó egy 2 kilós autóval negyvennel. Járj utánna, melyik az, amelyiken az autó teljesítményét korlátozhatod, mert az bizony szükséges lesz. Amúgy a két autó kb ugyanaz, a vrx olcsóbb, az lrp meg azt hiszem zárt hajtásláncú. Mindkettőnek megvan az előnye, meg a hátránya is, de én nemigazán ismerem az sct-ket, mindjárt jön valaki, és praktikus tanácsokat is kaphatsz:)

Köszi az infót. Már 10 éves a kisfiam, és már van 2 rc tank és rc autója ;) csak egy nagyobbat komolyabbat szeretnék neki venni a jó félévi bizonyítványáért!

thomas76
2015-02-04, 02:50
Nyomulos 1 éve kb hasonló autót vettem kezdésnek mint amiket linkeltél, a gyerkőc és a magam kedvére. Ezekkel csak az a baj out of box kivitelben hogy elkezd a gyerkőc jàtszani vele és a hozzá adott/vett 2000 mah,nimh akkuk bírnak kb 10 perc jàtèkidőt. Vettem még 2 akkut ,párezer nemdràga.... Kijött fèlóra jàték 3akkuval.... Idegesítő a folytonos cerèlgetés a gyerkőc meg türelmetlenül toporgott mellettem "hogy mivanmàr ő jàtszana". Aztàn jött a forró nyàr és az ezekbe szerelt "nagyteljesítményű kefés motor ,hogy bas*nák +" az valójàban annyit tesz hogy nagyteljesítmènyben felviszi a vérnyomàsod mert két akku csere utàn ezek úgy felforrósodnak hogy lehet az még plusz vàrni hogyhűljön a motor és a szabàlyzó. A vége nàlam az lett de gondolom másnàl is ez volt a szamárlétra kettes foka hogykiszedtem a nyomorult kefés motort és a nyomi kefés szabàlyzót . Vettem egy brushless szettet + hűtést+lipo akkukat . Így 1 akkuval eljátszunk kb majd egy órát és alig van melegedés is.(bordával +ventivel szabin,motoron).
Inkább ez https://taviranyitosjatek.hu/LRP-S10-Blast-SC-2-Brushless-2-4-GHz-4WD-taviranyitos-terepjaro vagy ez:
https://taviranyitosjatek.hu/LRP-S10-Blast-MT-2-Brushless-2-4-GHz-4WD-taviranyitos-terepjaro
Inkàbb vedd ezt alig dràgàbb és màr brushless ,és némileg cseppàlló, zàrt hajtàsu így az apróbb kavicsok nem eszik meg a fogaskerekeket. Teljesítményben ez erősebb a sebességet gyerek szintjére majd lekell szabàlyozni hasznàlat előtt . Aztàn majd jön az ötlet hogy milyen jólenne együtt a gyerkőccel együtt 2 autóval jàtszani (ami tènyleg nagyon nagyon jó problèmamentes autókkal). Üdv a klubban ;)

thomas76
2015-02-04, 03:22
Esetleg 1 truggy ,brushless ,lipo akkuval ?
http://www.modellfutar.hu/df-desert-truggy-bl.html

DjBudai9396
2015-02-05, 02:04
Sziasztok
Nekem olyan kérdésem lenne, hogy karosszériákat honnan tudok rendelni???
Mert amilyet én szeretnék, ez esetben 2 golf, SEHOL nem találok!
Majd még szeretnék rá 1-2 másik karosszériát de majd idővel.
És világitás szett is kellene bele!
Jelenleg egy http://www.modellfutar.hu/maverick-strada-tc-evo.html ilyenem van
Köszi



Üdv: DjBudai9396

gst
2015-02-05, 15:32
Szia!
Akkor rossz helyen keresel :)
Golf 2, Lada, Trabant, Ifa karosszéria, és még vagy 40 féle karosszéria 1/10 méretarányhoz:
http://www.sylkamodell.hu/Karosszeriak/
Világítás szett
http://www.sylkamodell.hu/LED-Vilagitas-szett/

http://www.sylkamodell.hu/images/T/golf-kaszni-uj.jpg

DjBudai9396
2015-02-06, 02:14
Ohh
Köszönöm :D

Drazsé
2015-02-23, 09:31
Sziasztok,

Ehhez az akkuhoz szeretnék egy töltőt venni: http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/__21002__Turnigy_5200mAh_2S_30C_Hard_Case_Car_Lipo _Pack_ROAR_APPROVED_.html

Tudjon balanszolni, jelezze, hogy mennyi a töltés épp, meg ilyesmik amiket elvárunk egy modern Lipo töltőtől.

Köszi a választ

MenőBenő
2015-02-23, 23:51
http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/__58285__IMAX_B6AC_V2_Professional_Balance_Charger _Discharger.html

DjBudai9396
2015-05-04, 00:16
Dragster kasznit, ès hozzávalókat honnan tudok szervirozni???
Szeretnèm át alakitani majd a kicsi kocsit ami lessz!!!!

gabee75
2015-12-09, 20:51
Sziasztok!

A 11 éves fiamnak szeretném megvásárolni első rc modell autóját. Én sem vagyok járatos a témában, ezért szeretném kérni a segítségeteket. Amit szánnék rá kb 50e, kiindulásként ezekre gondoltam: Vortex off-road 50km/h K979, vagy valamelyik Maverick off-road. Amit eddig hozzáértés nélkül az olvasottak alapján leszürtem, kb 10-15 percet bírják. Értem, hogy ebben az árkategóriában játékidőben csodákra nem lehet számítani, de nem tudtok valami megoldást a tíz percenkénti aksicserén kívül? Ráadásul úgy tudom a motor melegedés is gondot okozhat.
Válaszotokat előre is köszönöm!

Drazsé
2015-12-10, 01:01
Akksicserélgetés ellen a megoldás a nitrós autó. Maverick kocsik jók, bár én inkább VRX-et vennék. Ár érték aránya jobb mint a maverick.
Melegedés ellen hűtőborda vagy venti. Egyébként meg jó az úgy ahogy van, nem úgy készültek, hogy harmadik akkunál leégjen a motor, bírják azok sokáig, ha ésszel bánunk velük :)
Azt a WLToyst 10 ezerért sem venném meg. Nem modell minőség, hanem játék. És az soha nem fog 50-el menni. Max 25. Nekem az 1:10es kocsim se ment 50el nem hogy egy játék. Nem szabad mindent elhinni amit írnak róluk.
VRX Spirit 4WD RTR, VRX Sword Truggy, esetleg Maverick Ion truggy. Van belőle Monster truck is. Két három tartalék akku, lehetőleg nagyobb kapacitással. A hozzá adott fali töltővel kb egy nap lesz feltölteni a három-négy akkut. Aztán játszol utána 30 percet. Ha így megfelel, akkor ezt tom javasolni.

Bigyula
2015-12-10, 07:23
Akkor én is belevaú. Én első autónak semmiképpen nem vennék olyat, ami 50-nel megy. Mondjuk egy nem alap távon vissza lehet venni a maximális gázt, és lehet fokozatosan emelni, ha már megy az irányítás. Tudom, hogy a gyerkőcök gyorsan tanulnak (nekem is van egy 6 éves fiam), de a kormányzás megtanulásához nem kell nagy sebesség. Ahogy nagyobb lesz a tempo, úgy kell majd újra és újra megszokni az autót. Ráadásul egy ilyen autó nem két deka, 50-nél meg gyorsan törik (bármilyen autó), és akkor nem az akkucsere lesz a legfőbb gond. Hosszabb az üzemidő is lassabb tempónál, és nem is melegszik annyira. :)

gabee75
2015-12-10, 17:37
Köszönöm szépen a segítségeteket !
Sajnálom, hogy ez a Vortex felejtős mert láttam élőben, egy kb 16 éves srác hasított vele eszméletlen mit művelt az autóval, és tényleg nagyon durván gyors volt. Persze megértem az ellenvetéseket, el is kezdek nézelődni az általatok javasolt márkák között.
Ha sikerül valamit kinéznem engedelmetekkel újra kérném a véleményeteket, nehogy mellé nyúljak.
Köszönöm

conflict
2015-12-10, 20:45
Vegyél egy vrx truggy-t, meg vegyél bele valamilyen lipó akksit, és motorhűtést. Ha nem piszkálod a gyári áttételt, kb 30 lesz a kefés autó végsebessége, az már van olyan gyors, hogy futva ne érd utól:) A truggy elég masszív járgány, ha salakos/sóderes helyen játszol, nagyon látványosan farol, kb 5-10 méterre szórja a kavicsokat:))) De lengőkar törésre azért számíthatsz, ne gondold, hogy egy modellautónak (ártól függetlenül!) soha nem lesz semmi baja. Lesz. De legalább meg lehet javítani, a manualjaból ki tudod választani kódszám szerint a hibás alkatrészt. Tapasztalatból mondom: egy mülleres látszólag klassz 30 ezres rc autó került úgy a kukába, hogy egy kb ezer forintos alkatrészt még a gyártótól sem tudtunk beszerezni.
Másik megoldás, hogy nézel valamilyen hsp/himoto autót, kb ugyanaz a kategória.

sicla77
2015-12-10, 21:13
Nekem egy himoto sct-m van , 2 akksival és egyenlőre normál töltővel. A következő az egy gyortöltő lesz amit később lipos akksihoz is tudok használni. Nekem ez a kaszni és forma tetszik de a truggy és vagy monster gyerekbarátabb

Tapatalk 2-vel küldve az én SM-T530-ről

gabee75
2015-12-10, 23:04
Köszönöm a segítséget! Nektek köszönhetően kezd eloszlani a köd. Már biztos hogy vrx lesz: Vrx Bullet, vagy Vrx Sword. A külső és a terep milyenségétől, ahol hajtani szeretnénk, függetlenül van valami különbség . Egyedül az aksi okoz némi fejtörést, mi éri meg jobban: marad a gyári aksi és töltő, + két pótaksi ( mi a legnagyobb mAh szám ami belerakható?) vagy két lipo aksi+ töltő, mert gondolom a lipo -hoz külön töltő kell.
Előre is köszi a segítséget!

Drazsé
2015-12-10, 23:53
Jól látod. Lipohoz lipo töltő kell, meg némi szakértelem lipo töltéshez, de azt itt bőven találsz a fórumon. (nehogy leégjen a garázs, ahogy már megtörtént valakinél :( ).
Nem a kapacitás (mAh) számít, hanem a cellaszám-feszültség (a kettő ugyan az, egyikből jön a másik és viszont). max 2S 7.4V (max töltésen 8.4V) Lipot lehet beletenni, a nagyobb megöli az elektronikát. Abból lehet kapni 5000mah felettit is, azokból már nagyon szép időket lehet autózni, csak meg kell nézni a méreteit az akkunak, hogy belefér-e a gépbe.
Aranyosak a WLToys autók, de hát az olyan hogy ha törik akkor kuka az autó is, nincs hozzá alkatrész.
VRX Sword nagyon jó, truggyzzon mindenki annál jobb úgysincs :)

Emunem
2015-12-11, 00:28
Yep! Truggy-t már 3x el akartam adni, ajánlottak is rá, de nem tudom elengedni :D

gabee75
2015-12-11, 18:23
Végül a Vrx Sword mellett döntöttem. Mégegyszer köszönöm mindenki segítségét!
Sziasztok

Drazsé
2015-12-11, 23:49
Jó döntés. Boldog kilométereket!

kenibt
2016-01-18, 18:43
Tiszteletem Mindenkinek!

Teljesen kezdő modellezőként szükségem lenne némi útmutatásra. Egy robbanós gépet kezdtem átalakítani elektromossá, ami eddig így néz ki:

autó: HB D8S buggy (eredetileg 3.5-ös mocival)
meglévő, beszerelendő motor: LRP Dynamic 8 2600 kv
szabályzó: LRP iX8
spúr kerék: 48 fog

Nemsokára elkészül a motor tartóm így lassan tudnom kell milyen piniont válasszak hozzá, illetve ott van még az akku kérdés. Sok mindent elolvastam e témában különböző fórumokon, de ha lehetséges a megadott adatok alapján megválaszolni e kérdést, szívesen fogadnék hozzá értő tanácsot!

Illetve, még lenne egy kérdésem a választott motorról. Eredetileg egy 2200 kv-s motort szerettem volna, (mert úgy láttam a jobb buggy gépekben ez van) de sajnos lecsúsztam az akcióról. Helyette lett a 2600 kv-s ami szintén jó áron volt. Szeretném megtudni, hogy miben lesz más ezzel a motorral az autó?

Előre is köszi!

Károly

Drazsé
2016-01-18, 19:25
Linkelhetnék jó hosszú útmutatót a BL motorokról, de inkább nem teszem. A KV gondolom már tudod, a voltonkénti rpm-et jelenti. KV = RPM/Volt Véletle se kilovolt.
2600kv egy voltra 2600-at forog, ezzel szemben a 2200-as kevesebbet. A nyomaték és sebesség mértékét szabja meg igazából. Egy 2600kv motor kevesebb nyomatékkal, nagyobb fordulatszámmal rendelkezik, míg a 2200-as nyomatékosabb, de nem pörög úgy. A tekercserlések is megszabják, hogy mekkora a nyomaték.

Ne aggódj, mert a Vorza Flux is 2650kv-s mocival megy gyárilag.

Pinionból kezdenék egy 16ossal. Ebayről rendeltem régen 3-as szettben pinionokat, 15-16-17, 18-19-20 így is árulják. Érdemes venni egy két szettet, mert meglátod, hogy melyik lesz a megfelelő, nem az hogy rögtön összetöröd a kocsid 75el a padkának, mert túl nagy pinionod volt.


EDIT: Esetleg van eladó HB D8 Buggy hátsó telótornyod két darab? :)

gst
2016-01-18, 22:23
Szia!
Röviden a 2600KV motorral gyorsabb lesz a kocsid, hamarabb fog lemerülni az akkud mint a másikkal.
Ügyelj az akku vásárlásnál , hogy kibírja mocit!
Én elsőre úgy 13T pinionnal kezdenék és onnan lehet menni még lefelé és felfelé is, de kiindulhatsz még a robbanós kuplungharang fogszámából is

http://www.sgmodell.hu/151--pinion-spur-fogaskerek-18110
http://www.sylkamodell.hu/Pinion-Spur-fogaskerek-1-8-1-10/

https://www.lrp.cc/en/products/electric-motors/brushless/produkt/dynamic-8-brushless-motor-2600kv/details/

kenibt
2016-01-19, 10:36
Köszönöm a gyors válaszokat! Nézegettem az akkumulátorokat és néha kicsit lehervadtam az árakon. Az LRP és HPI cuccok úgy gondolom nem olcsók! Szerettem volna legalább egy csere pakkot de az már megközelíti az autó értékét amivel még két, három évig bejárok dolgozni. :) Ez ügyben van valami jó ár/érték megoldás a fenti "konfighoz"? Természetesen szeretném, hogy minél tovább menjen a gép egy töltéssel.

Drazsé
2016-01-19, 13:54
Nekem ez volt a legjobb akksim. Ez vált be a legjobban, sose volt vele gond, vitte a kisautót, nagyautót mindent. És olcsóbb, harmada a nanotech árának.
http://www.hobbyking.com/hobbyking/store/__52428__Turnigy_5000mAh_2S_7_4V_60C_Hardcase_Pack _EU_Warehouse_.html
Mivel kettő akkuval fogsz menni, ezért legalább 30 perc szerintem kiautózható belőle. Én ugyanilyen akkukkal mentem egy kicsit nagyobb géppel, a Lightning Truggyval, és 40perc volt a teteje. 2 akkuval :)

kenibt
2016-01-19, 16:55
Ezt is köszi, valószínűleg ez lesz. A motor tartó legyártása úgy látszik nem is olyan egyszerű. Van olyan ismerős lehetőleg Budapesten vagy környékén akihez lehet fordulni?

kenibt
2016-01-19, 16:56
Elfelejtettem írni, hogy teló torony nincs sajnos pluszba!

Drazsé
2016-01-19, 17:24
Kááár :) Túl drága újonnan, hogy most megvehessem. Horror ára van a HB alkatrészeknek sajnos.

A flux motortartó és diffitartó elvileg jó hozzá, ha a gyári D8 diffitartóhoz rakod lehet, hogy alátétezni kell. Ha pesti vagy, egyszer elmehetek hozzád aztán ránézhetünk, megmondom milyen mocitartó kell meg diffitartó :) Talán még alkatrészem is van otthon felesleges.

kenibt
2016-01-19, 18:22
Akkor ha kérhetném fussunk össze mielőbb ez ügyben. De ne fáradj, jövök megyek folyamatosan mindenfelé, valamikor útba ejtelek. Kaphatnék elérhetőséget?

Drazsé
2016-01-19, 18:27
Persze. A telószámom megtalálod az adatlapomon de itt a képem alatt is ha megnézed :) Ódubán lakom most, járok majd a városban a héten is.

sany
2016-02-19, 23:24
Sziasztok!
Tamiya TT-01 -es típusú autóról lenne szó, amit parkolóban használok, de egy kicsit mindig oldalra húz , nem megy egyesen, hiába állítom a a szervó trimerjét a távirányítón. Én úgy gondolom, hogy a kerekek beállítása nem megfelelő. Ezért a a kerekek beállításával kapcsolatban lenne néhány kérdésem:
1. Hogyan tudnám házi módszerekkel kimérni azt, hogy a két első kerék egy vonalba esik-e? ( Szemmértékre már megpróbáltam , de sajnos úgy sem sikerült. )
2. Mekkora széttartást érdemes beállítani a kerekeknél? És azt hogy kellene elvégezni?
A segítségeteket előre is köszönöm!

V.L.
2016-02-20, 01:02
Rosszul gondolod, a futómű hibát ki lehet trimmelni, tehát ha nem megy akkor szervó vagy szervóvédő hibád van.
Mit értesz az alatt, hogy egyvonalba esnek a kerekek?

sany
2016-02-20, 20:30
A szervó illetve a szervóvédő hiba pontosan mit jelent? Pl .: A szervóvédő alaphelyzetben már eleve rosszul áll?

A következőképpen szoktam beállítani a futóművet, az legelejéről kezdve:

1. Az autón állítható kormányösszekötők vannak ,azokat beállítom egyformára mindkét oldalon.
2. Azután, az adón a trimmer potmétert középállásba állítom.
3. Bekapcsolom az autót, így a szervó működik , tehát be van állva a szervó abba az adott pozícióba, amelyik a távon lévő potenciométerrel beállítottam (középállás).
4. Majd csaknem függőlegesen ráhelyezem a szervókart.
5. Majd a szervó és a kormánymű összekötését is rácsavarozom a védőre.

Nem tudom, hogy így jól csinálom szerintetek?


Az egy vonalba esésen azt értem, hogy a kormányösszekötők pontosan vannak-e beállítva egymáshoz képést, tehát hogy a kerekek párhuzamosak legyenek egymással.

Emunem
2016-02-21, 01:57
sztem valamiért nem jó a leírásod:
Akkor még egyszer:
Először is, mindent tekerj szimmetrikusra. (1. pont az megfelel)
Potmétert középállásba (2. pont is OK)
Bekapcs a táv (3 is OK)
Szervókat vagy védő fel a helyére. (4 is OK)
ha nincs fent akkor az összekötőt ( 5 is OK)
6!!! Trimmeld be az egyenes futást: azaz lassan egy egyenes mentén vezeted az autódat, és addig tekergeted a kis potit, amíg az autó egyenesen nem megy a vonal mentén.
És voila, kész is.
Ha így csináltad, és még mindig valamerre elmászkál az autód, akkor én aggódnék a lötyögések miatt, esetleg kihézagolnám ahol kell kis alátétekkel, vagy amivel kell a futóművet...

sany
2016-02-21, 10:11
Lehet akkor rosszul teszem fel a szervővédőt?

Emunem
2016-02-21, 11:46
Mondom, ki kell trimmelni menet közben, miután összeszerelted az autót, az egyenes futást. Alig van olyan szervokar/védő rossz felszerelés, amit ne lehetne kitrimmelni. :D

sany
2016-02-21, 12:41
Értem, akkor majd megpróbálom. :)

Norex
2016-03-01, 15:38
Üdv, minden egyes Fórumozónak, és előre is köszönöm a segitséget!
Kezdő vagyok még ebben a témában, tehát elnézést előre is ha nem éppen jól fogalmazom meg a kérdésem.
Hozzám került egy New Bright Scorpion Pro, aminek sajnos "receiver" része tönkre ment. Ezért vásároltam egy Flysky FS-GT2E AFHDS 2A 2.4ghz 2CH Transmitter for RC Car + FS-A3 Receiver 1CS8 és még hozzá 3 db Hobbywing Sensored Brushless Motor Speed Controller 30A ESC RC Car Truck Boat. A vevő és adó megtalálta egymást (Más kisebb szervókkal is le is próbáltam, és tökéletesen müködik), a speed controller csatlakoztattam a vevőbe, és a másik végén lévő 3 db kimenetett csatlakoztattam a motorhoz, de mivel a motorból két kiment van, ezért a középső szabadon maradt. A speed controller-be kötöttem az akumlátort, de viszont csak sipol a speed controller és a kerék ide oda pörög ha gázt adok az adón, de viszont össze vissza reagál. Lehet nem jól kötöttem be?

Hootyoo
2016-03-01, 19:34
Szia!
A brushless szabályzón a 3 drót a brushless motor 3 drótjához kapcsolódik. 2 drótja a kefés motoroknak van, ami nem fog brushless szabályzóval működni. A megoldás tehát (ha az eredeti szabályzója nem jó) valószínűleg az, hogy veszel vagy kefés szabit vagy brushless motort.
Remélem segítettem.
Üdv
Gergő