PDA

Teljes verzió megtekintése : Ámokfutás, félrevezetés Hegedűs módra



esze
2005-08-26, 04:39
Tisztelt sporttársak!

Kifejezetten rosszul érzem magam, de - valahol szóvá kell tennem - már nem lehet elviselni Hegedűsék ámokfutását. (Aki nem tudja miről van szó inkább nézegessen szép lányokat (http://www.motor-modellsport.hu/download/Lost2005Beauty.JPG) és ne ezt olvassa.)

Tavaly novemberben elkészült egy ideiglenes versenynaptár (oka igen egyszerű, ekkor kell leadni hivatalosan a naptárat az MMSZ-nél.) azzal a megállapodással, hogy azt tavasszal - többek közt a nemzetközi naptár, Hungaroring lehetséges időpontokkal még egyeztetni kell.

Már akkor többen ellenezték az egri pálya naptárba vételét, mert akkor is elég egyértelmű volt, hogy rossz a pálya állapota, de megszavaztatták.

Eddig az előtörténet.

Folytatás.

Tavasszal semmilyen módosításba nem voltak hajlandók belemenni, így több ütközés jött létre pld. 1/5-ös versenyekkel. Az 1/5-ös versenyeken magszavaztuk áprilisban (Dunaújvárosban) , - hogy akár az 1/5-ös időmérőfutamok rövidítésével is - létre lehessen hozni közös robbanós versenyeket. Ezt Pécsett is megszavazta az 1/8, 1/10-es társaság.

Az első pécsi versenyre sikerült többek szervezésvel az egyik legnagyobb létszámú elektromos csapatot összehozni. Erre nem készültek fel. Nagyon nem tett jót az elektromos gárdának. (Ezért látva, hogy baj lesz az elektromos versenyekkel azokat sikerült idejében ismét nem kis szervezéssel kivenni a közös rendezés alól, és ugyan itt-ott kisebb zökkenőkkel de több rendezővel több helyszínen magtartani. Az egyetlen nagyobb hiba, hogy nem gondoltunk eső versenyre, ezért lett az utolsó debreceni ilyen kapkodós, rossz időpontú.)

Többszöri folyamatos kérés ellenére semmilyen szabályzatot nem tudnak a mai napig produkálni, hivatalosan jelenleg is a tavalyi szabályzat van érvényben.

Nem zavartatva magukat folyamatosan egy nem létező F1 nek hívott kategóriában tartják ugyanazt az 1/8-as versenyt ami előző nap még GT ként fut ugyanozon autókkal. (X éve nem létezik az 1/8 F1 kategória)

Az előbbiek figyelembevételével és a pécsi verseny tanulságai okán a BAK csak a hivatalos szabályzat szerint (mint tavaly) akarta megrendezni a MB-ot. Ezért egyik pillantról a másikra tönkrevágták a hivatalos versenyt és azt elvitték Szekszárdra. (A mai napig nem tudni hogy az hivatalos MB futam volt-e, bár ez más okok miatt a többire is elmondható) Ebben pld. Mikó Péter korábban itt a fóromun is közzétett versenybeszámolójának végét - melyben nem Szekszárd volt írva - saját oldalaikon telefonos egyeztetés alapján Szekszárdra módosították - így a mai napig e versenybeszámoló két formában kering az interneten.

Az egri versenyt át kellett tenni más helyszínre oly mértékben lett használhatatlan a pálya.
Elvitték Szekszárdra.
A megállapodott Hungoring versenyt arra való hivatkozással, hogy az 1/5-ösöknek mégse jó (nem igaz)
elvitték Szekszárdra.
A BAK versenyt a változatosság kedvéért
elvitték Szekszárdra
, majd az uj helyszínként jelentkező Dunaújvárost Eszetrgomba (szintén írásban kb. fél alatt többször kértem őket, hogy vegyék fel a kapcsoltot Illés Róberttel, ezt nem tették meg, csak egy héttel az az eredeti egri versenyidőpont előtt és a helyett), majd az eredeti - miután már sok volt Szekszárd - a naptárban szereplő szekszárdi (aug.20) versenyt Hevesre.

Többszöri irásbeli kérésem ellenére nem voltak hajlandók megcserélni a szeptember 3-4 pécsi időpontot a szekszárdi augusztus 20-ival.

Hivatkozások - mind az 1 db - 20 éve mindig szeptember első hétvégéjén, bányásznapon van Pécsett a verseny. (Valamikor volt de kb. 10 éve nincs bánya!)

Jeleztem, hogy repülős verseny is van ekkor. (Ebben csak annyi válozott, hogy még hajós is lesz, nem a pályán :lol: )

Nem baj nekik akkor is az időpont kell. 1/8-as motor szeptember első hétvégéjén kizárólag Pécsett indul el.

Ezért vegyesen használt saját oldalaikon ( www.rccars.hu, www.rconroad.hu ) is erre az időpontra van téve a pécsi verseny. Ugyanez a naptár látható a www.serpent.hu oldalon valamint a www.motor-modellsport.hu oldalon is (utóbbin tavaly november óta). (Tekintettel arra, hogy minden további nélkül megváltoztatják a dokumentumokat, ezért ez ebben a pillanatban érvényes, megnéztem, elmentettem.)

Valamint az MMSZ-nél a PÉMK klub rendezésben szintén ez az időpont van nyilvántartva.

Ezen kívül, Hevesen is úgy vált el a társaság, hogy Pécsett lesz a következő verseny, valamint több emberrel beszéltem személyesen akik szintén erre készülnek.

Most viszont (szintén jelen pillanatban, megnéztem elmentettem, csatolom) az www.rccars.hu oldalon közlik, hogy a korábbi megállapodáshoz! híven a versenyt ők a változatosság kedvéért
elviszik Szekszárdra.
(lassan ez már olyan mint az orvosi ló), utalással a távolabbi jövőben - még idén -a pécsiekkel közösen október közepén rendezendő versenyre. (Ez utóbbi egyértelműen ismét a BAK-osok ellen irányul, azaz ezzel akarják tönkretenni az utolsó pesti időpontot is, ráadásul minden alap nélkül ránk - Pécs - hivatkoznak.)

Tehát.

1. Pécsett az 1 éve közölt és nem változtatott időpontban a PÉMK (Pécsi Ércbányász Modellező Klub) megrendezi a versenyt.
2. Semmiféle verseny nincs tervezve a pécsiek részéről idén más időpontban sem Hegedűsékkel közösen, sem nélkülük. Ez ügyben semmilyen egyeztetés nem történt. (Helyesebben ez egyébként egyoldalú mert én írok ők nem reagálnak. Kínosan ügyelek arra, hogy legyen nyoma. A telefonom pedig alul is látszik. )

A versenyre nevezni kb. 3 hete lehet www.motor-modellsport.hu -n, amit többen - sajanos kevesen :cry: - meg is tettek.

Ezért ez úton is kérem azokat akik a verseny tekintetében érintettek ezt közöljék azokkal akik szintén érintettek, nem tudok mindenkit egyenként elérni, így sokakkal megtettem.
Részemről egyik fórumukba sem fogok írni, mert miután ők a gazdái megváltoztathatják. (Ezen kívül nem tartom tisztességesnek, hogy összekeverik a klub, vagy átfogó témakör - mint rconroad - kihasználását a saját bolt mutogatására, ezért nézni is csak kínomban nézem, várva az újabb híreket.)

Hangsúlyozni kívánom, a fent leírtakat minden szavát bizonyítani tudom.
Jogalapom pedig a pécsi versenyt, pályát illetően, csak annyi,hogy én vagyok a PÉMK autós szakosztályvetzetője, ezen kívül - demokrácia van - klubvezetőségünk ebben egyezett meg, többek közt ezért adtunk be több pályázatot, nem is eredménytelenül.
Nem tűröm, hogy megtévesztéssel simlisen tönkeretegyék a munkánkat, munkámat.

Ha esetleg valaki idáig eljutott ne rettenjen meg. Igyekezni fogunk szép rendezvényt, versenyt tartani, nyugodtan jöjjön, regisztráljon stb.

üdv.:
Eszenyi Gábor

csatolások:
egyik utolsó levél másolta (http://www.motor-modellsport.hu/download/Heg2005_level.htm) (ebben egyébként előre jeleztem amit most csinálnak)
, valamint a rendszerórámmal (dátummal) mentett különböző képernyőmentések.

Képernyőmentés: Hegedűs tájékoztatás a 2005.szept 3-4-ei versenyről (http://www.motor-modellsport.hu/download/Heg2005_HIR.JPG)

Képernyőmentés: Hegedűs versenynaptár excel (http://www.motor-modellsport.hu/download/Heg2005_napt.JPG)

Képernyőmentés: Hegedűs naptár word (http://www.motor-modellsport.hu/download/Heg2005_napt2.JPG) + nem befejezett összesítés

Képernyőmentés: versenynaptár www.serpent.hu (http://www.motor-modellsport.hu/download/Heg2005_serpent.JPG) -n miután az MB-hez van kötve a Serpent series itt módosítva van pld. Heves, (Hegedűséknél még ez se.)

Képernyőmentés: Hegedűs szabályzat (http://www.motor-modellsport.hu/download/Heg2005_szab.JPG) egyedül a fórumban van róla mind a bekarikázott 0 infó.

Képernyőmentés: Hegedűs eredménylista (http://www.motor-modellsport.hu/download/Heg2005_ered.JPG) többek közt ilyennel bénították meg az eredmények leadását mert, "Duracell Hangya" ként kaptam nevet, amit külön kellett kinyomoznom.

Na ismét elvettek több órát az életemből.

mpeter
2005-08-26, 09:22
Tisztelt modellező urak!

Engem, mint egyikét a MB folyamatos résztvevőinek mélységesen felháborít a szervezők hozzáállása.
Hogy merik egy héttel a verseny előtt módosítani a helyszínt, arra hivatkozva hogy "év elején megbeszéltek szerint"?
Év elején is Pécs volt erre az időpontra kiírva.
Engem személy szerint érint a MB állása. Többek között ezért sem
értem hogy miért kell ilyen helyzetbe hozni a modellezőket.
A MB Pécsen lesz, ez van beadva az MMSZ-be is, és a Pécsi klub meg is foglya rendezni. Akkor milyen verseny lesz Szekszárdon? Hege Kupa?
Szekszárd lesz kb a 4. verseny egyazon időpontban Mo.-n. Komolyan kérdezem, ez most mire jó?

Ja, ez a 4. verseny az idén, ami át lett rakva különböző okok miatt.
Kezdem azt hinni, hogy Hege-ék direkt nevetségessé akarják tenni a
Magyar Bajnokságot ezekkel a lépésekkel.
Mélységesen fel vagyok háborodva, és elutasítom az ilyen magatartást!

Jövő hét végén az 1/10 mezőny Pécsre fog menni versenyezni a Magyar Bajnokságra!

Tisztelettel,
Mikó Péter
Modellező!!!

GK
2005-08-26, 09:36
:oops: Hát ez jellemző ránk. Van egy hobbink, szeretjük egymást, aztán csinálunk bajnokságot, hogy együtt játsszunk és utána már nem tudunk megegyezni. Pedig mindannyian a hobbinkat szeretjük és felnőttként újra játszani akarunk. Lehetőleg együtt mert egyedül unalmas... (Nekem két fiam van, 5 és 8 évesek, régebben ugyanígy veszekedtek, de a nagyobbik már kinőtte ezt a kort és meg tudnak egyezni, mert ő enged.)

Most persze csak az egyik oldal véleményét hallottuk, és ebből tárgyilagosan csak ennyit szabad leszűrni. [-( :idea: :arrow: Egyúttal kérnelek, hogy fenti soraidat juttasd el a másik félhez is (pl. linkeld be az ő fórumukra), hogy reagálhassanak.

ui.: Egyébként ez nagyon hasonlít számomra a HONG-NOR Ring vs. Kyosho Katlan vitára, csak ott egy kicsit keményebb volt a hangvétel. (már aki tudja miről van szó) :twisted: Persze még itt is kialakulhat egy jó kis anyázás... :twisted: :ejnye:


:oops: Ezért nem fogok én elmenni soha egyetlen versenyre !!!!! Még nézőnek se ! :cry:

liogreen
2005-08-26, 10:56
OFF:
:oops: Ezért nem fogok én elmenni soha egyetlen versenyre !!!!! Még nézőnek se ! :cry:[/quote]

Hát pedig ezzel sokat veszítesz. A hátérben menő .....-ok ellenére, mikor elindul az időmérés se híre se hanva ezeknek, és csak a jó hangulat marad (általában).

rcdragon
2005-08-27, 16:04
Tisztelt Sporttársak!

Pár szösszenet elöljáróban:
"de a nagyobbik már kinőtte ezt a kort és meg tudnak egyezni, mert ő enged"
Az a baj, hogy nincs mit kinőni. Az MB a Magyar szövetség-nek a versenysorozata aminek a lebonyolítását el lehet vállani, de akkor be kell tartani a szabályokat.

"Egyúttal kérnelek, hogy fenti soraidat juttasd el a másik félhez is (pl. linkeld be az ő fórumukra), hogy reagálhassanak. "
2 reagció lehetett volna:
1, megrenezik a szabályok mentén
2 eltekinetnek a rendezéstől

Egyébként ha pontosabban olvasod látod eljuttatta, kb tavasz óta folyamatosan:
esze
"egyik utolsó levél másolta (ebben egyébként előre jeleztem amit most csinálnak) " amúgy mindenkinek ajánlom!


Jelenleg a helyzet a következő:
a, idén még nem lett leadva jegyzőkönyv 1/10 200mm, 1/10 235mm, 1/8 robbanós versenyekről
b, az MB szabályok szerint nem lett lebonyolítva egyetlen verseny sem, vagy úgy is fogalmazhatjuk, hogy többszörösen meg lettek sértve.
c, az eddigiek és a rendelkezésre álló tények alapján nem készülhetett hiteles jegyzőkönyv a versenyekről.
d, az MMSZ idén egyetlen esetben törölt egy futamot
e, helyszínáthelyezést és időpontmódosítást senki nem kért és kapott.
f, egy az MMSZ alá tartozó klub valószínüleg megsértette a szövetség jogait amikor önállóan módosította az MB helyszíneit ill. MB futamot hírdetett meg.
g, megtévesztették a futamokon résztvevőket.


A jövőre nézve:
a, le kell vonni az MMSZ-nek (és a versenyzőknek) az eddigi történések konzekvenciáit.
b, hogyan lehetett, hogy a tavaly ismét elindult MB idénre ismét megfeneklett.
c, ha szükséges meg kell tenni a személyi és jogi lépéseket.
d, biztosítékokat kell találni, hogy jövőre ez ne történhessen meg.

A versenyzőket arra kérem minél többen menjenek el a Pécsi versenyre, hogy a fent említett kategóriák szégyenszemre ne maradjanak eredmény nélkül az idei évben!

Jó versenyzést!

Horváth Zsolt
MMSZ

bkrisz
2005-11-10, 20:15
Tisztelt sporttársak.
Én nem szeretnék egyik oldalra sem álni de az tény hogy a vitatott pécsi verseny egyenlő volt egy futó bajnoksággal. sok kategória, zsúfolt időtábla. Ezt azért az Eszenyi team is elismerheti hogy túl vállalták magukat MB ide vagy oda. Ez pedig nem volt élvezet csak egy rohanás az idővel. A 12 főnél mi szükség van a selejtezőkre? Ha már elutazok személy szerint 160km-t akkor azért teszem hogy jól érezzem magam és hogy kocsikázzak, és nem azért hogy a pálya melől nézzem ahogy a barátaim versenyeznek Pl: Deér Károly(Esztergom) ami nem 160km. Tehát szerintem a játék a fontos és nem a papírforma. Mert ha ezek miatt nem lesz versenyző akkor versenyt se kell szervezni Pécset, mert nincs kinek. Tisztelt Eszenyi Team ezt kellene szem előtt tartani.

Tisztelettel: Bagaméri Krisztián (hun) Kecskemét

esze
2005-11-11, 02:12
Kedves Krisztián!

Maradjunk a tényeknél.
A kérdéses versenyen Rád vonatkozó futamok startidőpontjai szombaton:
3 csoport időmérő 1: 11:08 majd 48 perc a következő a 3 percig
3 csoport időmérő 2: 12:04 majd 36 perc a következő a 3 percig
3 csoport időmérő 3: 12:48 majd 90 perc a következő a 3 percig
elődöntő: 14:19 majd 97 perc a következő a 3 percig
döntő: 16:14


vasárnap:
1 csoport időmérő 1: 11:28 majd 53 perc a következő a 3 percig
1 csoport időmérő 2: 12:29 majd 50 perc a következő a 3 percig
1 csoport időmérő 3: 13:26 majd 214 perc a következő a 3 percig
döntő: 17:08

Mire nem volt idő(d)?.

Egyéb problémák:
1. Miután pénteken bejenltés nélkül megérkeztél - megjegyzem perceken belül elmentem miattad a pályára, kinyitottam, segítettem a lakókocsidat beállítani stb. - hisztériás rohamot rendeztél - hogy a szakbizottság tavaly novemberi döntésével ellentétben - le legyen cukrozva a pálya. (Úgy mellesleg a nem várt igény miatt több telefonos egyeztetést követően éjjel elmentem cukorért, majd kora reggel Molnár István klubtárs ágyból kiverésével és keverési segítségével mindkét kezemben kannával gyakorlatilag egyedül locsoltam fel a pályát.)
2. Másnap az autóddal többszöri - rendezői - kérésemre is csak vonakodva voltál hajlandó arréb állni - rajtad kívül mindenki elment első szóra - inkább magyaráztad, hogy én hogyan pakoljam az eszközöket.
3. Te voltál az egyetlen akit többször is figyelmeztetni kellet hogy hozza vissza a jeladóját (mindkét nap ezen kívül egyszer volt erre szükség) - mert pld. elmentél vásárolni - majd ezt követően felháborodva közölted, hogy ne a hangosban kiáltozzak utánad. Igaz, miattad nem lehetett futamot indítani! Megjegyzem: a még nem 6 éves Soma akkor volt ott érte amikor jönnie kellet!
4. Szintén Te voltál az is, aki többszöri kérés ellenére - miszerint ne zavarják a versenyzők az időmérést és ezért Petkó Gábor lent a pálya mellett mindent intézett - mégis feljöttél a toronyba, vagy lentről kiabáltál.
5. Futamcsoportok kialakítása: pontosan azért, hogy ne az én egyszemélyi döntésem legyen a csoportkialakítás szombaton összehívtam a szakbizottságot - nevezetesen Tímárt és Csekő papát - és az egyeztetés alapján lettek alakítva a csoportok.

Szombati napon a legjobb időd a döntőben 15.63 volt (Csekő, Mikó 12.53) előtte 16.63.
Az elődöntőben mögötted csak egy ember indult (aki elvileg el sem indulhatott volna mert egyetlen teljesített köre nem volt az időmérőkön) majd 27 körrel teljesítetted az elődöntőt, 16.63-as legjobb idővel (első 58 kör 13.71) azaz a 20%-os szabály szerint nem is mehettél volna tovább!
Mindegy. A döntőben szintén a Tiéd volt a legrosszabb köridő számosítva: közel egy mp-el rosszabb mint az előtted levő 14.64. Csak olyat előztél meg aki idejekorán kiesett, kiesésükig mindegyik előtted volt.

Vasárnap: Úgy lettél 3. (15 kör hátránnyal) az 5-ből, hogy az első helyről induló az első, mig Deér a 2 körében kiesett. Ott nagyon örültél kupának!

Deér Károllyal kapcsolatban szintén maradjunk a tényeknél: nem a rendezés miatt állt a pálya mellett hanem mert:
Szombat:
1 időmérőn végigment 12 körrel (Csak Csekő volt mögötte aki 3:37.28-nél állt be, akkor az első a 14 körében volt!)
2. időmérőn késve indulva az első körben kiesett.
3. időmérőn szintén első körben kiesett
elődöntőn a 2 körben kiesett

Vasárnap:
1 időmérőböl 1:19.35 után kiesett
2. időmérőn végigment
3. időmérőn nem indult
a döntőből - utolsó helyről indulva - 2 kör után kiesett.


üdv.

bkrisz
2005-11-11, 08:04
Tisztelt Gábor.

Az hogy én hogyan jutottam fel a dobogóra ez egy technikai sport és hiába vagy a legjobb sofőr ha az első 10 percben csőgázon széthúzod az autódat akkor a maradék 20 percben már nem kell megmutatnod hogy mit is tudsz tehát ész se árt hozzá. Általam idáig látogatott 1/8 versenyeken volt A és B csoport külön döntővel. Nekem se volt nagy élmény a szombati napon arra figyelni hogy a teljes A mezönyt merröl engedjem el. Én mindent megtettem hogy ne akadályozzam őket. Itt is látszott az idő hiány A B csoport egy futamban. Nekem a többi versenyzővel ellentétben sport motorom van ami kicsit gyengébb mint a többi és ezért futottam ilyen időket. De amint láttad a szervezésnek köszönhetően már vasárnapra csak a töredéke volt ott a szombati mezőnynek.
Azért hálás voltam hogy kijöttél pénteken kinyitni a kaput de én azért nem szoltam előre mert a hegedűsék által szervezett versenyeken már a péntek esti órákban is komoly létszámú sporttárs szokott összegyülni és én lepődtem meg a legjobban hogy senki sem volt a pálya mellet. Szombati napon 36 percem volt hogy kicseréljek egy lengőkart és újra állitsam az autót. Vasárnap volt idő mindenre de én nem vasárnapra gondoltam. Egyszer ha lesz időd és lecsendesedik a háborútok a hegedűsékkel érdemes lenne ellátogatni egy általuk szervezett versenyre. De ez még a jövő zenéje és ha az előző és a mostani levelemmel megbántottalak volna az nem volt szándékos csak próbáltam a kecskemétiek szemszögéböl tükrözni a tapasztalataimat. És mivel hogy ugyanabban a sportban versenyzünk én nem szeretnék haragot.

Tisztelettel:
Bagaméri Krisztián (hun) Kecskemét

esze
2005-11-11, 11:04
Kedves Krisztián!

Megint maradjunk a tényenél.
Szombaton az első időmérőn végigmentél.
A 2. időmérő bemelegítője alatt 2005.09.03 12:01:00 kor volt egy beutésed, majd - egy kör teljesítés nélkül - összetörted az autód.
Ezek után a 3 időmérő első (bemelegítés) beütése Till Tamásé volt 2005.09.03 12:45:09 -kor, a futam első beutése pedig Mikó Péteré volt 2005.09.03 12:48:15-kor.

Azaz Neked nem 36 perced volt volt hanem kb 45 a bemelegítésig.
Ez alatt hajtóművet cserélnek egy Jumbón, nem pedig egy db lengőkart!

Vasárnapi mezőnyszám csökkenés. Ha azon okok miatt csökkent le a versenyzői létszám mert nem akarnak időtábla szerint menni, akkor el kell menni máshova.
Javaslom azért - nem csak Neked - gondolkozz el a használható pályákon.

Jelenleg mindent elkövetek azért, hogy versenyeink bekerüljenek a Pécsi Napok rendzvénysorozatba. Ezért is szükséges a pontos, rendezett PROGRAM szerint haladó szervezés.
A verseny bebizonyította, hogy ez megy.
Ha ez nem felel meg Neked akkor elmész máshova. Ha igen, akkor viszont Neked kell alkalmazkodnod a rendezvényhez és nem annak Hozzád!

Utolsó: a versenyek közt nem szedjük fel az aszfaltot. Ezért - akár ha most - telefonálsz, vagy bármilyen módon értesítesz, szívesen rendelkezésre állok és lehetővé teszem edzésedet.
És nem csak Neked!

bkrisz
2005-11-11, 13:49
Tisztelt Gábor.
Még anyit szeretnék hozzá fűzni a tényekhez hogy számunkra az A mezőny és a B mezőny nem egy kategória. Ez olyan mint az 1:10 stock és tuning mezőny. a mi kategóriánk a B és mi együtt szeretünk versenyezni mert a technikai tudásunk is kb egy szinten van és ezt én nem szégyenlem. Azon felül az A kat. versenyzőknek is nehezebb a mozgóbolyákat kerülgetni tehát nekik se túl jó. És az előbbi leveleidben közzétett eredményeim nem a saját kategóriámban történtek összehasonlításra hanem az A kategóriához lettek viszonyítva. Az hogy a B mezőnyböl csak kevesen jutottunk be azt bizonyítja hogy nem is mentem rosszul a saját kategóriámhoz képest. a 2. időmérőn azért nem mentem egy kört sem mert hála Lukács Gyuszi barátomnak lengőkart kellet cserélnem és ha azt számoljuk hogy 45 percem volt rá akkor nézzük:
Futam után a kocsit és a rádiót visszavinni, esetleg a jeladót is :) kb 5perc
Aztán a következő futamcsoportnak segíten 3+5 perc
A maradék időt lehet szereléssel és futómű allítással tölteni. A lengőkar csere nem sok idő ez igaz de a futómű állítás annál több.
tehát még az emelvény közelében sem voltam hanem szereltem a boxba lelkesen.
Ezek tükrében ha van kedved számokat silabizálni akkor meg nézheted hogy a B kategóriához viszonyítva hol is végeztem.
A cukrozásról még annyit hogy nem az én "hisztim" miatt hanem a Csekő Gergővel történt éjszakai telefonbeszélgetésünk hatására történt. De ha nem lett volna cukrozva a pálya akkor kevesebb lett volna az induló mert sokan ehez tették függővé. A pécsi versenynek azért nem csak negatívuma volt hanem pozitívuma is mielőtt még valakit is elrettentene ez a levelezés olcsóbb volt a nevezési díj és jó volt a büfé és ami egyedülálló hogy volt dobogó :lol:
Tehát én mindenkit arra biztatok hogy gyertek a B kategóriába mert az a leglátványosabb verseny és tanuljatok velünk a nagyoktól (A kat).

Tisztelettel:
Bagaméri Krisztián (Hun) Kecskemét

jimmy
2005-11-12, 19:50
Szevasz mindenki!

Nem nagyon akarok ebbe a vitába beleszólni,bár van némi közöm hozzá.
Ja amúgy Juhász Krisztián vagyok.
Igen régóta elkezdtem a modellezést a bátyám hatására,valamikor a múlt évezred végén.A 1/8-as kategoriával nem régen ismerkedtem meg,de előtte egy jó pár elektromos versenyen volt szerencsém részt venni.Tényleg nem akarok senki pártjára állni,de valahol mindkét vitázó félnek igaza van.Az"Eszenyi team"-nek annyiban,hogy ők valóban próbálnak a szabályok szerint versenyt rendezni,és azok szerint le is bonyolitani.Ez valóban dicséretes,de erre még sajnos a magyar modellezők közül még igen kevesen vannak anyagilag felkészülve."TISZTELET ÉS NEM KIS IRIGYSÉG A KIVÉTELEKNEK."Aki ezt a hobbyt,sportot választotta az előbb vagy utóbb rájön arra,hogy erre annyit lehet költeni amennyi van,és ez szó szerint értendő!!!
Az is igaz hogy valóban kedvelem és tisztelem mind az "Eszenyi Team"-et,de ilyen mértékben ugyanilyen jól megvagyok a Hegedűsékkel is,mert valóban nagyon sokat segitettek nekem abban,hogy megkedveljem,és szeressem az 1/8-as kategoriát.Bár ugyanitt köszönettel tartozom a Csekőéknek is bár volt egy kis surlódás köztünk,de aki ismer az tudja,hogy engem nem kell mindig komolyan venni,és a Gergő sajnos ezt még nem tudja(tudta)!Visszatérve a vitához,bár igaz,hogy más hangulatuak az Eszenyi,és más a Hegedűs féle verseny lebonyolitása.Az egyik ilyen,a másik olyan!Mindkettőnek megvannak a maga előnye és hátránya!
Az lényeg szerintem annyi,hogy nem kellene idáig fajulni a dolgoknak,mert ez nem tesz jót sem a klubboknak,sem a modellezőknek.
Mint tudjuk(hallottuk) valamikor lesz egy ugynevezett gyűlés ebben a témában,hogy kinek mihez van joga,kedve.Szeretném,ha valaki erről tud vagy valami info-ja van akkor valamilyen uton módon értesitsen engem,vagy ha lehet akkor mindenkit akit érint.


Előre is köszönöm! Juhász Krisztián

esze
2005-11-14, 17:17
Kedves Krisztiánok!

Megint több tárgyi tévedést kell tisztázni.

1. Megtisztelő(?) de engem - főleg nem egy személyben - nem "Eszenyi Team" -ként kell emlegetni. Talán sikerül előbb-utóbb megérteni, hogy a PÉMK (Pécsi Ércbányász Modellező Klub) - CÉGBÍRÓSÁGON BEJEGYZETT JOGI SZEMÉLY - választott - nem önjelölt - autós szakosztályvezetője vagyok. Ugyanígy Barocsai Róbert nem "Barocsai Team" hanem a BAK (Budapesti Autómodellező Klub) szintén választott elnöke (Tavaly Horváth Zsolt volt.) Ezért nem rangkórságból kérem a megfelelő cím tudomásulvételét, hanem azért mert TÉNY.

2. Az első pont figyelembevételével megint tudomásul KELL venni a következőket. Mind a PÉMK-nak mind a BAK-nak (és sok másnak is!) JOGA van versenyeket rendezni, JOGA van eldönteni, hogy milyen versenyeket rendeznek a pályáján, JOGA van eldönteni, hogy azokat ki(k) rendezi(k) meg.

3. Minden versenynek van (kellene lennie) írásban rögzített szabályzata. Az országban idén legalább 70-80 verseny volt. Mindegyiknek - az esetek többségében még interneten is elérhető - IRÁSBAN RÖGZÍTETT szabályzata van (volt). Mindegyik(?) versenyt igyekeztek ezen szabályok figyelembevételével megrendezni!

4. Szabályalkotás. A szabályokat NEM felülről kényszerítik senkire. Viszont minden szövetségi rendszerhez - legyen az márkakupa - tartozó versenynek igazodnia kell a szövetség (cég) irányadó utasításaihoz, elvárásaihoz. Ezen belül szabad kéz van a szabályalkotásban.l Azaz minden további nélkül lehet olyan szabályzatot alkotni, mely figyelembe veszi a helyi (magyar) körülményeket.

5. Magyar Bajnokság. A Magyar Bajnokság csak annyiban speciális mint a jégkorong, kézilabda vagy az igazi autóversenyek esetén. (Kedvenc példám a kutyafogathajtás) Mindegyiknél a szövetségek tagjai alkotják meg a szabályzatukat - igazodva a nemzetközi szabályokhoz alkalmazva a helyi (magyar) adottságokat. Autómodellek esetén - bizonyítandó hogy az EFRA szabályzat NEM módosítás nélkül került átvételre: - pld. : elektromos Stock kategóriában nem csak EFRA 5 fokos motorral lehetett menni, nem csak EFRA homolog karosszériával lehetett menni, sőt maga a Stock túraautó kategória NEM LÉTEZIK az EFRA-ban! 1/5 esetén külön van értkelve a "B" liga, ami szintén nem EFRA alapú, nem csak EFRA homológ karosszériával lehet menni, (Pld. Opel, BMW egyes változatai, Peugeut, Mercedes) , számos megkötés nincs átvéve az EFRA szabályzatból. Ezért nem igaz az, hogy ha MB akkor ott csúcstechnikával kell menni, csak EFRA módon lehet lebonyolítani a versenyt. Simán lehet rögzíteni, hogy legyen kettő döntő, sőt azt is, hogy erről - vagy a besorolásokról - a helyszínen lehessen dönteni. ENNEK SEMMI AKADÁLYA NINCS, csak le kell írni. (Az F1 1/8-as kaszni már érdekesebb.)

6. Szabályalkotás másodszor. Az előbbiek figyelembevételel az érvényben lévő Magyar Bajnokság alapját képező szabályzatok hogyan készültek? Először le lettek forditva az EFRA szabályzatok (Csekő, Sárkány, Barocsai, Héjjas, Horváth, én és még sokak részvételével) majd meg lettek keresve a hazai szakemberek pontosan a módosítások rözgzítése, a helyi viszonyok alkalmazása stb végett. (Azon is érdemes elgondolkodni, hogy ennyi hülye és ertetlen ember csak nincs, aki ezeket mind saját idejéből ingyen - bérmentve megcsinálja.)

7. Szabályalkotás 3-szor. Azon is el kell gondolkodni, hogy miért nem szól bele senki a Tamiya, HPI, a Csepel a Debreceni versenyek szabályaiba, rendezésébe. Azért mert nem MB-t rendeznek. Megjegyezni kívánom: Verőcei Gábor részéről érkezett pld. pontosan olyan felvetés, hogy a márkakupások részére is kellene valamilyen "megoldást" találni. Ennek sincs semmi akadálya csak senki nem kényszerítheti őket erre, félreértések elkerülése végett: nem is akarja. Pedig ott nemzetközi eredmények is vannak! (Rajki, Herczeg stb.) Annyiban vagyunk csak saját magunk ellenségei, hogy erről így nem nagyon tud senki. (Mind németországban, mind Ausztriában a márkakupák szintén regisztráltak az ottani szövetségeknél.) Hozzá kell tenni azt is: azt, hogy Cserkuti Gábor 5 az európai ranglistán vagy hogy EFRA versenyt nyert Zágrábban szintén csak akkor tudják meg, ha ezt valaki az MMSZ-nél intézi. Ugyanúgy mint kutyafogathajtás esetén. Ezért pld. Horváth Zsolt felelős aki nem megy 1/5-el és pénzt nem kap ezért.

8. Magyar Bajnokság 2. szor. Azzal sem lenne problémája senkinek, ha Hege 240 versenyből 5 döntővel csinálna Hege kupát szabályzat nélkül 800 résztvevővel. Ha erre a Pécsi pályát akarná igénybe venni, akkor kifizetné a pályabéreleti díjat és viszlát. (Ez történt HPI kupa esetén is. Örültem neki, hogy itt volt és eszem ágában nem volt beleszólni. Örülnék neki ha jövőre is jönnének, meg jönne a Tamiya, Kyosho stb. Én is szeretek csak nézelődni.) Teljesen más kérdés, hogy pillanatnyilag modellezés szempontjáből semmivel nem tudjuk klubként jobban kihasználni, mintha tojásevő verseny lenne. Ahhoz szintén szükség lenne a program legalább közelítő ismeretére, hogy hirdetni lehessen.


9. Problémák. 2 évvel ezelőtt nem sikerült megállapodni Hege-vel az 1/8-at illetően (nem nekem én ott sem voltam). Ezért - figyelembe véve, hogy meg lehessen rendezni hivatalosan a versenyeket - úgy készült el a MÉG MINDIG ÉRVÉNYBEN LÉVő szabályzat, hogy 1 nap volt 1/8 másnap meg 1/10-es verseny. És eszerint le is futott a tavalyi év úgy, hogy közben Hege is csinálta a sorozatát. A hivatalos viszont nem az volt.

10. Történelem. Látva, hogy a sok verseny így nem jó a versenyzőknek sem (többek közt az én kezdeményezésemre is) tavaly Hege záróbuliján ismét történt egyeztetési kísérlet, sőt megállapodás. Ekkor - mivel még nem volt Hege-éknek klubjuk - minden olyan helyszínen ahol nem állt rendelkezésre klub én személyesen szabadidőm rovásásra (nyiván gonoszságból) a PÉMK nevében bevállaltam az adminisztrációt. Ezért volt szinte minden versenyidőpontban a PÉMK mint rendező megadva az MMSZ naptárban. Abban is megállapodtunk, hogy elkészül ennek megfelelően az 1/8-as szabályzat is. Mind a BAK mind mi PÉMK (nem Eszenyi Team) belementünk abba, hogy saját pályáinkon nem mi rendezzük a versenyeket. Mivel nem akartunk beleszólni az 1/8 szabályalkotásba hangsúlyozom senki az Hege-ék dolga lett volna. (Ezt írtam a topicinditóban is.)
A mai napig ez nem készült el, azaz a hivatalos szabályzat a korábbi egy napos. Miután pedig sem a BAK sem - itt mindegy milyen funkcióban írom magam - én vagy PÉMK nem akartunk ás akarunk beleszólni az 1/8 szabályzatba, hanem ahhoz alkalmazkodunk, abba a helyzetbe kerültünk, hogy nem tudom leadni a klub nevében az 1/8-as jegyzőkönyveket, majd a BAK azt látva közölte, hogy csak szabály szerint hajlandó a versenyt megrendezni. (Ekkor vitték el azt gyorsan Szekszárdra.)

11. Megint más történelem. 1/5-ös verseny lezajlott a Pécsi klub rendezésében (90%-ban Petkó Gábor időmérésével és általában a pécsi versenyeket ő méri!), melyen több külföldi résztvevő is volt. 1/5 -ös verseny lezajlott ausztriában - a magyar szabályokkal - probléma nélkül OSZTRÁK rendezésben! (Megjegyzem, ők külön felhívták arra a figyelmet, hogy nem rossz ötlet, hogy a magyar 1/5 MB 2 napos!) Fel sem merült, hogy ott nem ők rendeznek - és természetes módon Dini - aki a magyar 1/5 90%-át méri SZAKMAI segédletével - szintén több külföldi résztvevővel. Pécsett lezajlott az Osztrák Serpent Tornado Challenge (1/8, 1/10) a PÉMK rendezésében az osztrák szabályok szerint (Binder úr segédletével). Szombathelyen lezajlott elektromos MB a szombathelyiek rendezésében (én csak az időmérést biztosítottam, többször nem is én ültem a számítógépnél) Dunaújvárosban szintén lezajlott MB dunaújvárosi rendezésben, ugyanúgy csak az időmérést biztosítottam. Debrecenben is lezajlott MB debreceni rendezésben. Lezajlott x db. RCOR kupa RCOR rendezésben több!!! időmérővel (Nagy Péterrel, Bencze Zsolttal és velem). Lezajlott a Hungaroringi nyílt verseny (Budapest kupa) BAK rendezésben (én kizárólag az időt mértem). A Pécsi pályán HPI kupa is volt. Kibérelték a pályát, és lebonyolították a versenytSok példát lehetne még sorolni, de talán ennyiből is le lehet vonni egy következtetést: nincs ma az országban olyan verseny, amelyet kizárólag egy ember tud megrendezni, lebonyolítani. Illetve rosszindulattal: egy ilyen van.

12. Ismét az előzőekhez, korábbiakhoz. Az általatok emlegetett Pécsi versenyen én semmi mást nem tettem, mint az érvényben lévő szabályok szerint rendeztem a versenyt. Ha a szabályban az lett volna, hogy az első kettő tolatva kellett volna hogy menjen, akkor úgy ment volna.

13. Miért nem jó ez pld. a Pécsi Klubnak? Többek közt: jelenleg Timár Gergő személyében az 1/8-as Magyar Bajnok a MI azaz PÉMK (nem Eszenyi Team) klubtagunk lenne. De nem lesz az, mert nem hivatalos az eredmény. Ez csak azzal jár, hogy nem lehet pld. őt (nem engem az Eszenyi team-et) a városban minden évben a sportolók számára tartott ünnepségen a város elé (nem elém az Eszenyi team elé) állítani, jutalmazni, a sport évkönyvébe beírni. Ugyanis ehhez szakági igazolást kell leadnom az önkormányzatnál (nem az Eszenyi team-nek) hanem a PÉMK-nak. Azaz pld. csak ezzel az akcióval azt tudom mondani, hogy Hege ELVETT a klubtól, a várostól egy jó eredményt Timár Gergőtől pedig ELVETT egy ilyen lehetőséget. ÉS EZ EGYSZEMÉLYI FELELőSSÉG. AZ ÖVÉ. A Hege buli biztosan jó lesz, tavaly is és régóta az . Az azonban lehetene MELLETE is, most csak HELYETTE lesz. (pld. 1/5 Cserkuti buli is lesz. De Héjjas HIVATOLASAN IS Magyar Bajnok, a fiam pedig remélem ki lesz állítható a város elé mert a B ligában 3! És ez nem csak apaként fontos nekem (nyilván úgyis) de így jövőre utánpótlás nevelésre még nagyobb esélyellyel pályázhatok (nem Eszenyi team) hanem PÉMK mert már idén is eredményesen tettem, sok munkával, nem saját zsebre hanem a klubért. Ennek köszönhetően (is) a tél folyamán gyakorlatilag minden hétvégén a klub ebből fizeti a terembért.

Elhangzott kérdésként, hogy mi történt az egyeztetésen az MMSZ nél.

Örömmel közlöm: nem volt verekedés.

Ennyiben azt hiszem ki is merült a 3-4 órán át tartó megbeszélés, ezért meglehetősen szkeptikus vagyok.

Ne legyen igazam.

bkrisz
2005-11-14, 21:03
Tisztelt Gábor.

Ezek szerint de javíts ki ha tévednék az állítólagos Magyar Bajnokságban elért eredményem egyenlő a 0-val? Mert ha így van akkor itt sokan fére lettünk vezetve.
Az én eredményeimről még annyit hogy 5. lettem a Serpent Seriesbe úgy hogy a 4.verseny volt az első amin indultam mert akkor csatlakoztam be az állítólagos MB-ba.
Látod? Te is büszke vagy a fiadra hogy a B kategóriába eredményt ért el ( Én is gratulálok Bubu szép volt) és az én eredményemet meg lenézted.
Mi egész nyáron abban a tudatban versenyeztünk nem kevés pénzért és nem a nevezésre gondolok hanem a kocsik fenttartására hogy semmi nyoma ne maradjon?
Hát nekünk nem ez lett mondva és ha ez igaz akkor most meghirdetem a kocsimat és soha többet nem akarok indulni 1/8-ba mert mire véget ér a szezon addigra kiderül hogy kidobott százezrek voltak.
Remélem hogy a hétvégén eljutok a pécsi versenyre és ott részletesen meg tudunk mindent beszélni.

Tisztelettel:
Bagaméri Krisztián (Hun) Kecskemét

esze
2005-11-14, 22:24
Tényleg nem értelek Krisztián.

Egyszer szánj már rá 10 percet és olvasd végig az egészet. Azt is ami után először beírtál.

Az eredményedet nem becsülöm le. A magamét sem értékelem igazán, ha nem azért születik meg mert megérdemelt.

Azért azt megkérdezem. Szerinted bármilyen sportban normális dolog az ha abban kb.10 órás gyakorlás után eredményt ér el valaki? Vagy el tudod képzelni hogy normális körülmények közt ez lehetséges?

Fiamról. Amellet hogy örülök, nem az eredménynek örülök igazán, hanem annak, hogy fejlődik. őszintén szólva többre értékelem a megyei sakkversenyen elért eredményét, mert azt 40 valahány gyerek közt érte el.

Én inkább azt nem értem meg sokakban - így akár benned is- hogy nem edzetek, csak versenyezni akartok. Ez rám is vonatkozhat, viszont annyiban tudom magam menteni, hogy mi nagyon sokszor megyünk edzeni mind elektromos, mind 1/5 ös autóval, valamint sok 10-100 órát szimulátorral. Azt viszont tudom, hogy sokan ezek egyikét sem teszik.

Azt sem értem, miért kellene eladni az autót. Ha egyszer Hege jó versenyeket csinál - márpedig azt állítod - Te ott jól érzed magad akkor csak azt kell elérni amiről fent írtam. Azon kívül próbáljatok meg minél többen összeállni, hogy valahogy meg tudjatok teremteni edzéslehetőséget. Nem egyszerű de pld. Illés Róbertéknak Dunaújvárosban sikerült. Maj kiküzdik a pályát is nagyobbra. (Idén elértek állványt. RCOR állandó! offrod pályát hozott létre. Csak megyünk előbbre.) Ez Kecskeméten is mehetne.

Na ennyi, és bocs de nem érek rá többet a témával foglalkozni.

üdv

jimmy
2005-11-16, 17:50
Elnézést PÉMK.....

Sanyi bátyó
2005-12-02, 16:46
Hello Mindenkinek!

Motto:
Ha valaki nem szereti a hosszúra nyúlt intellektuális elmélkedést egy témáról, azt kérem már most az elején, hogy ne olvassa el!
A Tamiya, HPI, és egyéb kizárólagosan márkaversenyek nem tartoznak e cikkhez!

Csak az RC 8-as pályaautó Magyar Bajnoksága.
Végigolvastam eme hosszú vitát!
Szomorú is vagyok tőle!
Miért szólok bele?
Mert 20 éve játszom az 1/8-as pályaautóval.
Az idén nem is mentem el Pécsre, mert csak a "Hege-féle" versenynaptárt néztem. El is néztem...
Soha nem voltam nagymenő a pályaautóimmal, de a lelkesedés legalább olyan bennem, mint régen, amikor kezdtem.
Szóval hiányzik a kisautóversenyzés!
Korábban jó haverságban voltam Hegével, de ez megromlott. Azóta csak az a gúnynevem, hogy a "sértődős Sanyi".
Komoly vitákba keveredtem a Hegével, de sohasem lett belőle közös nevező. Mindig ragaszkodtam, hogy az EFRA szabályzatot tartsuk be!
ATTÓL LESZ AZ EGÉSZNEK ERKÖLCSI ALAPJA!
Az EFRA szabályzat mindenkinek jó Európában csak a magyaroknak nem?
Mert Hege szerint az hülyeség, mi itt vagyunk itthon és magunknak játsszuk az egészet! Ne szóljon bele valami idegen intézmény!
A többszöri ilyen vita után megromlott a barátság.
Az EFRA szabályzatot a 90-es évek elején a Bognár Tibiék lefordították magyarra és egy szép kiadványba osztogatták is az érdeklődőknek.
Nincs benne semmi teljesíthetetlen dolog.
A sok talajtalan vitát kiiktatja az, ha a bevált szabályok szerint játszunk!
A sárga irigység megesz, amikor látom az interneten a sok színvonalas versenyek videóit. Ott a szervezés rohadtul komoly! Meg minden komoly!
Pedig ott is lehet vita sok! Eddig 5 világbajnokságon vettem részt, igaz hajóval, ott is volt vita, de csak rövid ideig.
Mert a szabályzat mindenkit leállított, mert mindenki tisztelte a rendet!

Pedig nagyon gazdagok vagyunk pályaügyben!
Pécs
BP. Hangár utca
Szekszárd
Orosháza
Ezek mind csak nekünk épült aszfaltpályák, és alkalmasak a versenyekre!
Ide venném Egert is, de sajnos az aszfaltja megromlott, de igaz a pálya csak modellezést szolgálná így is!
Ezek a pályák vagyont érnek!
Na és hány induló volt a robbanós 1/8-as pálya versenyeken?
Finoman szólva is nagyon kevesen...
Miért?
Mert nincs rend!
Aki rendet akarna, abba valaki belemar! Aztán nincs kedve tovább vesződnie versenyszervezéssel.
Na meg a pénz!
Ajaj!
Ez a legkényesebb!
Amikor megkérdeztem miért ilyen magas a nevezési díj, akkor azt a lakonikus választ kaptam, hogy itt költségek vannak!
Tudom én hogy vannak! De 20 versenyző fejenként 5 ezret leperkál, az ugye testvérek között is 100 rugó!
Szerintem az sok pénz!
De nem morognék a nevezési díjért, ha EFRA szabályok szerint lenne fegyelmezetten lerendezve a verseny!
Mert manapság mi van?
11-12 induló esetén, ami jellemző létszám évek óta, este fél hétkor van a döntő, lehetőleg amikor már a lemenő nap szembe világít. De amikor eltört az autó és a szabályok szerinti öt percemet kértem javításra, akkor oda se figyeltek rám és elindították a futamot. De olyan is volt, hogy világítás kellett volna a modellekbe.
Ezért a szervezésért nem is fizetek!
Igaz ezzel kizárom magam.
De a gagyi az gagyi.

De még mindig a pénz!
A kényes téma!
Sokan itt felemlegetik, hogy sokba kerül az autómodellezés!
Tényleg sokba kerül! Ez egy drága játék! Nem gyerekjáték!
Sőt!
Az egész modellezés anyagi ráfizetés, magyarul pénzpocséklás!
De értelmetlen dolog a modellezésben anyagi hasznot keresni!
Mert szórakozásból csináljuk!
Én nagyon szeretem a pécsi pályát, pedig nekem igen messze van!
A francot meg érdekli mennyi a költség meg a benzin.
Ha most valaki azt hiszi, hogy gazdag vagyok, akkor nagyon téved.
A sport az szenvedély és azért csináljuk. Kerül amibe kerül.
De a sport mindenhol szabályok szerint megy!
Akkor van létjogosultsága!
Rendnek kell lenni.
Mert ha rend van, komolyság van, minden pénzt megér!
Nincs más alternatíva.

Na persze eme okoskodásom és bölcseleteim alapján biztos nem változik meg semmi sem. Hege nekem kijelentette, hogy ő bizony nem enged, a saját elgondolásai szerint halad. Voltak fiatalok, akik próbáltak változtatni, de beletört a bicska...
Kedves Eszenyi Gábor küzd eme oldalakon a pécsi pályáért, a jó versenynaptárért a szabályokért. Bátor tett! Erőt kívánok neki hozzá sokat!
Mert bizony az a pécsi pálya, nagyon jó pálya...
Kiút?
Nem látok kiutat. Sok az ellenkontra.

Eszembe jutott egy történet:
Winston Churchill, aki nagy ember volt egyszer azt mondta:
A demokrácia csak akkor működik, ha az emberek alábbi sorrendben minden nap így tesznek:
1. Betartják az írott törvényeket!
2. Betartják az íratlan törvényeket!
3. Betartják a jó szokásokat!
4. És nem utolsó sorban jól neveltek!

Angliában biztos majdnem így is van, mert a modellezés ott tömegsport.
Nem szeretem felemlegetni a régi dolgokat, na meg tudom, hogy a fiatalok utálják az ilyesmit.
De!
Van egy álmom...
Azt a hazai Bajnokságot szeretném újra átélni, ahol Szekszárdon nem tudtak minket egy fotóra lefényképezni, mert olyan sokan voltunk. Csak osztrákokból volt 24 induló, meg a boldogult NDK-ból, stb. stb...
A német AMT szakújságban azt írták, hogy a szekszárdi pálya közép-Európa legszebb pályája. A pálya még megvan...
Pécsett abban az évben 4 verseny volt és az osztrák Binder itt árulta a Serpent alkatrészeket forintért. Ez volt 1988.
Nem lehetetlen álom ez. Akkor minden az EFRA szerint ment.
Azóta a világ sokat fejlődött. De nem mi...

Na eleget károgtam, de csak azért, mert nagyon hiányzik a versenyzés.
Reménykedem, hogy egyszer újra EFRA szabályok szerint állhatok a startvonalra.

Sanyi bátyó

bkrisz
2005-12-02, 19:51
Tisztelt Sanyi Bátyó (Tanárúr)

Én nagy tisztelője vagyok azon kevés embereknek akik a 80-as években versenyeztek és számomra az ő szavuk szent. Ide tartozik Csontos Pityu barátunk is. Ezért én is egyetértek a fent leírtakkal. Ez azért van mert lehet hogy nekem soha se lesz akkora tapasztalatom mint nekik már van. Tehát én rábízom a döntést a "nagy öregekre" Ök már láttak sok olyan dolgot amiről mi még nem is hallotunk, és rettentő nagy tapasztalattal rendelkeznek minden téren. Én bízok benne hogy egyszer még én is húzhatom a gázt egy nagylétszámos nemzetközi mezőnyben a tanárúrral együtt mint már mentünk is Orosházán. Sok sikeres versenyt és jó egészséget kívánok.

Tisztelettel: Bagaméri Krisztián Kecskemét

Anonymous
2005-12-13, 14:08
ez nagyon baro :D :kemeny: :tanc: :-({|=

resophon
2006-01-04, 14:09
Hát ez azért ijesztően hangzik valakinek, aki jövőre akarna ringbe szállni ebben a kategóriában, és aki 20 éve pontosan ilyesfajta dolgok miatt adta el a kocsiját mielőtt beszállt volna a csatába. Ennyit a kategória népszerűsítéséről.

Nem tudom, hogyan oldható fel a turáni átok, de úgy általában olybá tetszik, Sanyi bátyó ezen a fórumon mindig értelmes dolgokat ír s teszi ezt igen higgadt stílusban. Tartsa Isten jó szokását!

Békés Újévet mindenkinek!