PDA

Teljes verzió megtekintése : Statikus elektromosság!!!



Skydancer
2007-06-11, 10:08
Sziasztok!


Még az elején: nem történt baleset, csak nem tudtam hova írjam...

Tegnap Pusztazámoron reptettünk négyen, körülöttünk több irányba kissebb-nagyobb viharfelhők csattogtak.

Fölöttünk is volt egy kissebb felhő, de pár csepp esőn kívül más nem jött belőle (utóbb kiderült: ez VOLT a szerencsénk).

Bazyjoe épp felszállni készült, amikor nagy ordítást hallatott ( :) ), majd értetlenséggel az arcán közölte, hogy megrázta a rádiója!!!
Mondom neki, hogy ne szórakozzon, mert énis megrázom, mire mutatja a kapcsolót az FC-16-on, hogy ez ráz, mire megint kisült kb 2(!!!) Cm-ről!!!

Rögtön kikapcs, motor leállít, érdeklődés élénkül!

Fölemelt antennával kb 10 mp-alatt annyi statikus töltést gyüjtött be a rádió, hogy 2-3 (!!!!!!) cm-ről ívet húzott, bármilyen fém részéhez értünk!
(becsült feszültség: 40-50.000 V!!!)

Elővettem az én rádiómat (Optic-6) ugyanaz a helyzet! Ráz mint a fene!

Érdekességként a másik két rádió (Eclipse-7, T4-EXA) nem ráztak!!!

A T4-el még repült is a tulaj, bár erősen tiltakoztam ellene, de nem lett gond.

Később tudtam meg, hogy ilyen erős töltésnél bármikor lecsaphatott volna egy villám...

Szóval ésszel viharok közelében!

Üdv

Sd

ui: kb. másfél óráig tartott a jelenség, előtte és utána nyugodtan repkedtünk!

APPME
2007-06-11, 10:12
Hali!
Nagyon hasznos a téma felvetése.
Általában figyelmet érdemel zivatarveszélyes időszakban a nyílt terepen állni, fa alatt tartózkodni, nyílt vízterületen tartózkodni, csónakázni.
Ifjú koromban saját szememmel láttam egy ilyen tragédia következményeit... :(
Szerintem óriási szerencsétek volt a lehetőségekhez képest.
Tudjátok - a villám alulról indul!

klac
2007-06-11, 22:28
Sziasztok ! Fenti történetet én is megéltem, csak az volt a külömbség, hogy egy segédmotoros vitorlázóval, amit magam építettem.

Alsónémedin / Pest megye / repkedtünk, de a az én vihornyám , fix gázzal szlopálta a 50 cm3 üzemanyagot, ami 9 perc motoridőt biztosított. Várható volt a vihar,de még belefér egy , -gondoltam én -

3-4 perc után nagyon ott volt a vihar, mindent csináltam a repcsivel hátha megáll a motor, ami teljes gázzal teljesített. Orsó, átesés, billegés, semmi nem renditette meg a kis Enya-t.

Közben folyamatosan 2-3 cm-es szikrák ugráltak a a rádió müa.-ra felvitt fém része és az ujjam közötta az F-16 rádió voltán. Hihetetlen, de semmi féle rádió zavar nem volt közben csak én jujogtam. Végül teljes gázzal lekényszerítettem bió fékkel , és már szakadt is az eső.


Klac

fuhur
2007-06-12, 10:29
Ezek után talán érdemes elolvasni a távirányítók gépkönyvét. Nekem a Graupnerek könyveiben mindenhol az első oldalon szerepel, hogy zivataros időben az adót használni tilos! :idea:

Hassan
2007-06-12, 17:36
Hi,

Meg jo, hogy nem csapott beled(beletek) a villam..



...Elővettem az én rádiómat (Optic-6)...( HITECH ado..) :kemeny:

klac
2007-06-12, 22:10
Az ERő velünk van!

Volt rajtam gumicsizma ! :P :cry:

Viccet félre téve, ilyenkor egy 1 m-es antenna lehet egy villámcsapás célpontja ? A környezetemben voltak bokrok, szélzászló ami magasabb és földeltebb , mint a cipőm / eső ekkor még nem esett / Tanulság : Vihar - közelgő fekete felfő - láttán azonnal leszállni, és autóba beülni !

Hazamenve tanulmányozni FARADAY bácsi felfedezéseit ! :roll:

A szerencse legyen Veletek! KLac

APPME
2007-06-13, 00:21
Néhány éve Szarvason egy autós a hirtelen záporban kiszállt, megigazítani a beragadt ablaktörlő lapátot. A város központban, kétoldalt emeletes házak, villamos távvezetékek, antennák, stb.
És... :(

A villám nem kiszámítható.

kowee
2007-06-13, 01:28
Néhány éve Szarvason egy autós a hirtelen záporban kiszállt, megigazítani a beragadt ablaktörlő lapátot. A város központban, kétoldalt emeletes házak, villamos távvezetékek, antennák, stb.
És... :(

A villám nem kiszámítható.

Na ez igaz. A házam mellett egyik riányba egy műhely, másik irányba egy 2 emeletes társasház, a szomszéd telken meg egy fa. Persze két hete szombaton pont a tetőantennát kapta el a mocsok. Beltéri egység, asztali gép, router és notebook szikra füsti én meg csak ültem a szoba közepén várva hogy hol lesz a füst melett tűz is szalonnázni egyet. :D

Matvac
2007-06-13, 09:13
Szerintem sírva etted volna azt a szalonnát, plána ha majd neked kell beszerezni a dolgokat.
Viccet félretéve.
Viharban még fedett helyen is veszélyes lehet lenni, lásd lakásban pl gép elött, vagy bárhol ha belecsap a villám.
Pláne nyílt ég alatt, pláne adóvevővel, ami pont elektromos hullámokat bocsát ki :)

Én megmondom őszintén erre nem is gondoltam volna, úgyhogy nagyon jó hogy írtátok. Belevésődött az agyamba egy életre.

Fülee
2007-06-13, 09:53
Nekem a horgászbotomra is rá vagyon írva, hogy zivataros időben dobd el messzire. (grafitból van, vagy valami hasonló)

APPME
2007-06-13, 14:35
Villámveszély!

A szabad területen lecsapó villám közvetett módon is kárt tehet az élőlényekben. Mindez érvényes leszakadt villamos távvezeték, zárlatos (földzárlat) közvilágítási célú világítás tartószerkezete, stb.
A talajjal érintkező áramforrás, villám a földben tovaterjedve ún. lépésfeszültséget alakít. Ami röviden azt jelenti egy példán keresztül:
A becsapódási ponton a földhöz képest legyen 10.000 V (hogy könnyű legyen számolni)
A föld vezetőképességének függvényében a ponttól 1-2-3 stb. méterrel a földben 9-8-7 ezer voltokat mérhetnénk (ha hülyék lennénk próbálkozni ezzel) a közvetlen becsapódási ponthoz képest.
Így egy lépés, vagy kis terpeszállás - spárgázásról nem is beszélve - a lábaink 1000V-os feszültségkülönbségű talajjal érintkeznek.
Ettől még a himcsiratenyészetünk is kellően megbolydul, valamint meg is halhatunk... a modellt meg ki viszi akkor haza, ugye...
Legjobb ilyenkor a klasszikus balettben meghonosodott lábujjhegyen, zárt lábbal kipenderedni a veszélyes területről. Közben kéretik a fej és kéztartásra ügyelni. Nem árt vinni tüll szoknyát is, nekem mindig ott van a starterládában pár darab.
Ezért szokták tanácsolni, hogy zivataros időben ne tartózkodjunk nyílt terepen, de fa alatt se ám! Legjobb ilyenkor sehol.

Legközelebb átvesszük a göbmvillámok alfajait és néhány közismert UFO jelenséget.

vergabi
2007-06-15, 21:39
Remek játék a villámmal viccelni!!

Pár éve abszolút nem zivataros időben négyen toltak a hangárba egy műanyag vitorlázórepülőt Dunakeszin. Kettőjükbe belecsapott a villám. Mindketten meghaltak. A hangár előtt. A hangár tetején meg ott a villámhárító.

Úgyhogy menjetek csak nyugodtan kihúzott antennával a mezőre!!!

Skydancer
2007-06-16, 09:06
Szia vergabi!

Te valamit baromira félreértettél...

Mi nem játszottunk, hanem eléggé be...tunk.
Mint írtam, amíg el nem ment a vihar a közelből, a távirányítókhoz nem is nyúltunk. (kivéve az értetlenkét...)
Most így visszagondolva, még az autóba is beülhettünk volna...

Pont azért nyitottam a témát, hogy mások is okuljanak ebből!


Üdv

Skydancer

Al boldo
2007-06-16, 09:31
Remek játék a villámmal viccelni!!




Természtesen ez nem vicc!
Az hogy valaki közzéteszi tapasztalatait, hogy talán mások is okuljanak és tanuljanak belőle az nem bűn.
Hiszen hasonló paraméterekkel-nyílt terület, antenna, stb....- és adottságokkal rendelkező sporttársak vagyunk több ezren az ország számos pontján.
Plussz ha valaki ezt humoros formába is tudja önteni az megérdemel még egy pirospontot is. :taps:

.


Al boldo


Al boldo

Al boldo
2007-06-16, 09:33
Remek játék a villámmal viccelni!!




Természtesen ez nem vicc!
Az hogy valaki közzéteszi tapasztalatait, hogy talán mások is okuljanak és tanuljanak belőle az nem bűn.
Hiszen hasonló paraméterekkel-nyílt terület, antenna, stb....- és adottságokkal rendelkező sporttársak vagyunk több ezren az ország számos pontján.
Plussz ha valaki ezt humoros formába is tudja önteni az megérdemel még egy pirospontot is. :taps:







Al boldo

sajtqkac
2007-06-17, 20:49
Neke volt egyszer egy ilyen élményem. :D A balatonon, Zamárdinál horgásztam egy stégen, a parttól kábé 30-50 méterre, és egyszer csak látom hogy viharjelző elsőfokon elindul egyből, ami bizony elég ritka, aztán pár perc mulva elkezdett csepegni az eső. Mellettem ült az öcsém, akinek olyan 5 centi hosszú haja volt akkor. Nos, egyszercsak látom, hogy felállnak a hajszálai a gyereknek. Lesimítom, újra feláll. Szerencsére volt annyi eszem, hogy kijöttünk azonnal, mint a szélvész, ugyanis épphogy partotértünk (csónakkal) kipakoltunk a csónakból mindenféle cuccot, lekötöttem egy fához, és látom csak, hogy újra feláll öcsém haja, ő meg mondta az enyém is égnekállt. Ebben a pillanatban pont abba a stégbe belecsapott a villám, ahol 10 perce még nyugodtan horgászgattam. Hát beszartam rendesen, mitnemondjak... :shock:

mociker
2007-06-17, 22:16
Ez igen
Szerencse fiai vagytok!!!
Persze,nem ártott felismerni,a helyzet komolyságát sem.

Redbáró
2007-08-22, 09:58
Sziasztok!

Nekem ezt a történetet idősebb vitorláshajómodellezők mesélték.
Nekünk vitorláshajóversenyen ha esik az eső ha nem versenyezni kell. Egyedül akkor fújják le a futamokat ha villámlik. Egyszer nem villámlott de a levegőben nagy volt a statikus elektromosság ugyanis zivataros volt az idő. A versenyzők akik éppen akkor futam közben voltak sorra dolbálták az adókat a földre, mert rázta őket az áram.

Dragster Rc
2007-08-27, 16:17
kb 1 éve kezdtem el aktivan a modellezést, és csak nem rég kezdtem el gondolkozni, milyen hatással lehet a villám a rádiora.. Hát ez a téma most nagyon jol jött.. jo lesz vigyázni... csak pupillázok, miket irtok... Nemsemmi :roll: :shock: :shock: :shock: :shock:

Dudkin
2007-08-28, 09:34
Nekem a horgászbotomra is rá vagyon írva, hogy zivataros időben dobd el messzire. (grafitból van, vagy valami hasonló)

Es van is benne igazsag. Matra toveben pecaztunk volt, ign jo minosegu karbon matchbot. Jott a csimmbumm, de elotte lehetett erezni a "feszultseget a levegoben". Orditva fogtuk a botjainkat es mindketten mindenfele rongyokba tekergetett kezzel szedtuk szet oket es raktuk be a tokjaikba. Ez volt 3.90 en, nem tudom, mi van amikor az ember a 13 meteres rakossal ugykezel:)


Dud

Viktor
2008-07-06, 01:31
Pár éve történt meg ez velem: (csak arra példa hogy a villámot mennyire nem lehet kiszámítani)
Mentem gyalog az utcán a buszmegálló felé. Szakadt az eső. Ez házak és minden féle magas fák stb között volt. Sőt volt ott egy trafó is ami az utcákon szokott lenni amihez magasabb feszültségü vezeték megy. Azthiszem az tranzformálja le az áramot 220 ra. Szóval azon a trafón volt villám hárító is. Minden csupa víz volt tehát minden magasabb tárgy jól vezette volna az áramot. És akkor a villám sz@rt minden magas tárgyra és villámhárítóra meg mindenre és egyszerúen bele csapott az utca közepébe. A trafótol olyan 3 méterre. Tőlem meg kb 10 - 15 re. Bele az aszfaltba. Még csatorna fedél sem volt ott ami esetleg jó vezető lenne. Teljesen minden logikának ellentmondóan csapott le. Szerencsére nem belém. :)
Úgyhogy tapasztalat hogy a villám teljesen kiszámíthatatlan. Kivéve mikor felszúrom rá a rántotthúst. :)
Discoveryn meg hasonló helyeken azt mondják hogy a legbiztonságosabb az autóba ülni mert a tültés a kocsi külső felületén halad végig és sül ki.

Üdv: Viktor

Soliman
2008-07-06, 23:49
Ha a rádióm szikrát hány majd,csattogó cumolunimbisok gyűrűjében,akkor én ezt csinálom majd:rádiót diszkréten deaktiválva,majd szolidan eldobva a Tőlem telhető legelegánsabban kivitelezett hasassal a földhöz rögzítve kivárom a végét. :D Amúgy beülnék a kocsiba mint a villám.Ez viszont nem vicc!

Skydancer
2008-07-07, 12:46
cumolunimbisok gyűrűjében

Az Cumulonimbus. :) :)
És ha már gyűrűben vesz körbe, valószínüleg szupercella. :)
Akkor meg inkább tünj el onnan. :) :)

JégEmber
2008-07-07, 15:14
Sziasztok!

ÉRdekes topic, főleg mostanság, hogy napok óta instabil az időjárás. Bennem a következő kérdés merült így hirtelen fel.
Azt ugye már tudjuk, hogy viharban vagy annak közeledtekor nem repkedünk, mert "máros lehet" az egészségre. (Megjegyezném, hogy eszetekbe jutott-e, hogy reptetéskor a rét közepén egy rádión kívül egy mobiltelefon is van a zsebetekben...). De akkor a kérdés igazából az, hogy MIKOR NE REPÜLJÜNK? Honnan tudjuk, hogy "most olyan" az idő vagy a környezetünkben "olyan lesz"? Nyilvánvaló ha látom a nagy fekete felhőket, akkor el sem indulok, de milyen jelek vannak ezen kívül, amikre érdemes figyelni?

Skydancer
2008-07-07, 16:20
Szia JégEmber!


Akkor és ott nem voltak fekete felhők!!!
Körülöttünk 5-10km-re voltak "meghízott" cumulus-ok és köztük vékony szürke "lepel".
A furcsa az volt, hogy időnként minden irányból dörgött, viszont villámot nem láttunk.
Nem kimondottan zivatarfelhő volt, nem is esett.
A mobiltelefonnak meg nem sok köze van a viharhoz... szerintem. :)


Mikor ne repüljünk?
Zivatarfelhő közelében egyáltalán ne. De mint az "ábra" mutatja, ha a közelben dörög, akkor sem!


Skydancer

Soliman
2008-07-07, 23:13
cumolunimbisok gyűrűjében

Az Cumulonimbus. :) :)
És ha már gyűrűben vesz körbe, valószínüleg szupercella. :)
Akkor meg inkább tünj el onnan. :) :)

Jajj!Tudom.Mellépöttyentettem. ::)

Atta
2008-07-30, 03:39
A sárkányeregetés meg különösen veszélyes.

Sétálni meg lehetőleg csak kis lépésekben szabad.
Minél hosszabbat lépsz, annál nagyobb a feszültség a lábaid közt, ha a közelben csap be valahova.