Annál is hihetetlenebb, megtörtént esetek, ha azt mered mondani, hazudok, véged!

[APPME]

Tisztelt Sorozó Bizottság!


Üdvözölve a Kormány döntését, kérem felvételemet a Határvadász dandárba - vagy hogyhíjják majd. Meglesz a létszám, intézve a dolog!


Indokaim:
Sok évtizeddel ezelőtt a határőrségnél szolgáltam és kétszeres kiváló katonaként végeztem el a kétéves gyorstalpalót. Ami annyi tesz, hogy az írnok az utolsó egy évben kétszer is beírta a nevem a megfelelő rubrikába és így némi könnyebbséggel diplomáztam - volna le - ha egyáltalán ilyesmi szóba kerülhetett volna, így maradtam egyszerű HÖR (határőr) Kalasnyikovval felkent parasztfelkelő.
Akkor még nyilatkozni kellett a megbízhatóság miatt a származásról, én a munkás szülők paraszt gyermeke háttérrel simán megbízhatónak lettem nyilvánítva, ütve. Mint egy lovag, vagy lovak, fene se emlékszik, régen volt..

Én mellettem egyetlen határsértő sem jutott át nyugatra, én is csak évekkel később, mint turista, de még így is féltem. A VÁM-tól, de az más tészta. Valami videomagnó ajándékleveles ügy volt, de felmentettek, visszakaptam félévre.


Ámde némi észrevételeimet is mutatnám.

A katona, határőr, emlékeim szerint terepen tartózkodik zömében, ahol nem várt körülmények léphetnek fel, úgymint:
- Éjszaka
- Rossz idő (Hideg, meleg, zuhogó eső, jégeső, sár, zúzmara, hófúvás,másnaposság, jelenések, etc.)
- Intézkedési kényszer, szolgálat ellátása (Kergetőzni, fogócskázni mindenféle szabálytalankodó illetéktelen személyekkel, akik csúfolkodnak - Holnap is jövünk, talizhatunk hülyegyerek, fuss Forest, fuss! stb.)
- Bőséges élelmezés - anno alaménijom csajkából, remélem még megvan, beleírtam a nevem
- Emeletes vaságyon alvás, memóriás derékaljon, egy lenyomat gödörrel a közepén a múlt század közepéről az Ismeretlen katonától
- Reggeli torna - szemforgatás, fogak csikorgatása


Nem mondom, a kereseti lehetőségek kiválóak! Az a nettó pénz mindenre elég - ha egy napra esik költőpénzként...
Másrészt nincs az a dolog katonáéknál, ma kicsit fáj a fejem, meg nekem is jár a hüvelygomba, nem megyek sehova, hanem a parancs az parancs!


Tehát ennek fényében, mire is vállalkoznék? A kenyerem javát leginkább én ettem meg, bár vannak kivételek, de alkalmasnak látom hajlott korom ellenére is, valamiféle inspektori Vezérőrnagy Vezéri rangra. Egyetlen kikötésem, hogy a nettó átlagkeresetet megkapjam, ami egész életemben elérhetetlen vágyam volt eddig, ugyanígy az átlag nyugdíj is. A szolgálatomat úgy tudom elképzelni, hogy ha kel a Nap, ha nem, hajnali 8-kor felkelek és felkészülök a hozzám házhoz hozott határszakasz, kerítés szemlézésére. Miután kijelenthetem:
- Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve - elköltöm az ebédet és délutáni szunyókálással felkészülök az esti színházi, filmszínházi továbbképzésre valami értékközlő alkotás megtekintésre. Majd hamar nyugovóra térnék, hiszen másnap is holnap lesz és a havi 3-4 szolgálattal már erős bástyának tudnám megőrizni hazánkat. Ami ugye egyébként bokréta Isten kalapján, amit a tenyerén hordoz ha nincs éppen a fején...


Megjegyzés:


Igazából maradni szerettem volna, de az ismert változások miatt eldobnám a további szerencsét, e mezei vállalkozási formát és a kemény szolgálatot választanám, vesszen a KATA, hí a Haza!


Tisztelettel jelentem, félárbócra ereszkedve:

Tiborc Tibor

(Még egy utolsó megjegyzés, egyébként meg hurrá. Aki hiányolt valami felemelőt az írásomba, azok kedvéért meg: Daru.)

[APPME]

Kedves Olvasó!


Na, most szóljatok hozzá...
Nem elég, hogy nyakunkba szorítkozik a rezsi kvóta, annyi a baj e mellé, hogy ne legyen jókedve a népnek, he...? Egy érdekes problémáról vettem tudomást, bizonyára sokaknál előfordult, a megoldáson dolgoznak szakemberek, szakértők, hobbi elektronikai bajtársaink.
Szóval egy házi kültéri úszómedencénél konstatálták, hogy enyhén ráz a medence vize!
Ki ne járt volna így, mi? Bárkivel előfordulhat! A rázás, vagy csípés enyhén ledörzsölt bőrfelületnél, vagy a medence széléről bele lefetyelve feltétlen érzékelhető szerintem, bár erről nem szóltak az eddigi hírek.
Napok óta rágom éjjel a dunyhát, nem alszok rendesen, mindig a megoldáson töprengek...
Eddig idáig jutottam:


Ráz a medence vize


Napok óta gondolkodom én is ezen a problémán. Pont ilyen gondom lehet a nyílt medencével, mert ugyan nincs, de soha ne mondjuk, hogy soha. Persze csak akkor, ha jelentkezne a villamossági baj, fedett helyre tolnám a medencét, hátha a nyílt teret nem szíveli.


Aztán - mivel lenne pénzem nyilván rendesen - minden családtagnak lenne saját dobbantója a partjától legalább 2 méterre és úgy ugranánk a vízbe. Kifele van gond, addig megnézek néhány delfináriumi trükköt, a nyers halat meg szusi formában rávezetőleg fogyasztanánk. Arra is gondoltam, ha megfelelő villanypásztort működtetve talán a vízből azon lendülettel kiugranánk...? Vagy addig nem jövünk ki, amíg a vizet le nem eresztjük a medencéből, meg fel nem szárad, van ám lépésfeszültség is! Na ja, páros lábbal kiugrálhatnánk a széléig és egy lépcsőn is, hogyne,


Mindenképpen kipróbálnám, ha lehet, mindenkinek lenne a szájában egy LED, azzal micsoda szinkronúszást rendezhetnénk, meg szájtátogással multiplex feliratokat - kész a vacsora, ilyesmi. Nem vagyunk heten, de beengednénk a szomszédokat is, hogy meglegyen minden szegmens.
Ha meg közeli rádióadás gerjeszti a medencét, néhány tekerccsel a nyakamban, diódával a fürdőgatyába, kizárt, hogy estefelé ne jöjjön be egy rádióadó se. A medence AC (váltófeszültség) esetén is csak egy fázist tud szolgáltatni, vennék egy megfelelő frekvenciaváltót, hogy tudjam használni a kukorica morzsolót is a parton.


Az is eszembe jutott, hogy mint afféle leydeni palack működik a medence, ott a műanyag falú medence, rajtam a vizes gatya és belül fel vagyok töltődve, na igen. Azt hiszem, ha vigyázva néhány tucat grafit ceruzát a hónom alá szorítok, az úszással semmi bajom se lehet. Alig várom, hogy kipróbálhassam...


Á, szegény embernek semmi se sikerül... Ha meg is valósulna a saját medence, meg a Föld kincseként benne az áram...? Jönne a jövedéki adó, oda lenne a kedvem egyszerre.
Inkább nem lesz medencém és kész. Nem fizetek én utána egy petákot se! Ja, hogy irigy vagyok? ...és iriggyek akkor a ...ba? Azér' se fogok fizetni jövedékit. Majd aszondom az ellenőrnek, azért vacogok a vízbe, mert nem akarom túllépni a villanyórát rezsileg a víz hideg.
Aztán fejbevágom a villanyórával és belököm a medencébe. A szomszédoknak meg azt hazudom, saját delfinem az, mert az is van, csak arra fussa. Kékbálnát akartam, de annak is felment az ára. Micsoda idők járnak?!




Lejegyezte:


Wassermann Hany Pystók

[APPME]

Szemüveget keresek


Van egy kedves barátom, aki természetgyógyász. Érdekes a története, egy villámcsapás következtében majdnem elhunyt, aztán valahogy mégis túlélte.
Talán hihetetlennek tűnik majd, amit leírok, magam is tamáskodtam, bárki mondta, volt bennem kétség. Mert valami történt vele és azóta nem az az ember, emiatt természetgyógyászként segített sok száz embernek. Amikor elmentem hozzá először, valami olyasmit éreztem már a közelében, hogy valami igazat mondjak mindig, itt most nem lehet mellébeszélni, mert szó szerint a vesédbe lát ez az ember.

Valamikor évekkel később az első találkozásunk után egy doktornővel beszélgettem egyéb dolgok intézése közben erről az emberről is szót ejtettem. Megfogalmazott egy másik gondolatot, ami bizonyára tényleg először nekem is ez jutott eszembe, de annyi gondolat kergette egymást az agyamban, a sorrend nem is érdekes, villanás volt az egész.
Szóval azt mondta a kedves doktornő - Én félnék, hogy mit fog látni, ha rám néz. Betegségre, állapotra értve.

Valóban, ez a félsz is bennem volt.
Aztán a barátom rám nézett, előtte levette a szemüvegét és elkezdte szinte hadarni, mi van bennem, mik voltak a baleseteim, melyik szemem milyen, gyulladt a prosztatám - nem éreztem, kezdődő volt a dolog - szóval úgy nézett ki, kívülre került a belsőm és látja, mi nem igazán van rendben, mik a tendenciák az egészségemben. Aztán lefeküdtem egy ágyra, ő a kezével, tenyereivel körözött a testem fölött olyan 10 cm-re a lábtól a fejemig. Az érzetem az volt, valami bugyogás történik, apró buborékok cirkálnak a testemben. Majd a fejemhez 1-2 centire tartotta a tenyereit és azt mondta, gondoljak valami szépre. A modell Stuka repülőmet idéztem fel a levegőben, világos. A koponyámban belül éreztem langyosodást, nem a tenyere melegét éreztem. Nos, a bajaim eltűntek, már a későbbiről ő nem tehetett.
Nem magam kezelése miatt találkoztam vele párszor, barátomat, anyósomat vittem és mindig igaza volt, amit mondott. Hogy miért nem kérem ma már, tizenévvel ismeretségünk után, hogy nézzen belém, valamit nem lehetne-e igazítani a ketyegőmön? Tudom, hogy egy ilyen energizálás, nem tudom mi, őt nagyon-nagyon kimeríti, került már valaki más kezelése közben kórházba, mert úgy elgyengült. Valamint apró balesetei, ebből fakadó műtétei, néhány (!) szív infarktusa után az én bajommal ugyan nincs arcom terhelni.
Kérdeztem, sajnos nem megy a dolog, mondtam neki, amikor én jól érzem magam, adnék neked az energiámból, úgy segítenék. Ez nem így működik, ennyi a válasz.

Nos, ő nem csak az ember szervezetébe lát úgymond bele, de azt is valahogy tudja, ki milyen lélekben. Ezért szorongok , amikor találkozunk, vannak hibáim és bánt a dolog, de nem tudok tenni ellene. Egy görög filozófus találta mondani, mindenki az marad, aminek született...
Igen, változunk persze, de...amúgy, aki azt mondja, ő az utóbbi x évtizedekben semmit sem változott, ugyanaz, ő elpocsékolt egy csomó időt.

A szemüveg:
Azért hord másrészt, mert képzeljük el, mégy az utcán és veled szemben egészséges, kicsit, nagyon betegek jönnek szembe és ilyen-olyan természettel, testtel, ne adj isten defektes lélekkel. Ha ezt a szemüveget hordja, akkor az árulkodó aurát kizárja, a körülötte levő emberekét, így nem fárasztja magát ezzel...

Talán kicsiben azt tudom hasonlítani, ha minden embert teljesen meztelenül látnánk és persze, elvétve lenne hibátlan alakú nő, férfi...Elmész egy hazai nudi strandra és rájössz, miről beszélek.
Röviden a szemüvegről a címben: Egy jó néhány évtized után elkezd az ember kiismerni másokat, mint embert. A betegségem, hogy szeretem megismerni az embereket, nem csak a hétköznapi foglalatosságában, szakmájában, hobbijában. Aztán rájövök, jól kitoltam magammal, mert nagyon sokszor derül ki számomra, mennyi gyengeség terheli a másikat, nem egyet. Amihez a Dokinak egy rápillantás kell, az nekem, hónapokba, évekbe is telhet, hogy rájöjjek, kivel nem kellett volna barátkozni, csak maradni a felszínes formuláknál, amikor még a nézetek szóba sem kerülnek, minden rendben.
No, ehhez kéne nekem egy szemüveg. Ne is akarjak, tudjak a másikba látni, hibáit fájlalni.
Pontosabban nem most 15-25 évvel ezelőtt már jó lett volna.
Sokszor mondjuk, csalódtam valakiben, ezért, vagy azért. Nem tett a másik semmi mindentől elrugaszkodó, idegen valamit, nem, ő mindig ilyen volt, számodra most derült ki, hogy ő minek született.
De, ahogy a régi közmondás is mondja, nem vagyunk esetenként, pl. én, különb, különbek:

Aliena vitia in oculis habemus, a tergo nostra sunt
Mások bűneit szemünk előtt tartjuk, sajátunkat a hátunkon hordjuk...


Ergo: Ezért nem látjuk.

[APPME]

Letörölni a táblát


Csakis írásban (nem hangosan, de ugyanaz) gondolkodom...
A közelmúlt elmúlásai, társaink elmenetele okán, a gyászt nem taglalva azon gondolkodom, hogy valaki végleges távozása milyen gondolatokat, érzületeket kelt a maradtakban.


Néhány példa:
Nagyon kedves hobbitársunk búcsúztatása után szóba került egyik társammal, a temetésről, említém, ki még mondta nekem a hírre, eljön a búcsúra a temetésre. Nem történt meg, egyéb okból, egy koszorút küldött tisztelettel, maga helyett. Mondja erre a közlésemre a társam, de hiszen ők nem voltak jóba, harag volt köztük, nem?
Az én eszem erre azt mondatta velem, elment és ez minden rosszat letörölt a tábláról nálunk, akik maradtunk. Nincs jogunk, igazságunk tovább haraggal az elmentre gondolni. Mert valamikor bensőséges jó viszony volt közöttük és ez maradjon meg bennünk, ne a harag képe.
Ez az én érzetem, hogy ez az elfogadott, hogy mások etikáját mennyire fedi, egyezik, nyilván nem mindenben és mindenkiben?
Személyes érintettségem esetén egyébként a rosszízű történések, érzetem szerint engem ért inzultusokat azzal szoktam illetni, egy szóra megbocsátok bármit, de felejteni semmit.
Igen ám, de ha az az egy szó hiányzik, az már más lapra tartozik.
Megbocsátani bármikor, igen, de figyelj, emlékezz.
A józan önvédelem, mert bármikor bármi, akár újra is megtörténhet...
Csupán elég ideig kell élni hozzá, hogy az úgynevezett élettapasztalat azt súgja, mi van ha megint...?

Hoppla...
Azt is kijelentem, nem én vagyok a született jóság, feddhetetlen ember, amikor hibásnak, bántónak tartom a másik felém tartó nyilait, azt is el tudom képzelni, a másik hasonlóan érezhet és az igazságot pártatlan ember ítélhetné, ha lenne ilyen és minek...Mindenkinek a saját igaza kedves és felszínesnek gondolt a másiké és úgyis hamisnak látja azt. Ezek a kisebb-nagyobb tüskék eltompulna még az életben, de végleges búcsúnál feltétlen, értelmetlen megtartani a sérelmeket.


De
A legutóbb, készületlenül távozott, felületesen ismertnek a távozása után nézem a közös platformunkat, kik említik a sajnálatot, köszönetet, hogy nem volt, lehet közömbös, volt az életünknek közös része, amiben jól éreztük magunkat, ami összeköt embereket.
Kevesen teszik, nekik vannak emlékeik és okuk. Vannak, akiknek szinte "hivatalból" kéne megnyilvánulni, akár csak 3 betűt a búcsúfalra odatenni, nem teszik... Az együtt töltött majd' 10 év alatt okát nem láttam, hogy az elment hírre a köteles tiszteletet ne lehetne megtenni, nem volt a társunk se kötekedő, se irigy, se közömbös, ha segíteni kellett, lehetett, tudott. Nem értem.


De
Akivel hosszú éveken át fényes eredményeket, produktumokat hoztak létre, miért a némaság a maradt felől?
Úgy tudom, évek, eredményes idők ellenére valamin, valamiben összekülönböztek és a kapcsolatuknak vége lett.
Mi lehetett az, ami ilyen feltűnő tüntetéshez, hogy egy sajnálom szó leírásához se vezet?

És
Nem lehetett olyan (fő)bűn, aminek hatásának nem kéne pillanat alatt elszállni és megbánni az okokat, az emlékét csak a tisztában tartani?
Nem értem.
Nem értem az embereket.
Sokan, mások sem értik. Azt mondta egyszer az egyik jó ismerősöm: "Egyáltalán nem vagyok hibátlan, de tartom magam. ...és én, az emberek sokaságához képest ezzel a gyarlóságokkal tűzdelt természetemmel valóságos gerincoszlop vagyok a mai világban?!"
Tényleg ez van. Nem éri meg becsületesnek, szavatartónak, igaznak lenni és igazat mondani, enélkül sokkal jobban halad az ember. Réges-régen korrumpálták tömegeinket: "Tiéd a gyár!" - haza is vittük. Ki, mennyit. Aki semennyit - nagyon kevesen, keveset - a többiek élhetetlennek tartották(ják?).

Továbbá...
Amikor azt mondják bárkikre, mennyit és, hogy lopnak. Mert a mai világban ez már "természetes."
Nem csak a költőre értik már, hazudj, csak rajta ne kapjanak. De a mindenki az nem mentség, jobb, ha mindenki tudja is. Arra számíthatunk, hogy a pokol üstjénél nem kell a menekülőkre vigyázni a patásoknak. Csak a helyszín változott, aki kimászna, a többiek visszarántják.

[APPME]

Én és a fércbukk


Sok év elteltével, a méltán hanyagolt egy, megszűnt közösségi oldal után rászánom magam, regelek a talán már szintén lanyhuló mozgást mutató platformra. A nick nevemet használom, nem teszek fel konkrét adataimat, aki ismer, így is felismer. Az adatok önként, dalolva kiírogató, szénné posztolókról saját, de nem egyedi véleményem van. Most soroljam fel? Minek ez a kimutatkozás, kéretlen, de fontossá válható adatok kiteregetése, stb. ?
Óvatosan rákeresek régi ismerősökre, egy-kettővel említjük, hogy volt régen, mi van velünk ma. Aztán az ismert, ismeretleneket az önkéntes, kéretlen kimutatkozásuk, életszemléletüket nézve, nézeteik idegensége miatt egy nap után lelépek a platóról, törlöm magam.
Visszalépek napokkal később, ismeretlen reggel, azonban, aki kíváncsi, néhány elejtett utalásból, vicces soraim folytán tudhatja, ki vagyok. A többi meg minek? Szemlélődök, személytelen hozzászólásokat írok, magam mulatságára a kéretlen, tolakodó, média csalamádékra szatirikus csipkelődésekkel reagálok, többször mások szórakoztatását is érdemelve.


Aztán gyerekkori, fiatalkori haverokra ráírok, otthoni, mindenki által ismert ragadványnevem aláírásával. Értetlenkedem, semmi válasz, írtam vagy 10 férfinak, nőnek, akikkel "bandatagok" voltunk, sőt, elköltözésem után évente sokáig évente találkoztunk a régi buli tanyánkon. Szoktunk lenni kb. 30-an is, jó volt, szerettem ott lenni, régi jó dolgokat idézni...
Egy idő után törlöm a ráírós soraimat és kezdek arra a meggyőződésre jutni, minden elmúlt, hagyjuk ezt, szép volt, annyi volt.
Nem tudom, ma már, aki jó néhány éve ott van ezen a platformon, ráunt, nem is nézi a bukkot, nem jutnak el a soraim...? Nincs bennem törekvés, hogy kiderítsem, elfásultam, maradjunk ennyiben.
Aztán egy privát körbe kéredzkedem, szintén inkognitóban, mert: Tettem valamit szülőhelyemért, talán nevezhetjük olyan jótéteménynek, amit nevezhetünk jegyezhetőnek, de nem akarom, hogy emiatt kíméljenek...


Közjáték, képzeletbeli, de, hogy sok helyen megtörtént, az "hót ziher":


A TV bemondó beolvas valami fontosat, érdekeset, értékeset. Az egyik néző: Nézd már, milyen ruhában van, meg a haja is hogy áll, hogy néz ki???
Az, hogy felrobbant a fél ország, kigyulladt a másik fele, újra támadnak nyilaikkal a mongolok...? Azt észre se vette, nem figyelte, mit mondtak be. Született szemfüles lényeglátó.


Tehát a földijeim közt - talán néhányra régről emlékezem, talán köszönő viszonyban lehettünk, ismerősök, közreadom egy kisgyerekkori, nyári munkáról szóló emlékemet. Szokásos módon, némi szerető iróniával és megemlékezve egy földinkről, keresztnevén, történeteiről, életéről - kizárt, hogy a mai középkorúak, velük és onnét lefele ráismerjenek és nem is cél...
Örömömre, többeknek is tetszik, vagy 25-en felfele hüvelykujjat jeleznek rá.


Egy valaki hozzászól: Az .... ez volt.
Ennyi.
A hely az volt, ahonnét anno a gyerekbrigád indult. A barátunk annyit szűrt le róla, hogy azt az indulási pontot nem úgy hívták, ő leírta a helyes kifejezést. Divatos szóval, kocka vagy barátom.
Az én emlékeim szerint így hívtuk mindig és sokan úgy tudják beazonosítani, ahogy én említem. Hogy valaha a 18. században, vagy az ősközösségben másként hívták? Kit érdekel? Szerintem azokat, akiknek lejött a "Nézd már, milyen ruhában van, meg a haja is hogy áll, hogy néz ki???"
Ezt a pontosítást még kettő, ugyanilyen lényeglátó tetszikelte, aki ügyel a bemondó ruhájára.


Óvatlanul beszúrtam még valamilyen szülőhelyi őskori élményemet, reméltem, nem szomorít el senkit sem.
Az admin tesz egy meghökkentem jelet rá egy asszonysággal karöltve, aztán egy harsány ha-ha ha szimbólumot alá ragasztva. Gondolkodóba estem: Most nem igazán közhasznú, elveszett kutya, kiborult a tej, rögös az út, meg nagyon keresztbe fúj a szél, szóval ha nem ilyen közhasznú észrevételeket, csupán élettörténetem otthoni részeiről regelek, megkaphatom - ez nem idevalót - az admin(ok?)tól.
No azt nem.


Szervusztok, jó volt veletek.

[APPME]

Angyalok


Ugye sokan hisznek, sokan feltételesen, vagy egyáltalán nem hisznek bennük, attól, is függ a párkapcsolatban, házasságukban hol is tartanak.
Nekem konkrét élményem kettő is volt, így ne magyarázzon senki, hogy így, meg úgy - vannak és kész...
Igen kis gyermekkoromban egyszer Karácsonykor, ami a szüleim hálószobájában volt felállítva a karácsonyfa, történt a dolog. Arra az egy alkalomra talán azért is emlékszem, mert rendes kis fenyőfa lett karácsonyfa, utána mindig a kertben növő 3 fenyő alsó ágaiból lett karácsonyfa egy ágából, seprűnyéllel egyenesre szekírozva az amúgy a helyén a fán felfelé ívelő ágat.
Most kimondottan ajándékokra nem emlékszem, de szaloncukorra mindig határozottan.


Szóval ahogy nézek a másik szobába nyíló ajtón, láttam az angyalt egy pillanatra átsuhanni azon a szobán. Megijedve, megilletődve vettem tudomásul, itt volt, hozzám is jött, ne zavarjuk...
Hogy ne zavarjuk? Egy kis magyarázat, Húsvétkor történt. A házunk mögött volt egy kis 2 kamrás tyúkól, aminek egyik felében csak szalmabála volt, talán egy. Amikor ajándék nézőben odaszaladtam, megtojt-e a húsvéti nyúl, ahogy kinyitottam az ajtót, ott volt egy szép nagy nyúl, előtte, mellette néhány csoki és az egyiknek a sarkát papirostól majszolgatta.
Gyors pillantással felmértem a helyzetet és visszacsuktam az ajtót. Apám: - Miért csukod be az ajtót? - Had tojjon még - válaszoltam.
Tehát az angyalt se háborgassuk a ténykedésében, nyilván.


Később volt olyan gondolatom, hogy a nővéremet láthattam egy félős pillanatig, ahogy az ágyához ment lefeküdni a hosszú hálóingjében, de ez nyilvánvalóan képtelenség Karácsonykor, angyal volt és kész...


2-es számú angyal észlelésem, kalandom


A hitelesség miatt jó lenne, ha tudnám citálni, mi volt a jelem az óvodában, sajnos nem tudom már felidézni, mint ahogy a versben se: Mi volt a jelem az óvodában? - nem tudom már, stb.
Az történt, hogy talán hazainduláskor, de inkább a reggeli beérkezéskor huzamosabb erős fájdalmat éreztem mindkét lábfejemen, teljesen elvette a kedvemet és szerintem férfias könnyeket is csalhatott a szemembe a fájdalom.
Nekem, aki játszva megtanulta az ünnepi verseket, majd a konkrét szerepléskor ügyesen sírva fakadva a megilletődöttségtől némán mentem a helyemre, hát persze, hogy a fájdalom kikezdte a zsenge gyereklelkemet.


Ekkor leszállt hozzám az angyal! Mások szerint az egyik óvó néni volt, de az túl egyszerű lenne. Megfogta áldott kezével az enyémet, leültetett a hosszú fa padra, egy szót se szólt. Valami transzcendenciás érzetem lehetett, hogy most itt a megváltó lény, aki visszahoz az életbe. Pontosan ez történt! Drága kezeivel végigsimította a lábaimat, néhány avatott mozdulat és a fájdalom eltűnt, tovaszállt! Soha nem felejtettem el azt az áldott angyalt, kezet.


Többen azzal rángathatnának vissza ebből a fennkölt érzetemből, hogy levette a fordítva felvett szandálomat és visszatette a megfelelő lábra? Ilyen hétköznapi gondolatokat csak mindenki nyugodtan hessegessen el, angyal volt, vitának nincsen helye!

[APPME]

Varratok 2.

Múltkorában elmélkedtem, elméskedtem a tetoválásokról...
Be kell vallanom, nem igazán tetszik, ha az emberek összefirkálják magukat, de ez az én véleményem és elhatárolódom magamtól az ügyben.
Aztán, mivel annyira kipihent vagyok, hogy éjjel többet ébren vagyok, mint szeretném, egy alkalommal elkezdtem felkutatni az életem korábbi szakaszait és mit találtam? Később leírom.

Az volt anno, úgynevezett ipari tanuló voltam, ami pár nap gyakorlatot egy megfelelő műhelyben, a többit iskolában szakmai és általános ismeretekkel ismerkedés. Ma felfedezték a bojlerben a melegvizet, duális képzésnek nevezik és el vannak ájulva, mit ki nem találtak...
A műhelymunkára 6:00-ra kellett megjelenni, a szülőfalumtól 18 km-re levő városban.
Egyesek azt írták a helyről "... születtem, színésznőt szerettem." Na...? Úgy tudtam, hogy nem tudjátok. Na jó, megnéztétek a guglin, egye fene.

Akkor a 60'-as évek végén a busz közlekedés volt a kézenfekvő, aminek sajátos bája volt.
A bejáráshoz alkalmas 4:15 perckor indult a busz és másfél órát lehetett a városban lődörögni, mert a 6 óra igen messze volt még. De ehhez 3:45-kor kellett felkelni, azt hittem elpusztulok, amikor párszor megtettem. 14 évesen...
Közeledünk a lényeghez, nyugi...
Aztán a távolabbi, 5 km-re levő falutól indult egy kisbusz, ami rajtunk keresztül ment a városba.
Ez jószerivel majdnem félig-háromnegyedig volt emberrel és rajtunk kívül még egy helyen vennie kellett volna elméletileg embert felvennie. Volna...Nagyon sokszor a busz beérkezett a kalauz mindkét fogódzkodóba kapaszkodva állt és annyit mondott: Vállalatiak! Ekkor a buszvállalalt 1-2 dolgozója beszállt és ennyi. Aztán a következő busz már férhető volt, de azzal a munkakezdés után 15-20 perccel később érkeztem be.

Persze a főnökünk beleérzéssel ugyan, de mondta: A munkanap 6-kor kezdődik, értve? Emiatt a legközelebbi hoppon maradáskor hazaszaladtam - 5:05, tehát még + 5 perc, anyám biciklijére pattanás, a falu rejtett, de rövidebb útjain a szomszéd városon keresztül és érkeztem a városba, munkahelyemre. Teljes erőből tekertem, beérve le kellett ülnöm, mert kifáradtan, remegő végtagokkal néztem az emberekre, megmutattam! Igaz, így is 5 percet késtem. Meg a főnök aznap szabin volt, amit előre nem tudtam. Meg haza is biciklizni kellett.

Mi köze ennek a rejtett varratokkal szembeni viszolygásomhoz?
Annak a kikiabáló, felszállni nem engedő kalauznak egy nagy tetoválás volt a vállán, bizony, valamelyik éjjel világosodtam meg a sötétben, volt neki. Tudja a fene, mi volt, de én elhatároztam, ha felnövök, megkeresem ezt az embert és pomposra verem a fejit, Rejtővel szólva, úgy fog járni, mint a vas. Addig ütöm, amíg meleg. (Nem tettem volna meg, soha nem verekedtem és nem vertem meg senkit sem...)
Aztán megoldódott, lett, bővült buszjárat és az emléket eltemettem. Ennyi hát a megfejtés.

Ha, mint alvó ügynöknél, egyszer egy tetovált vállú ember megállna előttem és azt mondaná: Vállalatiak! - ki tudja mi lenne, jobb ha nem próbáljuk ki.

Minimum megütném a gutát...